Gyurkity Péter

A gyerekek körében is terjed az internetes pornó

Amerikai felmérések szerint tízből négy tinédzser már beleütközött a világhálón lévő pornóáradatba, igaz, az esetek nagy részében hívatlan vendégnek számítanak a nem sokat leplező anyagok.

A Reuters az American Academy of Pediatrics kiadványának februári számában megjelentekre hivatkozva számolt be arról, hogy a tengerentúlon a 10-17 évesek körében is gyorsan terjed az internetes pornó.
A korosztályba tartozó fiatalok 40 százaléka már találkozott ilyen jellegű anyagokkal, jóllehet csaknem kétharmaduk ezt nem is kereste, leginkább véletlenül ütközött a sokak által károsnak tartott tartalmakba.

Az 1500 fiatal bevonásával elvégzett telefonos felmérés kimutatta, hogy a pornográfiába belekóstoló tinédzserek mindössze egyharmada keresi céltudatosan az ilyen képeket, videókat, mégpedig többnyire fájlcserélő szoftverek segítségével. A felmérést megelőző egy évre vonatkozóan egészen pontosan 42 százalék ismerte el, hogy van tapasztalata az internetes pornóval kapcsolatban, ezek kétharmada viszont elgépelt weboldalcímek, felugró reklámok, illetve kéretlen üzenetek révén jutott hozzá a tartalmakhoz. A maradék egyharmad saját, vagy barátai számítógépén keresett rá a speciális képekre és videókra, vagy beszélgetett ismeretlenekkel a világhálón a témáról.

A 10 és 11 éves fiúk és lányok körében 17, illetve 16 százalék volt az érintettek aránya, a legtöbben a 13-17 évesek közül kerültek ki. A 16-17 éves fiúk egyharmada érdeklődött már a téma iránt a világhálón, a lányok körében ez 8 százalékra rúg. Könnyen előfordulhat azonban, hogy a valóságban ennél jóval nagyobb számokról van szó, mivel a felmérést szülői beleegyezéssel folytatták le, ez pedig nem biztos, hogy bátorítóan hatott a válaszadókra.

A kutatók egy része úgy véli, hogy az érdeklődés teljesen természetes ebben a korban, mások viszont attól tartanak, hogy az internetes tapasztalatok káros hatást gyakorolnak a fiatalok személyiségére, szociális fejlődésére. Ez később üthet vissza, elsősorban a valós helyzetek kezelésében, viselkedésbeli változások és cselekedetek révén. A pedagógusoknak, orvosoknak és a szülőknek az említett számok tudatában ajánlott felkészülnie arra, hogy a fiatalok jó része igyekszik kielégíteni kíváncsiságát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • KIP #24
    A megoldás: tartalomszűrés bizonyos korhatárig, amit a szűlőnek kell eldöntenie.
    Érdekes ha munkahelyen elgépelek véletlenül valamit rögtön kidobja a proxy, hogy access denied :)
  • Mike #23
    nagy kunszt volt 20 éve aha
    hát persze
  • Mike #22
    "Mert amíg nem kutyás lovas meg gyerekpornó van a neten 90%-ban, "

    90%??? te hülye vagy?
    az össz pronó tartalom sincs ennyi, még a negyede sem
  • Mike #21
    sőt a 4-5 éves gyereket is megtanítanak fegyverrel (pisztoly, géppisztoly) bánni aztán hörögnek az arabokon

    AAP azt is vizsgálhatná 10-14 éves korosztály mennyire jut hozzá fegyverek információjához, tud-e neten fegyvert venni és társai
  • Mike #20
    az AAP is egy olyan szervezet aminek mindig produkálnia kell vmit, mégis mire költötték a kapott pénzt.

    amcsiban a szex egyébként is káros dolog, bezzeg öldökölni, azt már szabad 17 évesen is, de pornót nézni az bűn

    elvégre puritánok
  • Darth Sith #19
    "Amerikai felmérések szerint tízből négy tinédzser már beleütközött a világhálón lévő pornóáradatba"
    tízből 11...
  • nedudu #18
    Ne legyél már ilyen te!!! Én is gépelem befele, hogy sg.hu erre véletlenül pina.hu lesz belőle. Elgépeltem. Na van ilyen, egymás mellett vannak a betűk a billentyűzeten. Az S és a P között van 15cm ;-)
  • kanduhr #17
    ,,Elgépelt weboldalcímek,,, na persze:)
  • Teppik Amon #16
    Hámá nemazért..de ezt lehetne a szociológusoknak kutatgatni kicsit. Mennyivel jobb helyzetben vannak ilyen szempontból a mai 10-en évesek mint 20 évvel ezelőtt. Mert ugye egy tini (teen ager avagy tizenéves) érdeklődik a szexualitás után. Ez teljesen természetes. Régebben valahonnan szerezni kellett egy pornó újságot hogy ilyesmit láthasson az ember. Manapság rengeteg helyen elérhető az internet. Mostmár csak arra kéne rágyúrni kicsit hogy a kexuális úton terjedő betegségek megelőzéséről meg a nemkívánt terhesség megelőzésről is ugyan ilyen könnyen értesüljenek.
  • dez #15
    Hja, mint tudjuk, a tínédzsereket mi sem érdekli jobban, mint a szex. Sakk, foci, házi feladat, ezekben merül ki leginkább az érdeklődésük.