SG.hu

Kalózfogás a zuglói bolhapiacon

2007. március 10-én sikeres elfogást hajtottak végre egy zuglói bolhapiacon a Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. kerületi Rendőrkapitányságának munkatársai.

Az intézkedés megkezdését megelőzően a nyomozók a kerületi térfigyelő felvételein észleltek két személyt, akik már korábban is a hatóság látókörébe kerültek, mert másolt DVD lemezeket forgalmaztak. A felvételek alapján egyértelművé vált, hogy T. Ádám és G. Anita több társukkal együtt, ezúttal is hamis DVD-k és CD-k terjesztésében vesz részt.

A hatóság közleménye szerint az akció kezdetekor a rendőrkapitányság munkatársai beszivárogtak a piac területére, és megfigyelték a csapat viselkedését, az elkövetési módszert. Hamarosan kiderült, hogyan bonyolítják az adásvételt: T. Ádám és társa egy pult mögül ajánlotta a filmeket. Előttük főleg csak filmborítók voltak. Amikor a vevő választott, T. Ádám rádió adó-vevő segítségével értesítette a piacon kívül tartózkodó társát, csupán sorszám alapján említve az adott filmet.

Az árut a terület hátsó részén, a kerítés nyílásán át kapták meg, majd a saját pultjuknál továbbadták a vásárlónak. Eközben a vevő átsétált a szemben lévő asztalhoz, amelynél G. Anita árusított üres, eredeti csomagolású DVD és CD lemezeket, valamint MP3 tömörítésű zenei lemezeket. A vevő G. Anita részére fizette ki a megrendelt filmet, a pénzt is a nő tette el. A kerítésen kívül több személygépkocsi is parkolt. Ezek egyikéből, egy körkörösen elsötétített ablaküvegű kombiból adták ki a lemezeket, melyeket T. Antónia vitt a piac kerítéséig, s ott átadta társainak.

A megfigyelést követően a nyomozók összehangolt akcióba léptek: a piac területén a pultnál tettenérték és elfogták T. Ádámot, G. Anitát, és a nekik segédkező B. Mónikát, ezzel egyidőben a piac területén kívül elfogták T. Antóniát is, a kombi személygépkocsit azonban zárva találták, s a kulcs egyik gyanúsítottól sem került elő. Úgy tűnt, az elfogást látva valaki lezárta az autót, mely valószínűsíthetően a csoport raktáraként, úgymond elosztójaként is működött. A rendőrök így a kocsi lefoglalásáról intézkedtek, s egyikük a személygépkocsi biztosítására is hátramaradt.

A kérdés hamarosan megoldódott: a lesötétített autóban egy férfi rejtőzött, arra várva, hogy a rendőrök majd távoznak a helyszínről. Amikor azonban észlelte, hogy várakozása hiábavaló, kiszállt, s a helyszínen maradt rendőr ekkor elfogta őt is. Az autóból ezt követően körülbelül ezer darab, sorszámozott DVD lemez került elő, valamint a T. Ádám által használt rádió adó-vevő párja is. Az adathordozókon lévő filmek rossz minőségűnek bizonyultak, így a másolt filmek vevői sem jártak jól. A kocsiban egy flakon sósavat is találtak, melyet az árusok feltehetően lebukásuk esetére tartogattak, s a bizonyítékok, azaz a hamis adathordozók megsemmisítésre szánták. A "munka", az elkövetés ilyen precíz megszervezése ugyanakkor arra is utalhat, hogy a csoport tartott a zuglói rendőrök ellenőrzésétől.

Az akcióban elfogott személyeket a nyomozók előállították a XIV. Kerületi Rendőrkapitányságra. Velük szemben szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt folytatják az eljárást.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #6
    Itthon magán célra filmet letölteni NEM illegális (akármit mondjon is az ASVA). Árulni viszont az.
  • angol #5
    gyerekek nektek nincs 1 darab lehúzott jogdíjas cuccotok sem, akkor ne kvargyogjatok itt vaze
  • aaaaa #4
    Hát ha ilyen aktív összehangolt munkával kapnák el a rabló, tolvaj cigányokat is, nyugodtabb világban élnénk. De ha néha el is kapják "szegény elnyomott kissebségieket" másnap már szabadlábon vigyorogva lopnak tovább...
  • Csaba42 #3
    Az a legnagyobb baj, hogy manapság már egy szoftvermásolásért, vagy szimpla lopásért is súlyosabb büntetést lehet kapni, mint emberölésért, szándékos bántalmazásért :(. Régebben bezzeg nem volt ekkora a bűnözés, amikor keményen felléptek a törvényt be nem tartók ellen. Amióta ártatlan bárányként kezelik őket, azóta bátrabbak lettek: ha halálbüntetés járna gyilkosságért, nem lenne ennyire magas a gyilkossági ráta. Vagy tévedek?
  • 1488 #2
    miket? szintén dvd-ket, vagy van más is? ott még nem voltam
  • InfectedMann #1
    Miért nem néznek le egyszer a pecsába... az ottani bolha piacra :D
    Húú ott miket láttam egyszer mikor haverom elrángatott... bár azóta lehet felhagytak az ottani bizniszeléssel azok a törvénytisztelő árusok...