MTI

Csehország élen áll a kalózlemezek kereskedelmében

Mintegy ötven illegális kereskedőhellyel az osztrák és német határ mentén, valamint a zenei kalózlemezek mintegy 50 százalékos piaci részesedésével Csehország az élen áll az EU-ban a zenei kalóztermékek kereskedelmében és forgalmazásában.

A "kalózturizmus" virágzik a határok mentén: naponta többezer osztrák és német érkezik a cseh határra az erre szakosodott utazási irodák buszaival, hogy főként kínai kalóztermékeket vásároljanak olcsón. A 700 kilométeres cseh határ kereskedőhelyei virágzanak. A nemzetközi lemezipari szövetség (IFPI) határozottabb fellépést sürgetett szerdán a cseh hatóságoktól a "kalózturizmus" ellen, miközben dicsérte is a cseh hatóságok eddigi fáradozásait e téren. Az IFPI szerint a razziák csak az első lépést jelenthetik, a kalózárukkal kereskedőket meg kell bírságolni, standjaikat be kell záratni.

A szervezet szerint ehhez az EU-hatóságok támogatása is szükséges. Az IFPI becsült adatai szerint az illegális CD-k kereskedelme tavaly mintegy 3,5 milliárd eurót tett ki Európában, minden harmadik eladott CD kalózkiadás. Tavaly az uniós határokon több mint 9,7 millió illegálisan másolt CD-t, DVD-t és kazettát foglaltak le.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!