SG.hu

DVD-ket másolt egy szegedi diák

DVD-ket másolt, és a másolatokkal kereskedett egy diák Szegeden - közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya a hétvégén elfogott és őrizetbe vett egy Szegeden élő, és gyulai állandó lakcímmel rendelkező fiatalembert, aki az elmúlt 2 évben közel 10 ezer szerzői és szomszédos jogi védelem alatt álló DVD filmet másolt le, majd a másolatokat értékesítette.

Érdekes és meglepő körülmény, hogy az üggyel kapcsolatban Dr. Gyurosovics József r. dandártábornok, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője tart majd kedden sajtótájékoztatót, ahol a lefoglalt bűnjeleket is be fogják mutatni - ekkora szakmai siker, világraszóló szenzáció lenne egy lemezeket másoló tanuló elfogása?

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Garfield #16
    Hagyjuk már ezt az ostoba mentalitást. A nagy hal meg azt fogja mondani, hogy miért pont ő kövesse a törvényt, amikor ez a 10 millió drága magyar állampolgár kisebb-nagyobb mértékben naponta akár többször is szarik az egészre a gyorshajtástól és az adó- és járulékcsalástól kezdve?

    Úgyhogy legyen már elég ebből a "ha nekem nem szabad, akkor neki miért" típusú ujjal mutogatásból.
  • Mike at home #15
    erre 5 nap alatt jöttél rá? isten áldjon, nem fox nekünk hiányozni
  • AranyKéz #14
    Persze nem azt mondom hogy először minden nagy gecit kapjanak el és csak aztán menjenek a kishalakra, de igazán tudhatnák a fontossági sorrendet.
  • angol #13
    jajj meneküljünk, ha jól értettem dvd-ket másolt egy szegedi diák ?? nem hiszem el egyszerűen nem tudom elhinni, és el is adta , kész ez borzalmas , hová jutottunk, á szar az egész, megyek dunának, (bocs de torgyánék meg pol. elit mennyit is nyúlt le kb. ?? ja és ők is másolt dvd-ket néznek muhahhahaha)
  • winnie #12
    "Gyilkosokat el szokták kapni 2 éven belül ?"

    el, persze. nem mindig. dvd-másolókat sem mindig, de kár demagogizálni, hogy ha egy terroristát nem kapnak el, akkor egy zsebtolvak nem bűnhődjön.
  • Cat #11
    Pedig nagyonis helyénvaló: manapság már egy postarablásnál se tartanak sajtótájékoztatót, akkor meg miért kellene egy dandártábornoknak foglalkoznia egy pitiáner DVD másolással, amikor azt a lakásában a gyereke mindennap végrehajtja? Kapitális hülyeség, propaganda van az egész mögött.
  • Guinsoo #10
    Legalább egy smiley-t oda lehetett volna akkor dobni a végére! ;)
  • exxile #9
    vissza kell allitani a halalbuntetest, nincs mese!!!
  • avman #8
    sztem meg nagyon kis korrekt beszólás volt az a végén. írd már be a gugliba: irónia, szarkazmus, vitriol. egyre romlik az sg olvasók színvonala. :D
  • Guinsoo #7
    Egyre romlik az SG színvonala. :((
    Azért kedveltem/em mert semmi politika, meg bulvár. Ez viszont elég bulvárosra sikeredett.
    Most "érdekes"-nek és "meglepő"-nek titulálja a dandártábornok hozzáállását, legközelebb azzal fog jönni, hogy "Megdöbbentő, hogy illegálissan szoftvereket másol a magyar lakosság nagy része!" Na asszem ennél a pontnál fogom törölni nemcsak a kedvencek, hanem a könyvjelzők közül... :S