Gyurkity Péter

Márciusra csúszik az Apple TV

Ismeretlen okok miatt csak márciusban jelenik meg az Apple TV, amely a számítógépen tárolt tartalmak televízión való lejátszását hivatott megkönnyíteni. A cég ismét bankot robbanthat érdekes megoldásával.

Az Apple szóvivője megerősítette, hogy a fejlesztés megjelenése néhány hetet csúszni fog, vagyis a debütálásra csak márciusban kerülhet sor. Azt már nem árulták el, hogy mi a késlekedés oka, mindenesetre szakértői vélemények szerint Jobs cége ismét olyan érdekes újítással rukkolhat elő, ami könnyű használata révén megragadhatja a felhasználók fantáziáját.


Amint arról már korábban hírt adtunk, az Apple TV-ről a MacWorld konferencián rántották le a leplet. Ez nem más, mint egy vezetéknélküli megoldás, amely a számítógépen tárolt különféle tartalmak televízión való megtekintését, lejátszását teszi lehetővé. A prototípust Jobs már szeptemberben bemutatta, ám a rendezvényen elmondta, hogy a 40 GB-os merevlemezzel mintegy 50 óra műsort rögzítő set-top-box 299 dollárért lesz megvásárolható. Sokak szerint éppen olyan forradalmi változást hozhat a digitális filmek megtekintésében, mint az iPod tette a zenehallgatásban.

Nem lenne különösebben meglepő, ha az Apple ismét bankot robbantana megoldásával, hiszen a szórakoztatóelektronikai cégek már jó ideje ígérik egy könnyű és egyszerű fejlesztés piacra dobását, ám eddig még nem rukkoltak elő ilyen újdonsággal. A televízió és az asztali számítógépek összekapcsolása és a tartalmak megtekintést mindeddig körülményes volt, semmiképpen sem megfelelő ahhoz, hogy a tömegeket is megszólítsák vele. A 300 dollárért kapható vezetéknélküli fejlesztés viszont eséllyel pályázhat erre, feltéve, hogy valóban megfelelő igény mutatkozik a lehetőség iránt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zzebi #69
    Hat, sok esetben ugy tunik, hogy sok medium tenyleg az ujjabol szopja a hireket. Soha, sehol nem allitotta az Apple, hogy az Apple TV barhogyan is kapcsolodna az Internetre. A mai napig arrol van szo, hogy kizarolag a helyi halozaton szinkronizalja az adatokat a szamitogepen levo iTunes-szal. Nincs sem online vasarlas, sem IPTV... egyelore. Persze eleg lesz egy firmware frissites az uj alkalmazasok hozzaadasahoz.

    Amint korabban irtam, azon sem kell filozofalni, hogy hogyan fog sok oranyi HD anyagot eltarolni a HDD-jen, mivel a beepitett HDD csak ideiglenes tarolo. Szinte csak egy cache. Az elsodleges adatforras a vezeteknelkuli halozati kapcsolaton keresztul elert szamitogep.
  • csorfab #68
    Nem a specifikáció a lényeg, hanem a használhatóság.
  • Sanyix #67
    Hát nagyon sok dologról meg elég 1 mp is hogy rájöjjön az ember hogy fos e vagy jó. Apple-nél is elég 1 mp hiszen, eddig minden cuccuk teljesen átlagos dolog volt forradalminak hirdetve, átlagos képességekkel trendy csomagolásban. Ettől függetlenül azért megnézem a specifikációkat, de nemnagyon szoktam kellemesen csalódni...
  • dez #66
    Csak nem mindig lehet 1mp gondolkodás után megmondani valamiről, hogy jó vagy rossz, és nem is kell, mert nem egybites a legtöbb dolog, hanem pl. rövid távon rossz, de hosszabb távon jó, stb. stb.
  • Sanyix #65
    Így van. Ami jó az jó tökmindegy honnan van, de itt nincs ilyenről szó :)
  • TeFigyeljHaver #64
    dez; teljesen egyetértek a #62-eseddel. Eddig én csak egy valamiféle könnyed fitymacsörgetésnek vettem ezeket, de mostmár bizonyos, hogy ez nem kevesebb, mint ámulatosan "desperate".

    Forditás:



  • dez #63
    Tudom, hogy eddig is voltak próbálkozások, de a szélessáv terjedése miatt mostanra lett lehetőség igazán rászállni. Itthon is indul, a la T-Home. Persze nem áll át rá mindenki, de azt hiszem, nem szüntetik be 2 hónap múlva, sőt.
  • dez #62
    Nem kell úgy viselkedni, mint a birka, de úgy sem, mint egy csökönyös szamár, amit nem lehet betuszkoli a karámba, ahol várja a friss széna. Szal nem kell mindig mindennel szemben gondolkodás nélkül ellenkezni sem. Ez nem okosság, és nyögés a vége. Az okosság a körültekintés.
  • NEXUS6 #61
    "Azt gondolom nem a kisujjukból szopták a ph!-n, hogy "A 300 dolláros készülék az iTunes webáruházra alapozva interaktív TV-s tartalomszolgáltatást kínál majd a vásárlóknak" - most már csak azt kell kitalálni, ezen mit is kell érteni. :)"

    Hát van olyan érzésem, hogy az Applenál se tudják pontosan;)))

    "Nekem az IPTV "gyanúja" merül fel, mert ez az új "boom", ezt csinálja a MS is az x360-nal."
    IPTV már jó pár éve van, most ért oda a szélessáv, hogy minőségben is talán versenyezzen a hagyományossal. Csakhogy a valódi versenyhez megfelelő ár is kell, márpedig csak azért elkérni egy filmmért kb 2$-t hogy eldönthessem mikor töltöm le - és esetleg ha a sávszélesség télleg engedi online meg is nézhetem, nem versenyképes azzal, hogy monnyuk havi 3-4 ezer forintért 30-40 csatornáról válogathatok és azt veszek fel, amit akarok, vagy simán a videotékából kikölcsönzöm.

    Az IPTV drágább, rosszabb, macerásabb még mindíg. És ez a 60 -80 rugóba kerülő készülék önmagában nem oldja meg ezeket a gondokat.
  • Sanyix #60
    Nem szarom le, azért hiszik azt hogy mindent megtehetnek a nagy cégek, mert sok hülyét befolyásolni tudnak. Szarjam le ezt? Bocs de jobb ha az emberek nem síkhülyék, és nem úgy viselkednek mint a birkák...
    Egyébként ez az izé nem is fehér, sem szürke, hanem inkább ezüstös, de nyugodtan te is beleköthetsz a leglényegtelenebb dologba...