SG.hu·

A hagyományos szolgáltatókat fenyegeti az IP TV

Megfelelő termékkínálat és ár esetén a távközlési cégek hamarosan komoly versenytársai lehetnek az internetes televízió (IP TV) révén a jelenlegi előfizetéses tévéműsor-szolgáltatóknak - közölte az amerikai piackutató IDC legújabb tanulmányában.

A IDC szerint ugyanakkor az is igaz, hogy a távközlési vállalatoknak nincs még kellő tapasztalatuk a televíziós programok összeállításában. A tanulmány emlékeztet arra, hogy a távközlés és a média konvergenciájáról több éve zajló eszmecserét követően tavaly Kelet-Közép-Európa távközlési szolgáltatói mindenütt elindították IP TV szolgáltatásukat. Azt remélik, hogy ebből a jövőben komoly bevételük lesz, s a szolgáltatás megkülönböztető márkajellemzőként is segíti működésüket. A távközlési cégek ezzel egyidőben a kábeltévé szolgáltatókkal versenybe szállva a beszédátvitelt, a szélessávú internetet és a televíziót egyetlen szolgáltatás részeként kínáló triple-play csomagokkal is megjelentek a piacon.

A piackutató cég tanulmánya szerint az IP TV életképes szolgáltatás lehet az új bevételforrásokat kereső vezetékes telefonszolgáltatók számára, és segíthet ellensúlyozni a beszédcélú forgalom folyamatos hanyatlását. A szélessávú kapcsolaton keresztül televíziós tartalmat is kínáló távközlési szolgáltatók megnövelhetik portfoliójuk értékét is. A távközlési és tartalomszolgáltatások - internet, mozi, televízió vagy IP-alapú szolgáltatások - egykapus modelljének bevezetésével ugyanis ezek a vállalatok nagyobb ügyfélhűséget és stabilabb árbevételt érhetnek el.


Bár a tanulmány szerint a piac megérett a növekedésre, az IP TV, mint új szolgáltatás még csak kis részesedéssel rendelkezik a régió előfizetéses műsorszolgáltatási piacán. Az első eredmények azonban biztatóak, annak ellenére, hogy az ágazat egyelőre még csak kísérletezik a különféle szolgáltatási opciókkal és árkategóriákkal azért, hogy megtalálja, melyik lesz közülük a legsikeresebb. Az IDC vizsgálata szerint a távközlési szolgáltatóknak két jelentős kihívással kell megbirkózniuk, hogy talpon maradjanak a többi televíziós szolgáltatóval vívott versenyben: megfelelő földrajzi lefedettséget és piacképes tartalmat kell nyújtaniuk.

A vállalat arra számít, hogy a következő öt évben folyamatosan nő majd a régióban azon távközlési vállalatok száma, amelyek portfoliójuk részeként, különálló szolgáltatásként vagy triple-play csomagban kínálnak IP TV szolgáltatásokat. Ennek eredményeképpen az IP TV hamarosan a jelenleginél jóval nagyobb mértékben fog részesedni a régió előfizetéses tévéműsor-szolgáltatási piacának összforgalmából. Magyarországon tavaly több társaság is megkezdte IP TV szolgáltatás nyújtását, így például TVnet Kft. és a Magyar Telekom csoporthoz tartozó T-Online. Szakértők ugyanakkor az év elején azt jósolták, hogy az idén a korábbi sávszelesítéseknek köszönhetően több társaság is megjelenik a piacon ezzel a szolgáltatással.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Alien692007. 05. 15.. 18:43||#7
Itt, ebben a cikkben az a LOL, (nem a szerzõ tehet róla), hogy a piackutatónak teljessen igaza van abban, hogy ez lehet(NE) a jövõ iránya, csakhogy, amit éppenhogy megemlít, a megfelelõ lefedettség, ami a jelenlegi kiépítés mellett szinte kizárt. Kell neki jó nagy sávszél, 6-8 mega, ami elég jól leszûkíti a lehetõsségeket. Ennél még jobb, hogy ugye, a "T" csoporton belül (a többit nem ismerem) nagyon sok lelkiismerettlen manager van (másfajtával alig találkoztam eddig), akik mindent megigérnek, hogy legyen egy szerzõdésük, csak éppen az nem érdekli õket, hogy ebbõl SEMMI sem valósulhat meg!<#falbav> Volt olyan, hogy már akkor megigérték, hogy lehet IP TV-t létesíteni (ismerõsnek), amikor még hivatalossan éppenhogy bejelentették, és elkezdõdött a reklámozás, és oda, ahova még éppenhogy, de lehetett adsl, kb 1 megával. Rendessen utánna se nézett (szerintem) az üzletkötõ, és erre alapoztak egy vállakozást (ismerõs)!<#boxer><#levele>
© shabba2007. 05. 15.. 17:47||#6
Ezeknek az adóknak gondolom szinte nulla licence díja lehet vagy lehet nincs így. Akkor viszont hibába vennék ki, alig változna a havidíjad.
© Szefmester2007. 05. 15.. 15:37||#5
nálunk is itthon 3an nézünk összesen 25 csatornát a lehetséges 5xbõl.. röhej...

szép is lenne ha egy egy csatornára külön lehetne elõfizetni.. lenne pár olyan amitõl gyors tempóban elköszönnék csak hogy röhögjetek miktõl: Kínai nemzeti TV, Orosz, Görög, Olasz, valami keresztény izé.. meg még van pár másik..
© Lame2007. 05. 15.. 14:19||#4
Az. Nem is ertem miert nem baszta mar meg oket valami fogyasztovedelmi szervezet. A mobil szolgaltatokra most legalabb rahuztak a roaming dijak miatt.
Az igy elsore nem tetszik ebben az IP tv-ben, hogy foglalja a net szavszelt.
© Yurij2007. 05. 15.. 12:12||#3
Faby:Teljesen igazad van a csomagokal kapcsolatban.En is ezert dühüngök mert össz tiz csatorna van ami érdekel a többit nem is nézzük.Mindez havi 5000Ft ez a lehuzás nem más.
© Faby2007. 05. 15.. 08:33||#2
Majd ha olyan kínálat lesz, hogy én dönthetem el, akár csatornánként, hogy mit akarok a csomagba, és mit nem (pl egy ismeretterjesztõ csatorna miatt ne kelljen megrendelnem egy drágább csomagot, amiben számomra 20 érdektelen csatorna van), tehát összerakhatom a saját igényeimnek megfelelõen a szolgáltatást, és normális minõségben jön (mondjuk 720p, nem agyontömörített szutyok, legalábbis az elsõ tapasztalatok alapján még a normál analóg adás minõségét sem éri el elég gyakran), akkor majd elgondolkodom, hogy kell-e nekem IPTV. Ez talán sohasem valósul meg, így marad a saját antenna + DVD. A mai "mûsorok" miatt úgysem érdemes TV-t nézni.

Mielõtt még valaki megvádolna: nem egy, hanem több ismerõsnél láttam IPTV minõségét, TVnet és T-online egyaránt, hát nem voltam elragadtatva a minõségtõl. A + szolgáltatások jók (timeshift, felvétel, videotár) de még nagyon gyerekcipõben jár.
© Torrent9112007. 05. 15.. 02:02||#1
szopacs 😊