SG.hu·

Az XP-nél jobb Vista eladásokra számít az MS

A Microsoft célja a több számítógéppel arányos számú Vista operációs rendszer eladása.

A Microsoft arra számít, hogy kétszer annyit ad el új operációs rendszeréből, a Vistából értékesítésének első évében, amennyivel több most a személyi számítógépek száma, mint volt a Windows XP 2001-es bevezetésekor - azaz az akkor eladott mennyiség mintegy kétszeresét várja. Számításaik, várakozásaik szerint ötször annyi Vista példányt adnak majd el, mint korábban a Windows 95-ből.

Az IDC adatai szerint az idén eladásra kerülő személyi számítógépek száma eléri a 255 milliót; 2001-ben 136 millió volt ez az érték, a Windows 95 - értelemszerűen - 1995-ös piacra kerülésének évében 59,7 millió PC-t értékesítettek a világon. A Microsoft szerint a Vista a társaság "legnagyobb dobása" a Windows 95 megjelenése óta. Az új operációs rendszer árusítása - számos halasztást követően - kedden kezdődött meg a világ 70 országában.

Elemzők szerint még jó időbe telik, amíg a piacon is látható hatása lesz a Vistának. "A PC-eladásokra gyakorolt hatás az év második feléig aligha lesz érzékelhető, és egyelőre nem kell nagy áttörést várni a Vistától, mert a vásárlók manapság rendkívül racionális döntéseket hoznak" - vélte egyikük. Jelenleg a világ számítógépeinek több mint 95 százalékán fut Windows operációs rendszer.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© peba2007. 02. 02.. 17:40||#13
Nekem meg az XP hõre lágyuló mûanyag lavorkékje nem tetszik.
© Hegyikecske2007. 02. 02.. 13:00||#12
majd akkor lesz értdemes rá átállni, ha végleg megszüntetik az xp frissítését, és legalább a második hackkelés megjelent a beépített elemek ellen a pistába, nekem amúgyse teccik a koporsófekete tálcája
© Athlon642007. 02. 02.. 08:53||#11
Mármint a user van belõve mi?!
<#vigyor3><#circling><#nevetes1><#nevetes2><#papakacsint>
© csorfab2007. 02. 01.. 21:50||#10
Ha jól be van _lõve_ nemhogy elrontani nem tudja, még bekapcsolni sem <#nyes><#nyes><#nyes><#mf2>
© peba2007. 02. 01.. 20:04||#9
Szerintem ha azt mondom, h a Windows használata kényelmes, akkor sokat egyetértenek velem. Amúgy meg aki nem ért a géphez, szerintem is a Linux a jó. Mert ha jól be van lõve, nem tudja elrontani. Én a winemet nem tudom elrontani, mert értek hozzá. Azaz el tudom, ha akarom, de magam alatt nem vágom a fát.

Egyébként mit aggódtok? Úgyis lesz valahogy 😄
© bvalek22007. 02. 01.. 19:37||#8
Tudjátok mit? Linux jó vagy rossz, egyre megy: a Microsoft kényszerít rá hogy használjam. Nincs pénzem Vistára (sem olyan gépre, amin elõ van telepítve), és az sem hiányzik hogy Redmondból a gépemen turkáljanak, és hogy letiltsanak funkciókat, meg hogy csökkentsék a lejátszott videó minõségét a saját érdekemben (na persze...)

Szóval ha nem akarok visszamenni a középkorba, akkor kénytelen vagyok megtanulni használni a Linuxot. Nem állítom hogy sikerült, de már vannak dolgok, amiket csak Linuxon tudok elvégezni. Nem azért mert Windowson nem lehet, hanem mert kényszerít a Microsoft. Persze nekem van választási lehetõségem, mert van informatikai végzettségem, de a legtöbb embernek nincs.

Ettõl függetlenül a Linux jó, egyre felhasználóbarátabb, fejlõdik, például hamarosan föl fogom rakni egy barátom idõs szüleinek a pentiumos gépére, mert amire õk fogják használni, arra a Windows 98 nem alkalmas, de a jól konfigurált Debian igen. Menedzselni nehezebb, de felhasználni nekik könnyebb.

De én a jobbik operációs rendszert szeretném használni, és nem azt, amelyikért nem zárnak börtönbe. Érthetõ a különbség? Igazából nem is tudom, hogy a Windows vagy a Linux jobb-e, mert a Microsoft nem hagyja hogy döntsek. Ez itt a baj.
© ssdb2007. 02. 01.. 17:36||#7
hmm... várjuk a legjobbakat..
© Faterx2007. 02. 01.. 16:59||#6
"Meg tudja valaki mondani, hogy mennyi az annyi valójában?"

Biztos lehetsz benne hogy az M$ darabra tudja (mármint a netet használókét)
© bvalek22007. 02. 01.. 15:45||#5
Érdekes, ahány hír, annyi szám arról, hogy a PC-k hány százalékán fut Windows. A legtöbbször 90%-ot olvasok, ez itt most 95%, de volt már kevesebb is. Meg tudja valaki mondani, hogy mennyi az annyi valójában? Nem ismerõsi körben, hanem globálisan, valami hiteles adattal. Kezdek paranoiás lenni, szerintem a valós szám nyilvánosságra kerülése nem érdeke a Microsoftnak. Nem kell valami eget rengetõre gondolni, ha például kiderülne, hogy a Linuxok részaránya túllépte a 10%-ot, annak már komoly hatása lenne a Microsoft részvényeire, pedig józan ésszel belegondolva még az is elenyészõen kevés. Összeomlana tõle egy mítosz, de komoly gazdasági hatása nem lenne.

Most nagyon szeretnék egy kiselõadást tartani a Linux elõnyeirõl, de fáradt vagyok a propagandához. <#sniffles><#vigyor2>
© scnad2007. 02. 01.. 14:35||#4
Nyugi, ha a kernel szinten implementált DRM és TCPA megoldásokat a gyakorlatban is használni fogják, majdnem biztos, hogy nem lesz olyan hülye user, aki ezt akarná használni ( bááár nagy az Isten állatkertje ;-) ) ... Amúgy az eddigi legstabilabb Windows a 3.11 volt. Ha kiakadt is, de ritkán fagyott :-) .