Specker Balázs

A környezetvédelem luxus?

Egy friss felmérés rámutatott arra, hogy az üzleti vállalkozások nagyrésze még saját érdekében sem hajlandó spórolni felhasznált erőforrásain.

Az Intel jelentése szerint a vállalatok 80%-a sohasem sem végzett energia-hatékonysági vizsgálatot, és csak 29%-uk hajlandó beruházni energiatakarékos PC-kre. Ráadásul a cégek többsége tisztában van azzal, hogy energiafogyasztási költségeik várhatóan az egekbe szöknek majd az elkövetkező három évben. Az üzleti élet 94%-a tudatában van annak is, hogy az IT-szféra által felhasznált energia nagyban hozzájárul a globális felmelegedéshez - írja a Silicon.com. Felmerülhet hát a kérdés, hogy vajon minek köszönhető ez a közöny.

Daniel Flescher, az IDC vezető elemzője úgy véli, a pénz az egyik legfőbb tényező. "Szerintem az informatikai igazgatók között még mindig az az általános meggyőződés, hogy plusz pénzbe kerül 'zöldben gondolkodni'" - mondta Fliescher, majd hozzátette, kétségei vannak afelől is, hogy a informatikai igazgatók bárminemű összefüggést látnának IT-beruházásaik és Földünk tönkretétele között.

Gordon Graylish, az - energiatakarékos előírásokat támogató - Intel európai, közelkeleti és afrikai részlegének vezetője szerint már a PC-k hibernálhatóságának és gyors újraélesztésének biztosításával sokat lehetne faragni a számítógépek felesleges energia-felhasználásából. Ez az üzemmód sokkal hatékonyabb a standby állapotnál, melyben a gépek akár 96%-kát is felvehetik a normál módban használt energiának - állapította meg a Graylish.

Az inteles vezető úgy véli, a gyártók már megtették a szükséges lépéseket, és most a felhasználókon a sor, hogy felzárkózzanak. "A szén-kérdés megoldása mind környezetvédelmi, mind cégvezetési szempontból elképesztően fontossá vált" - tette hozzá a szakember.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • halgatyó #11
    Nem ártana, ha néhány számadattal is megpróbálnád alátámasztani azt a rengeteg ostobaságot, amit itt zsigerből összehordasz.
  • brueni #10
    nem érezted ki az iróniát belőle, de nem baj. te honnan veszed a számaidat, hogy:"10000-szer kevesebb energiát fogyaszt", meg hogy "rendszer fogyasztása sokmillióval kisebb a megtakarításnál". ezek is csak 'has'-számok. azonkívűl tervezd újra Budapestet, ha van kedved és sok szbadidőd...
    voltam németországban olyan helyen (valahol Hehlen környékén), ahol így terveztek kibuc-méretű lakónegyedeket, és ott volt létjogosultsága a zöld házaknak, a kollektoroknak és a napcelláknak. a városka energiafogyasztása -mily meglepő- tizede volt a megszokottnak.
    itt jön be az, hogy igenis kellenek a 'tiszta' autók, mert az ember mindig akar közlekedni, és akkor már nem mindegy, hogy mivel.
    szerintem két év otthonüléses munkavégzés alatt te is bekattannál. az internet nem old meg mindent.

    (e-barátok, e-munkatársak, virtuális ügyfelek és digitális ügyintézés) kinek kell?

    akkor már be lehet feküdni egy mátrixba is. itt jön a képbe a szabad akarat, hogy bármikor oda mehess, szabadon ahova akarsz. de nem mindegy, hogy eközben tönkreteszed a földet, amin majd unokáid próbálnak meg levegőt venni, vagy megpróbálsz tenni ez ellen...
  • 12346 #9
    hátt... amilyen irreálisan drágán szerelnek fel egy háztartásnak megfelelő kollektort... ki a tökömnek kell így. mire behozná az árát, 2x kihal a família.
    így marad minden a régiben. bár vannak olcsó, ötletes megoldások a spórolásra, ezeket is csak kertesházban lehet megoldani. főleg ha egy új ház építésénél alapból be is tervezik ezeket:/
  • JTBM #8
    Ennyi baromságot egy embertöl már régen láttam az SG-n. (Pedig vannak azért vetélytársaid...)

    "minél több a távmunkás, annál több számítógép üzemel otthon, és ezáltal nő a villanyszámla"
    Szerinted a távmunkás a munkahelyén mivel fog dolgozni? Teljesen mindegy, hogy a PC otthon fogyaszt v. a munkahelyen. De a távmunkás nem fog beközlekedni a munkahelyére, ami naponta annyi energiába kerül, mint egy PC féléves müködése.

    -- nem tudod csökkenteni a távolságot, mert a teleportálást még nem találták fel. az emereket meg nem kötelezheted, hogy közel költözzenek a munkahelyeikhez és járjanak gyalog. ugyanígy a cégeket sem kérheted meg, hogy a lakótelep sarkában húzzák fel a gyáraikat.

    Dehogynem tudod. Inteligens várostervezéssel.

    "-- a te hozzáállásoddal a hőszigetelő anyagok gyártása többe kerül és jobban szennyezi a környezetet, mintha nem csinálnánk semmit. inkább odagyűrjük a pokrócot a küszöbhöz és kész..."

    Ezt senki sem írta, nem tudom, hogy honnan szedted???

    "-- te túl sok tévét nézel barátom. (mellesleg ez is sok energiát fogyaszt. bár ekkor az agyad kikapcsol(alapállásból még mélyebre)) a csőposta kiépítése és fenntartása vákuum, sűrített levegő, logisztikai megoldások, felügyeleti rendszerek, emberek akik dolgoznak vele....stb.... ezt kiszámoltad?"

    Egy csöposta rendszer szerintem kb. 10000-szer kevesebb energiát fogyaszt, mint a futárok autói. Nem lenne hülyeség, de persze igencsak drága lenne.

    "szerinted az információs rendszer mivel működik? biciklivel?"

    Az információs rendszer fogyasztása sokmillióval kisebb a megtakarításnál.
  • brueni #7
    te nem teljesen vagy százas. almát az almával hasonlíts össze, utána szórd a számaidat. totál összefüggéstelen amit írsz.
    a te olvasatodban így lehetne "átferdíteni" a hozzászólásodat

    "-- Távmunka elterjesztése (közlekedési szükséglet és munkahely fenntartás-fűtés csökkenne)"
    --minél több a távmunkás, annál több számítógép üzemel otthon, és ezáltal nő a villanyszámla

    "-- Lakások és munkahelyek átlagos távolságának jelentős csökkentése (ebben óriási lehetőségek lennének, mert ez a közlekedési szükségletet csökkentené. Csököttagyú döntéshozóink és az ő fülbesugdosóik számára persze ez túl bonyolult...egyszerűbb és KIFIZETŐDŐBB - nekik - az autósok kiszorításáról papolni)"
    -- nem tudod csökkenteni a távolságot, mert a teleportálást még nem találták fel. az emereket meg nem kötelezheted, hogy közel költözzenek a munkahelyeikhez és járjanak gyalog. ugyanígy a cégeket sem kérheted meg, hogy a lakótelep sarkában húzzák fel a gyáraikat.

    "-- Lakások hőszigetelésének javításával (ebből Magyarországon annyi valósult meg, hogy kitaláltak egy törvényt, amely KÖTELEZI a lakás és ház tulajdonosokat hogy több százezer forintért készíttessenek "energetikai tanúsítványt" a méééélyen tisztelt törvényhozók haveri cégeivel...ahogyan ez nálunk működik)"
    -- a te hozzáállásoddal a hőszigetelő anyagok gyártása többe kerül és jobban szennyezi a környezetet, mintha nem csinálnánk semmit. inkább odagyűrjük a pokrócot a küszöbhöz és kész...

    "-- Ki kellene fejleszteni egy csőposta rendszert, hasonlóan a víz, gáz, csatorna rendszerhez, legalább a nagyvárosokban. (ahol a sok bedugult út található) A kisméretű tárgyakat ezen is lehetne továbbítani, szerintem a kezdeti bizalmatlanság után nagymértékben csökkentené a felesleges közlekedést."
    -- te túl sok tévét nézel barátom. (mellesleg ez is sok energiát fogyaszt. bár ekkor az agyad kikapcsol(alapállásból még mélyebre)) a csőposta kiépítése és fenntartása vákuum, sűrített levegő, logisztikai megoldások, felügyeleti rendszerek, emberek akik dolgoznak vele....stb.... ezt kiszámoltad?

    "-- Egy információs rendszert ki kellene fejleszteni, amely percre-kész útinfóval látná el az érdeklődőt. Kevesebb dugó, kevesebb idegpusztulás, kevesebb benzin... "

    szerinted az információs rendszer mivel működik? biciklivel?

    tudod te is jobban tennéd, ha nem a nagyfogyasztású számítógépedet püfölnéd és írnád az értelmetlen hozzászólásaidat, hanem inkább mennél biciklizni...


  • Komolytalan #6
    Intelnek is most jutott eszébe a környezetvédelem, mikor relative kis fogyasztású procijai is vannak. Amikor 2-3x annyit fogyasztott mint az AMD, meg 10x annyit mint a transmeta, akkor bezzeg azzal jött, hogy a "kiemelkedő teljesítményhez kiemelkedő fogyasztás szükséges", lol.
  • Razgon #5
    Bezzeg a ténylegesen környezetkímélő technológiák használatát (napelem, napkollektor) a kutya sem támogatja...
  • halgatyó #4
    nagyságrendekkel több energiát lehetne megtakarítani néhány egyszerű (vagy annak tűnő) intézkedéssel, fejlesztéssel:

    -- Távmunka elterjesztése (közlekedési szükséglet és munkahely fenntartás-fűtés csökkenne)

    -- Lakások és munkahelyek átlagos távolságának jelentős csökkentése (ebben óriási lehetőségek lennének, mert ez a közlekedési szükségletet csökkentené. Csököttagyú döntéshozóink és az ő fülbesugdosóik számára persze ez túl bonyolult...egyszerűbb és KIFIZETŐDŐBB - nekik - az autósok kiszorításáról papolni)

    -- Lakások hőszigetelésének javításával (ebből Magyarországon annyi valósult meg, hogy kitaláltak egy törvényt, amely KÖTELEZI a lakás és ház tulajdonosokat hogy több százezer forintért készíttessenek "energetikai tanúsítványt" a méééélyen tisztelt törvényhozók haveri cégeivel...ahogyan ez nálunk működik)

    -- Ki kellene fejleszteni egy csőposta rendszert, hasonlóan a víz, gáz, csatorna rendszerhez, legalább a nagyvárosokban. (ahol a sok bedugult út található) A kisméretű tárgyakat ezen is lehetne továbbítani, szerintem a kezdeti bizalmatlanság után nagymértékben csökkentené a felesleges közlekedést.

    -- Egy információs rendszert ki kellene fejleszteni, amely percre-kész útinfóval látná el az érdeklődőt. Kevesebb dugó, kevesebb idegpusztulás, kevesebb benzin...
  • halgatyó #3
    Az egy másik szempont, hogy a PC piac (nyugaton) gyakorlatilag telített. Hasonlóan például a magyarországi hűtőszekrény piachoz. Új gépet eladni nem könnyű.

    Ez is befolyásolhatja az egyre újabb és kacifántosabb (elnevezésű) új videokártyák, alaplapok, processzorok fejlesztését és marketingjét. A zöld PC is ebből az irányból jön, érzésem szerint.
  • halgatyó #2
    Ha csak a lakások fűtésével hasonlítom össze, ugye 2,3 millió lakás (a munkahelyeket nem számítom most) szorozva 2 tonna olajjal per év, az majdnem 5 millió tonna olaj (egyenérték).

    Ha az a sok számítógépező a számítógép helyett teniszezik és jól leizzad, akkor a fürdéshez több energia kellene, mint amennyit a számítógépezésen megspórolnánk.

    Azt is ki lehetne számolni, hogy ha bringázni megyünk, akkor a folyton fékezgető autósok (akik minket kerülgetnek rossz-rossz arccal:-)) nos hogy ők mennyivel több benzint fognak fogyasztani... nem számoltam ki, de saccra összemérhető a számítógépek fogyasztásával