SG.hu·

Csak jövőre terjedhet el a Vista a vállalatoknál

A Gartner a bétaváltozatok után most a Vista végleges verzióját, annak esélyeit vizsgálta, elsősorban vállalati szempontból. Szerintük az operációs rendszer a kompatibilitási gondok miatt csak jövőre terjedhet el.

A tavalyi események fényében úgy véljük, hogy a Gartner és a Vista kapcsolatát nem kell bemutatnunk. A kutatócég több alkalommal kritizálta a redmondi szoftvercég készülő új operációs rendszerének előzetes verzióit, többnyire azok biztonságát kifogásolva. Ezúttal, több mint 5 hónappal a megjelenés után (legalábbis ami a céges ügyfeleket illeti, hiszen ők előbb kóstolhattak bele a Vista által kínált újdonságokba), nem a biztonságot, hanem a kompatibilitást vették górcső alá és ismét kedvezőtlen eredményre jutottak. 2007 nem a Vista éve lesz.

A legtöbb gond a vállalatok által eddig gond nélkül használt alkalmazások és az operációs rendszer közötti inkompatibilitásból ered. Az alkalmazások szintjén ugyanis több ilyen problémával kénytelenek megküzdeni azok a cégek, amelyek korán elhatározták magukat az átállásra, a keserű tapasztalatok pedig óvatosságra intik a nagy többséget. Az ilyen gondok elkerüléséhez kiterjedt tesztelés szükséges, ez viszont időigényes, így nem valószínű, hogy az üzleti világban a Vista még idén elterjedhet. "Véleményünk szerint a legtöbb vállalat a Vista megismerését követő 18 hónapot teszteléssel tölti majd, amit az alkalmazottak képzése és kísérleti programok beindítása egészít majd ki... mivel a mainstream alkalmazás 2008 előtt nem kezdődhet el" - jelentette ki Martin Gillilan, a Gartner elemzője.

Ez a jelentős csúszás azonban nem jelenti, hogy a cégek lemondanak az új technológiákról, hiszen a legtöbb újítás a Windows XP-hez is elérhető, mégpedig különféle kiegészítők révén. A kutatócég abban is biztos, hogy a 2005 és 2006 során vásárolt vállalati PC-ken soha nem fognak Vistát futtatni, igaz egy részüket valószínűleg némileg felturbózzák majd az idei év során. Jövőre ugyanis ezek a gépek 2-3 évesek lesznek, ami a korai cserére és új, erősebb konfigurációk beszerzésére ösztönzi majd az illetékeseket - nyilván főként ott, ahol ezt megengedhetik maguknak.

Márpedig a legtöbb vállalat és szervezet számára egyáltalán nem sürgős a vadonatúj, vagy legalábbis 2 évesnél fiatalabb gépek beszerzése, azok túlsúlyának kialakítása. Ez szintén várat még magára, az igazi dömping pedig legkorábban jövőre indulhat be.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Sanyix2007. 05. 14.. 23:55||#66
Mert a divx egy régi kódolás, és senki nem használja.
© Penge42007. 05. 14.. 21:33||#65
Utóbbi igen, DivX-el nem nagyon találkoztam.
© Sanyix2007. 05. 14.. 18:00||#64
Érdekes nekem jópár xvides film itt figyel dual 5.1-es audioval, avi konténerben és az egyik legnagyobb torrentoldalra is gyakran kerülnek fel ilyenek.
DVD5-ös nem vob film is létezik, egyre több, általában 720p felbontásban, legtöbbször szintén dual 5.1-es hanggal, mkv konténerben 😊 ilyenek is sûrûn találhatóak azon a bizonyos torrentoldalon.
© Penge42007. 05. 14.. 14:30||#63
"Ki kell hogy ábrándítsalak, mert DivX-re már régóta létezik többsávos megoldás."

Tudom, nem azt írtam, hogy nem létezik, hanem ahhoz képest, hogy mióta létezik nem terjedt el. Pedig egy DVD méretû 4,5 gigás avi (megfelelõen kódolva persze) menüvel, több hangsávval sokkal jobb képminõséget adna, mint a DVD-n lévõ vob. És nem vitatom, hogy az mkv nem jobb, de a DivX-es asztali lejátszó elterjedtebb =és olcsóbb), mint az mkv-t lejátszani képes HD asztali lejátszók. Persze PC-rõl minden gond nélkül kilõheted TV-re, meg korlátlanok a lehetõségek, de akinek nincs HDTV-je, PC-je meg házimozi...stb, az kaphatna a DVD-tõl jobb minõséget avi-ban szintén DVD-n.
© szombi2007. 05. 14.. 12:42||#62
De létezik avi, mint keretrendszer: avi-splitter
Az mkv: Matroska splitter
Sasold meg a nézõkével az ilyen fájlok fejléceit!
© LCO2007. 05. 14.. 11:24||#61
Ha egy cégnél valami jól mûködik, azt nem fogják lecserélni. Ismerek olyan kisvállalatot, akik mai napig p1-esekkel és win98-okkal üzemelnek, mert a progjamjaiknak (számlázó, stb) elég ennyi konfig.
© totya42007. 05. 14.. 10:08||#60
Az avi konténer formátum, éppúgy mint az mkv. A kiterjesztésen ne lovagolj, attól az avi avi marad. De az mkv nem nyújt jobb képminõséget azért, mert az mkv 😊
© assdf2007. 05. 14.. 09:48||#59
Nincs is olyan hogy *.avi... az csak a kiterjesztés neve, de te tudod.
© szombi2007. 05. 14.. 09:37||#58
Ki kell hogy ábrándítsalak, mert DivX-re már régóta létezik többsávos megoldás.
Azas nem a DivX-re, hanem az azt befogadó, *.avi formátumra.
A *.avi képes egy sor kodeket magában foglalni, amelyeknek alkodekjei is lehetnek.
De jóval többet tud a *.mkv és a *.ogm, amelyek igen jó képminõséget adnak,
és egy kattintással át lehet váltani a hangcsatornák között, amelyek lehetnek 5.1-esek is!
Például a nálam lévõ Inuyasha és DragonBall mind ilyen ogm és mkv videók...

Annak idején nem voltam hülye hogy egy röghözkötött, korlátozott képességû DVD-lejátszót vegyek,
és ugyanezt a gyakorlatot fogom folytatni a HD formátumokkal szemben is!
© Penge42007. 05. 14.. 07:41||#57
Hogyhogy mit? Ha nagyon verem a nyálam a szabadalmakért, akkor egyértelmû, hogy minden profitorientált konkurencia ki fog nyírni.
De ha nem, akkor ki tudok fejleszteni nagyon jó szabványokat.
Tudnék rá példákat, amik nem terjedtek el. Mondjuk mp3 PRO, sima mp3 helyett, vagy menüzhetõ, több hangsávos, 5.1-es DivX, DVD/HD filmek helyett...
Szóval oké, hogy ma már divat fikázni a Microsoftot, de azt ne rajtuk verd le, hogy a legtöbb felhasználó odaül a gép elé és azt használja, amit talál, aztán ha esetleg mást ajánlnál neki, akkor nagyon okosnak hiszi magát és kioktat bárkit.
Ezért tart ott az IE piaci részesedése, ahol tart. Érdekes, a WMP-vel kapcsolatban nem ugyanez a helyzet. Miért? Mert a többinek jobb volt a hátszele?
A Linuxnak meg semmi érdeke, ott a fejlesztõk csinálnak maguknak egy rendszert, amit más is használhat. Mintha én csinálnék egy nyilvános házat, amibe bárki lakhat, de ne kérje rajtam számon, hogy miért nincs benne színes TV, vagy házimozi, esetleg miért kell fával tüzelnem.