MTI

Növekvő digitális szakadék

Nagy-Britannia lakosságának több mint egyharmada még életében nem használt számítógépet, s az új technológia felhasználása terén is növekszik a szakadék a fiatalok és az idősebbek, a gazdagok és a kiskeresetűek, illetve a felsőfokú végzettségűek az iskolázatlanok között - állapította meg a szigetországban nemrégiben befejeződött, és csütörtökön nyilvánosságra hozott átfogó felmérés.

A vizsgálat egyértelműen kimutatta az összefüggést az internet hozzáférés és az iskolai végzettség, az anyagi helyzet, valamint az életkor között - tűnt ki a brit országos statisztikai hivatal felméréséből. Miközben a fiatalok döntő többsége rendszeresen használja az internetet, az ötven év fölöttieknek több mint a fele azt mondta a vizsgálat során, hogy az elmúlt három hónapban nem ült számítógép előtt.

A brit háztartások közül csak minden 12. nem rendelkezik internet hozzáféréssel, míg azonban a legmagasabb keresetű családok kilencven százaléka otthonában tetszőleges időben rácsatlakozhat a világhálóra, addig a legszegényebbek között ez az arány csak húsz százalék. A vizsgálat kimutatta az is, hogy az egyetemi-főiskolai végzettségűek négyszer olyan gyakran használják az internetet, mint a szakképzettség nélküliek.

Hasonló eredményt mutatott az időskorúak internet használatával kapcsolatos elemzés is. A vizsgálatból kiderült, hogy az idősebbek esetében a digitális technikával szembeni közömbösségben a számítógépek magas ára, és a sokuk számára nehezen megfizethető előfizetési költségek mellett szerepet játszik az is, hogy hiányosak az ismereteik, nincs bizalmuk az internetben és nem látják hasznát az ott beszerezhető információknak. Az idősebb korosztályban egyébként mind többen vannak olyanok, akik maguk ugyan nem használnak számítógépet, de családtagjaik, ismerőseik közül valaki időnként megszerzi számukra interneten a szükséges információkat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • quentit #3
    Mert sík hülyék akik nem használnak számítógépet :)
  • Atomy #2
    Az internet meg a számítógép sem csodaszer. Vannak akiknek több hátránya származik a használatból mint előnye(ha már minden nap ajándék lesz biztos nem a monitor előtt görnyedve szeretném majd eltölteni). De hogy ez miért probléma nem értem.
  • BlackRose #1
    Csodálom, hogy a "nanny state" politikusok, nem döntöttek még helyetünk, hogy ez káros, és pl. azoknak akik nem használják a modern technológiát, kötelezővé tegyék / 200 EUR büntetés ha hetente nem netezel pl. minimum 3 órát :), akik meg "túl sokat" használják, azokat korlátozzák / 200 EUR büntetés, mert több mint 15 órát ültél a monitor előtt a héten :(, csak azért, hogy csökkennyen a "digitális szakadék" és ez a szó már magától érthetődően is baromság. Miért nem beszélnek pl. "intellektuális szakadékról" pedig az sokkal kézzelfoghatóbb és fontosabb dolog... de IMHO ahhoz sincs semmi köze a politikának.