Gyurkity Péter

Megújul az Energy Star minősítés

Több mint egy évtized telt el teljes csendben, ám most végre megújul az energiatakarékos PC-ket megkülönböztetni hivatott minősítés. Szigorúbb feltételeket állítanak fel a számítógépeknél, a körbe pedig a televíziókat is bevonják.

A Cnet összeállításából kiderül, hogy az Energy Star 1992-es bevezetése óta az első nagyobb felülvizsgálatra készülnek az amerikai illetékesek, amelynek eredményeként több fontos változás várható a program háza táján. A legfontosabb, hogy új követelményeket állítanak fel az asztali számítógépekkel és a laptopokkal szemben, emellett pedig hasonló szempontok alapján bírálják el a laposképernyős televíziókat is.

A PC-kategóriában a legfőbb cél, hogy megkülönböztessék a fogyasztás terén legjobbnak számító felső negyedet, azaz mintegy 25 százalékot kiemeljenek a mezőnyből. Ezek lesznek azok a konfigurációk, amelyek megfelelnek majd a szigorúbb előírásoknak, a két fő területen. Az ismertető szerint elsőként az energiaellátásért felelős tápot osztályozzák, ennek ugyanis a beérkező áram 80 százalékát át kell alakítania a PC számára, vagyis hatékonyságának el kell érnie ezt az értéket. Itt némi fejlesztésre lesz szükség, jelenleg ugyanis az átlag valahol 70 százaléknál található, ami kevés lesz. A második fontos terület az üresjáratban mért fogyasztás, amelynek bizonyos értékeken belül kell maradnia.

Az üresjáratot (idle) a következőképpen határozzák meg a szakemberek: a bootolást követő aktív időszak, amikor is a számítógép éppen nem futtat semmilyen szoftvert. Egy hagyományos asztali PC esetében a fogyasztás felső határa ekkor mindössze 50 watt lehet, a többmagos processzorok esetében természetesen ez némileg magasabb. Egy alapkiépítésű noteszgép 14 wattot igényelhet üresjáratban, míg a különálló grafikus vezérlővel érkező példányok maximum 22 wattot. Készül továbbá egy második kategória a kevésbé takarékos PC-khez, valamint a kijelzőkhöz. A laposképernyős televízióknál a 42 hüvelykes példányok esetében jelenleg 100-250 watt között mozog a fogyasztás, ezt megpróbálják majd lejjebb szorítani, annál is inkább, mert a jelenlegi követelmények még a fekete-fehér készülékek idejéből származnak.

A legnagyobb probléma az illetékesek szerint, hogy továbbra sem létezik egy egységes, mindenki által elfogadott mértékrendszer, amely a működés közbeni fogyasztást jellemezné. Egyesek attól tartanak, hogy a gyártók - szokásukhoz híven - megpróbálják majd kijátszani a követelményeket, saját méréseikkel módosítva a készülékek besorolását, ezt pedig az Energy Star szeretné elkerülni. Az még kérdés, hogy ezt milyen módon érhetik el.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • SirMaci #12
    Erre én is kíváncsi lennék, hogy mennyit fogyaszt tulajdonbképpen a számítógépem.
  • Lame #11
    5W?
    Ezt honnan veszed?
    Erdeklne :)
  • Csukii #10
    Üres járatban a gépem 5 W-ot eszik, normál használatnál pedig 110 W-ot. (+monitor)
    Mi ez az 50 W? Soknak gondolom üres járatnak.
  • Emmegki #9
    "Megújul az Energy Star minősítés"

    ...az átlag vásárló meg sz*rik rá mint ahogy eddig is tette. A nyomi gémergyerekek képére meg még ki is ül a vigyor ha annyit fogyaszt a gép mint a porszívó.
  • GABOR16 #8
    Egyfelől sírj, hogy ilyen rossz a helyzet, másfelől nevess, mert ilyen jóvá akarják tenni :)
  • TH448 #7
    50w üresjáratban asztalinál? Ha ez a hálózatból felvett teljesítmény, akkor durva, mert nekem a notim eszik annyit... (Most sírjak vagy nevessek?)
  • BCs design #6
    nyomulnak már az 1000 wattos tápok :D
  • syn7h37ic #5
    Hmm. Szép dolog, de a mostani pc-k 80%-a bebukja az 50W idle max teljesítményt.
    Vagy a VGA CPU Alaplap komponenseket különválasztják? Úgy működne a dolog, de ekkor ott vagyunk, ahol a part szakad.
  • TothLaci #4
    Sokszor látom ezt a jelet :)
    Remélem, a jövőben sem lesz másként.
  • Mynet #3
    ügyi vagy :)