MTI

Rekord évre számítanak az osztrák mobilszolgáltatók

Az osztrák mobilszolgáltatók ismét rekord évet tudhatnak maguk mögött, és a rekordsorozat folytatására számítanak idén is.

Az év fénypontja a karácsonyi bevásárlás és az újévi üdvözletáradat volt. A forgalom alapján a fél ország SMS üzenetek pötyögtetésével töltötte a szilveszter éjszakát. A piacvezető Mobilkom Austriának, a Telekom Austria mobilszolgáltató leányvállalatának az év végén 3,6 millió ügyfele volt. Az év folyamán 238 ezer új ügyfélre tett szert, duplájára a 2005-ös növekménynek. A második helyen a T-Mobile Austria áll, amely a tele.ring átvételével a Mobilkom súlycsoportjába rukkolt elő. A T-Mobile Austria a mobil adatforgalomban piacvezetőnek számít.

A nagyság szerint harmadik osztrák szolgáltató a One a "4 zu0" tarifacsomaggal az év legnagyobb sikerét tudhatja magáénak. Ennek, és a tulajdonában lévő Yesss! diszkont márkának köszönhetően ügyfelei számát kétmillió fölé tudta növelni. A negyedik számú, a kizárólag UMTS szolgáltatást nyújtó "3" (Hutchison) adattermékei forgalmazásában ért el rekordot. Mostanra minden negyedik szerződéskötése már adattermékre vonatkozik.

A T-Mobile adatai szerint a telefonbeszélgetések idejének 67 százaléka már mobiltelefonon történik Ausztriában. Az idén ismét sikerévre számítanak az osztrák mobilszolgáltatók. Elsősorban az adatforgalmazás fellendülésébe vetik reményeiket, főként a táskaszámítógépekhez való UMTS adatkártyák és az asztali számítógépekhez való UMTS boxok értékesítésének szaporodásával.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!