SG.hu·

Intel: új chipgeneráció jövőre

A processzorgyártó terveiről újabb részletek láttak napvilágot - az Intel szerint a jövőre bemutatkozó generáció a Pentium Pro 1996-os bevezetése óta a legátfogóbb változtatást hordozza majd magában.

A tervekről a napokban maga a gyártó számolt be, fontos részletekről rántva le a leplet a következő generációs architektúra előnyeivel kapcsolatban. A bejelentésből megtudhatjuk, hogy az egyelőre Nehalem kódnéven emlegetett család előtt is készülnek még érdekes újításokkal, amelyek a Penryn alapú Core 2 sorozat utolsó tartalékait hivatottak mozgósítani.

Az év második felében ugyanis megérkeznek a 45 nanométeres Penryn változatok, amelyek már az új tranzisztortechnológiára épülnek. A gyártó saját adatai szerint ez már önmagában 20 százalékos gyorsulást eredményez, mégpedig a fogyasztás növekedése nélkül. Ez teszi lehetővé, hogy az új chipek akár 3 GHz-es órajelen futnak majd, a lecsökkent méret révén pedig a másodszintű gyorsítótárat egészen 12 MB-ra növelik a négymagos példányokon. Az új technológia a tranzisztoroknál megfigyelt szivárgást ötödére, illetve tizedére csökkenti, a rendszerbusz órajelét pedig egészen 1600 MHz-ig skálázhatják.



A Nehalem család első tagjai jövőre bukkannak majd fel, több érdekes architektúrális módosítással. Ismét megjelenik a Hyper-Threading, amely az abszolút csúcskategóriás, nyolcmagos szerverchipekből 16 magos összeállítás varázsol. A minden eddiginél hatékonyabb energiatakarékosság érdekében nemcsak az órajel, hanem a feszültség, a szálak, a gyorsítótár és a használt magok száma is dinamikusan változtatható lesz, valamint végre megjelenik az integrált memóriavezérlő, amely az AMD Opteronjaiban és Athlon 64 processzoraiban már évekkel ezelőtt bizonyított.

A család megjelenésével egy időben kibővül az SSE4 utasításkészlet, illetve megjelenik a megosztott, többszintű gyorsítótár - hasonlóan az AMD Barcelona magos chipjeihez, amelyek nagyméretű harmadszintű gyorsítótárat is hasznosítanak. A tervekben integrált grafikus vezérlőt is említenek, az Intel nyilván nem hagyja megválaszolatlanul a Fusion projektet.

A Nehalem életében a 45 nanométeres csíkszélesség csupán az első lépés lesz. 2009-ben ez ugyanis tovább csökken 32 nanométerre, az új változatokat egyelőre Westmere kódnéven emlegetik.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© maestro852007. 04. 05.. 21:31||#44
Ja, ebbõl csak az a lényeg, hogy nem kell a sikerhez az, hogy a leggyorsabb procid legyen, legyen többmagos, legyen rá rendes szoftvertámogatás (lásd pl. r600-Vista ahogy már más fórumban kifejtették). Nem kell félteni szerintem az AMD-t, csak a sok "nyomi" inteles (bocsi, de legyetek objektívek és ne elvakultak) reménykedik az AMD eltûnésében, mert a sok furcsa lépést, mind rossz döntésnek hiszi. szvsz
© maestro852007. 04. 05.. 21:27||#43
Itt a pont. A jövõ gépeit az alapján építik, hogy minden legyen benne, úgy mint ahogy már ma is e-felé haldunk (zene-fotó mobilok, helymeghatározó GSM-PDA csodák). A jövõ nappalija is ez lesz amit a Windows Media Center valósít meg jól, HTPC-kben ugy ilyen van? Egy gép több monitor, és amit már a szegény országokhoz tervez a Microsoft, hogy egy géphez csatolsz több egeret, így nem lesz gond egy többpmagos géppel egyszerre 3 monitoron, 3 egérrel-billenytûzettel mozizni, netezni, játszani egy idõben... (azért a memóriakeresztmetszet még szûkös, de ez lesz a jövõ, jól belátható). Én már várom! <#taps>
© dez2007. 04. 02.. 13:07||#42
"Szerintem a Procifejlesztéshez most az NVidia mutatja a követendõ utat, a 8800-as sorozatában már 80 db feldolgozóegység van."

Nem éppen, mert ezek igen csak nem teljes értékû procimagok, tehát nem tudnak bármilyen CPU-s programot futtatni, csak nagyszámú matematikai számítást végezni. És egyébként 128db van belõlük. (Ez is mutatja, hogy elég egyszerûek egy CPU maghoz képest.)

A helyes irányt (megint) az AMD mutatja: sima CPU magok összeépítése GPU-val.

"Az AMD legújabb procija már natív 4 magos lesz"

Lesz belõle 1- és 2-magos is természetesen.

"csak az lesz vele a gáz, hogy a teljesítménye a 4 magnak talán egy picit jobb lesz, mint a mai Core2-esek 2 magjának a teljesítménye..."

Honnan szedted ezt a hülyeséget? A Xeon 5355-ösnél lesz 9-40%-kal gyorsabb (feladatfüggõen), ami 4-magos, Conroe alapú (mint a Core2 Duo) szerverproci...
© JTBM2007. 04. 02.. 09:59||#41
Szerintem a Procifejlesztéshez most az NVidia mutatja a követendõ utat, a 8800-as sorozatában már 80 db feldolgozóegység van. Szerintem pár éven belül az intel és AMD processzorokon belül is ilyen nagyságrendû processzorszám lesz.

A mai új játékok már tudják kezelni a multiprocessing-et, pl. a Supreme Commander már tud 2 v. 4 magot kezelni, lehet, hogy többet is, csak olyan nincs a piacon. ;-)))

Az AMD legújabb procija már natív 4 magos lesz, csak az lesz vele a gáz, hogy a teljesítménye a 4 magnak talán egy picit jobb lesz, mint a mai Core2-esek 2 magjának a teljesítménye...
© Mice2007. 04. 02.. 01:42||#40
a guglit nem azért írja a kedves fórumozó társaság mert jókedvû és mert ha beírod a címsorba akkor jön a csoda

azért írják, hogy a kedves fórumozó emelje meg léci a löttyedt valagát a ku#va életbe!

de azért leírom, hogy ha valaki aki esetleg rátalál rajtad kívül legalább találjon benne infót

amúgy meg mit akarsz tudni? az, hogy integrált kapásból azt jelenti, hogy a legolcsóbb hw-esek is jobbak nála, az hogy 940es széria kapásból azt jelenti 1-3 éves fejlesztés ergó amit kell neki (irodai, dvd, film, gui emészthetõ felbontásban és refreshben azt tudja..) másban nincs értelme gondolkozni. az integrált ui. gémre a büdös életbe nem lesz jó. max még ha nv vagy ati lenne vagy intelbõl a nagyon újakkal esetleg a 2002 vonaláig megjelent gémek lowest detailben. az s3-ból a chrome edition köbö a régi tnt2/geforce2 szintjét kapirgálja, de soxor még ezen régi agp-s kártyák is elkalapálják ezeket az integráltakat a legtöbb gémben pedig azok lassan már múzeális történelmi darabok lesznek és már a bolhapiacon is 1-2ezer huf-ot max ha el mernek értük kérni.... dvd-ben és filmeknél esetleg nyerhetnek az integráltak ellenük, de csak mert támogatják a mai multimédiás cuccokat ami a régi chipeknél nem volt mint support. de amúgy teljesítményben gémre értelmetlen... max ha szereted a több éves klasszikusokat

az nv és az atinak már vannak komolyabb számolási képességû chipjei meg az intelnél a 945ös széria kezd valamit kapisgálni de az életbe nem fognak tarolni mert nincs dedikált memóriájuk-->mindent a rendszermemóriából vesznek el ami olyan tempóban még egy 128ddr grafmemhez képest is mint az sdram kontra hdd swap esete... arányaiban köbö annyival lassabb

linkként meg gondolhatnád, hogy magyarul semmi nincs fent a neten de ha elõveszel egy tök mezei angol szótárat és a teljesítményt (mert gondolom,hogy nem a lapka fekete mintázata vagy lábszáma érdekel) bevágod oda, akkor láss csodát az általad említettrõl kapásból az elsõ 10 találat között van egy wikipediás cikk e termékcsalád történetérõl és egy a téged nagyon meggyõzni akaró inteles marketingtrutty, viszont ott meg van legalább egyéb detail

de ha még netalántán hozzávágnád a comparison (összehasonlítás) szót is láss csodát rögtön van találat!

de érdekes! kérlek majd ha egyszer nem leszel "ennyire" elfoglalt majd meséld már el amúgy nekünk, hogy hogy tellik el egy ilyen gugli-keresõs napod majd itt: jó! léci! mert én például marhakiváncsi lennék hogy éli meg a magad-fajta offtopicos lusta dög egy ilyen napját

komolyan mondom semennyire nem kapnám fel a vizet ha egy normális szimpla kérdés lett volna a hsz-edben, mert azt mondom nem tudsz róla és csak puff benyomnám a 2 linket, de ku$vára felidegel amikor valaki még oda is írja, hogy én kerestem amikor nyílvánvaló, hogy egy az integrált gpu-s piacot dominánsan uraló cég termékeirõl (fõleg ami még nem is a legfrissebb hanem már jóideje ott van) szóló infókból dunát lehet rekeszteni a netes témákból és az illetõ marhára nem az igazat írja csak lusta dög!

vááááááááááááááá
© dez2007. 03. 31.. 23:14||#39
A programok legtöbbször kisebb ciklusokból állnak, amik egyrészt sokszor futnak le, másrészt elég kicsik ahhoz, hogy beférjenek vagy a L2, de akár a L1 cache-be. Így a futási idõ kisebb része a memóriához való hozzáférés. Ezért írtam a memória-másolást: ott nincs más dolga a procinak, mint innen kiolvasni, oda kiírni - na ilyenkor tényleg nagyrészt a memóriára vár (de itt is csak az adatra, a kis másoló-ciklus bõven befér a L1-be, onnan fut).
© dez2007. 03. 31.. 23:04||#38
Az a bibi, hogy az unrarozás sebessége lassabb, mint egy egyszerû file-copy. Ebbõl látható, hogy nem a vinyón múlik a dolog, legalábbis ha jól van megírva a program (pl. egyik szálon unrarol, másik szálon meg tölt/ment, amely mûvelet a DMA használata által csak pár % prociidõt eszik).
© torrente1112007. 03. 31.. 22:29||#37
sziasztokabban kérném a segítségeteket,hogy ha vki tudna bõvebb infót errõl a VGA-rol: Intel 940GML integrált.mert sehol sem találok hozzá leírást köszönöm. gugli is volt
© BiroAndras2007. 03. 31.. 20:42||#36
Ha a kód optimalizálva van, akkor többnyire elég az a cache. Például azért is, mert többnyire mind az adatot mind a kódot többször is felhasználja a proci, így 1 olvasásra több mûvelet is jut.
Egyébként meg, ha igazad lenne, akkor a ma kapható legolcsóbb proci is közel olyan teljesítményû lenne, mint a leggyorsabb. De elég csak az azonos cache méretõ, de eltérõ órajelõ vagy felpítésû procikat nézni, azok közt is elég szép különbségek vannak. Vagy nézhetjük azt is, hogy pl. az AMD prociknál a nagyobb cache alig növeli a teljesítmény.
© Godefroy2007. 03. 31.. 20:07||#35
A "cache nevû izét" valóban arra találták ki, hogy gyorsítsa az adat és utasítás mozgást, csak hogy ezek az L2 cache adat izék max 4 Mb osak ami mondjuk a 32 bittel címezhetõ 4 GB RAMnak 1000-ed része... és odáig is el kell mozgatni az adatot ami ugye idõbe kerül, aztán vissza a RAMba hogy felhasználhasd.

A RAR-os felvetésre a proci ott elég sokat pihen, ugyanis az egész folyamat úgy indul HDD->RAM->CPU->RAM>HDD. az egész folyamatban az a HDD írás olvasás elég sok idõt elvesz.