Berta Sándor

Növekvő problémát jelent a szerverek fogyasztása

Szakemberek szerint egy számítógép működése ugyanúgy hatással van a környezetre, mint egy hűtőszekrényé. Éppen ezért foglalkoznak komolyan a fogyasztás kérdésével az informatikai vállalatok.

A gondot az jelenti, hogy az elmúlt években megnőtt az emberek információéhsége, ami miatt egyre több és egyre nagyobb teljesítményű számítógépre van szükség. Az IBM felmérése szerint a számtógépközpontok éves fogyasztása mára elérte az évi 100 milliárd kilowattórát és ez a szám folyamatosan nő. Jonathan Kooney, a Stanford Egyetem professzora által készített tanulmány szerint 2005-ben csak az Egyesült Államokban a szerverek fogyasztása az összfogyasztás 0,6 százalékát tette ki, azonban ha ehhez hozzávesszük a szervertermek hűtésére fordított energiát akkor az érték máris 1,2 százalék, ami az USA-ban működő összes televízió fogyasztásának felel meg.

2000 és 2005 között a szerverek energiaéhsége a duplájára nőtt. A cégek komoly problémával kénytelenek szembenézni, hiszen egyrészt egyre több adatot kell egyre gyorsabban feldolgozniuk, ezért minél nagyobb teljesítményű szerverekre van szükségük, másrészt ezzel párhuzamosan nő a villanyszámla is. Nem véletlenül mondta azt a megkérdezettek többsége a Forrester Research piackutató cég felmérésén, hogy a jövőben a számítógép-vásárlásnál már fontos szempont lesz a konfiguráció fogyasztása.

"A legtöbb informatikai vezető talán nincs is tisztában azzal, hogy a szervereik mennyit fogyasztanak. Sajnos, a konzervatív gondolkodás megakadályozza, hogy új energiatakarékos eszközöket szerezzenek be, még akkor is, ha kimutatjuk, hogy ezzel pénzt takaríthatnának meg" - szögezte le Chris Mines, a tanulmány szerzője. Az elmúlt években annyi változás mindenesetre megfigyelhető, hogy egyes konszernek - például az IBM, a Sun Microsystems és a Hewlett-Packard - igyekeznek minél kevesebbet fogyasztó szervereket piacra dobni. Ennek oka azonban elsősorban nem a környezet védelme, hanem az a kényszer, hogy a jövőben egy számítógépnek - a világszerte tapasztalható fogyasztásnövekedés miatt - kevesebb áramot kell fogyasztania.

"Az elmúlt 3-4 évben fokozottabban figyelünk a fogyasztásra és a számítógépek hűtésére, ennek a globális felmelegedés az oka" - ismerte el John Frey, a HP munkatársa. "Fontos lenne a jelenlegi számítógépek élettartamának meghosszabbítása 3-4 évvel, így ugyanis csökkenthető lenne az úgynevezett ökológiai lábnyom mérete" - hangsúlyozta Tony Roberts, a Computer AId International nevű, a PC-k újrahasznosításával foglalkozó jótékonysági szervezet vezetője. Emellett azonban fontos a hatékonyabb és energiatakarékosabb hűtőrendszerek kifejlesztése, az erőforrások jobb kihasználása is. Ezenkívül fontos lenne, hogy legyenek végre a számítógépek és a szerverek fogyasztását meghatározó globális és regionális szabványok.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • BiroAndras #21
    Nem egészen értem, hogy 1-2 százalékért minek ennyit hisztizni. Először az erőműveket kéne modernizálni, aztán a közlekedést, és még pár dolgot. És ha már az erőműveink nem szennyeznek, akkor a számítógépek sem, mert azok árammal mennek, nem szénnel vagy olajjal.
  • zentus #20
    Nem veszitek észre hogy amennyivel többet eszik az elhanyagolható a teljesítményhez képest? egy ventilátor 1-2W eszik a szerveremben, van 3 venti:) akár hogy nézem évente 2000Ft áramot, eszi több kárt csinál egy Trabant ha csak elindítom a környeztre... egyre jobban csalódok ezekben az SG hírekbe csupa flame nem tudom ki írja őket... de gondolkodjon...
  • zola2000 #19
    Gondolom aki beírta az arra gondolt, hogy ha betiltanák az aktív hűtést és csak passzív lehetne az visszafogná a teljesítményt és a fogyasztást. És ha belegondolunk nem is olyan butaság ez aMekkora baj van.
  • Godefroy #18
    Úgy értettem attól hogy ppaszzív a hűtés attól még a hő ugyanugy meglesz tehát el kell vezetni.
    Az meg aki látott passziv hűtést tudja az aztán ami kellemes 60-80 fokot tud teremteni maga körül... nesze neked üvegház.
  • zola2000 #17
    Nem mert az a hűtőborda
  • Godefroy #16
    és a passziv hűtés nem termel hőt???
  • bakagaijin #15
    Ehh, a homepc-k fogyasztása valószínűleg össze nem mérhető egy szerver-farmmal, amit ráadásul sokkal alacsonyabb hőmérsékletre klimatizálnak mint ahol most te ülsz. Ez mind-mind zabálja az áramot.

    Kevésbé is jellemző, hogy az otthoni pc az gamer pc legyen, extra fogyasztással. Ez inkább olyan háztartásokra jellemző, ahol gyerek-gyerekfelnőtt van (mondjuk 24-30 éves korig), márpedig ugye ezen háztartások száma csökken. Legalábbis Európaországban és gyanítom US-ben is. Indiában meg Kínában viszont nem jellemző hogy pc-ket tartanának a wc-ben is...
  • AgentKis #14
    Igazából csak 1 szabály kellene: Kötelező Passzív hűtés a számítógép minden alkatrészére.
  • k9duli #13
    Aki számítógép előtt ül, az monnyon le! :)
    Az irodákba lehet hogy majd környezetkímélőb gépek kerülnek, de egy komoly munka gép vagy játék gép sosem lesz környezet barát. Soha! Inkább belepusztulunk ez tuti.
    De feleslegesen 4procis meg 4videókaris gépeket mindenképpen ellehet kerülni.
  • kvp #12
    A szamitogepekkel az a baj, hogy az energia nagy reszet hove alakitjak. Eloszor is ott van egy tobbnyire alacsony hatekonysagu tap, majd az alaplapi feszultsegstabilizatorok amik melegszenek mint a fene. Ezutan jon a tenyleges cmos logika, ami a nagy sebesseg erdekeben folyamatosan rangatja az adatvonalakat a tap es a fold kozott (egy cmos tranzisztor alapvetoen feszvezerelt aramgenerator). Ezen sokat segit az lvds, ahol csak kisebb a rangatas (es e miatt gyorsabban is lehet csinalni), de nagyon sokat segitene a transmission gate technolgoia, ahol csak ott erositenenek jelet ahol kell, tehat mondjuk minden n-edik logikai kapu utan, addig analog (nem binaris jelszintu) formaban tortennenek a muveletek. Persze erre sem tervezoeszkozok, sem kidolgozott megoldasok nincsennek, viszont egy kezzel tervezett chip ezert kepes mind teljesitmenyben, mind alacsony fogyasztasban megverni a jelenlegi megoldasokat. (a keletkezett hobol pedig a hutes soran tudnank ujbol aramot csinalni, ami 50%-al csokkentene a gepek fogyasztasat)