Specker Balázs

Késik a MacBook Pro

Úgy tűnik kicsit döcögősre sikerül az új 17 inches MacBook Pro notebookok rajtja. A felhasználók visszajelzései szerint az Apple nem tudja tartani a korábban beígért szállítási határidőket.

Az Apple notebookok zászlóshajójaként számon tartott gépcsalád - a 15 inches kijelzővel bíró modellekkel egyetemben - igazi ráncfelvarráson esett át október 24-én, melynek során az Intel Core 2 Duo processzorai mellett kétszeri annyi memória és nagyobb tárolókapacitás kapott helyett bennük.

"Nem áll módunkban a rendeléskor megbeszélt időpontra kiszállítani az Ön 17 inches MacBook Pro-ját. Várhatóan legkésőbb 2006 november 14-ig tudjuk teljesíteni a szállítást. Elnézését kérjük minden ezügyből származó kellemetlenségért, azon leszünk, hogy a lehető leghamarabb kézhez kaphassa termékünket" - áll az Apple online áruház vásárlóknak eljutatott közleményében.



Ugyan a gyártó nem szolgált semmiféle magyarázattal a késedelem okát illetően, azonban jól értesült források biztosak abban, hogy a dolog hátterében kifejezetten a 17-inches modellt érintő alkatrészproblémák állhatnak. A vásárlók között van, aki élesebb hangon fejezte ki nemtetszését, amiért a Mac-gyártó teljesen váratlanul, mindenféle magyarázat nélkül hetekkel tolta el az előzetesen vállalt szállítási határidőket. Mások csak azért izgatottak, mert alig bírják kivárni, hogy megismerkedjenek az új rendszerrel.

"Az enyémet online rendeltem meg az Apple boltján keresztül október 30-án. Először arról volt szó, hogy 7-10 nap múlva szállítják. Amikor ma megnéztem a rendelés állapotát, már november 14-i dátum szerepelt" - írja az egyik appleinsederes fórumozó. "Már valósággal tűkön ülök, mivel ez az első Macem, alig várom, hogy megszabaduljak az XP-s gépemtől" - írja egy másik Apple-vásárló.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • BiroAndras #38
    "A BA ezt már nem elöször irta, és eddig elengedtem, hozzászólás nélkül."

    Nos, ha eddig nem szóltál, honnan kellett volna rájönnöm, hogy zavar?
    Na nem mintha érdekelne.

    "Igaz, ö SZEMÉLYESEN nem fikázza, inkább azt "lekezelö" gavalléros módon valaki másra haggya, aki nylivánvalóan az MBP-ét csakis divatból vette."

    Először is senki semmit nem fikázott. A srác leírta a saját tapasztalatát. Mellesleg az írásból az is kiderül, hogy nem egyedi problémáról van szó.
    Másodszor azért őt idézem, mert én nem használtam Mac-et, így saját tapasztalatom nincs.
    Harmadszor, fogalmam sincs honnan gondolod, hogy divatból vette a Mac-jét.

    "Óh, értem; ha valaki egy rátermettt választ ad, akkor az "lekezelö" meg "felsöbbrendü"."

    Ha ez neked rátermett válasz, akkor ott valami komoly baj van.

    "DE! ha valaki eleve azzal kezdi, hogy a Mac sem tökéletes (tehát bizonyiss egy negatívot), az normális. (morden23 SEGÍTS ; )."

    Tehát azt mondod, hogy aki szerint a Mac nem tökéletes, az nem normális?

    "Én soha nem mondtam, hogy a Mac perfekt, söt."

    A fenti mondatod ennek ellentmondani látszik.

    "De azért ha valaki olyanokkal jön, mint az a Joel-balfasz, az már tényleg béna."

    Ő is cask azt mondja, hogy nem tökéletes. Szóval igazán nem értem mi a bajod.

    "Szerinted egy cinikus, simlis célzás mióta nem szidás ?"

    Mi alapján ítéled ilyennek?

    "A BA álltal linkelt cikkek lényege az,hogy a Mac egyszerüen használhatatlan"

    Valamit nagyon csúnyán elnéztél, ilyenről szó sem volt.

    "de attól felmegy bennem a pumpa, amikor valaki egyből az istenmac-fújwin hozzáállással jön."

    Izé, te jöttél ezzel a hozzáállással, nem?
  • BiroAndras #37
    Elfelejtetted bevenni a nyugibogyót, vagy mi van?

    "Ha te a URL-eiden elmesélt dolgkat tényleg elhiszed, bocs, de a akkor bizonyosan kiszabadultál a kényszerruhádból."

    Mi okom lenne nem elhinni?

    "Én is tudok idézni, PL.; PC Mag."

    Nem értem, mit kéne látnom ebben a cikkban. A proci nagyszerűségéről áradozik végig a srác, amit meg nem is az Apple gyárt, hanem az Intel.
    AZ OS tökéletességéről egy szó sincs benne.

    "Na, most melyik a tudományosabb lap ?"

    Egyik sem.

    "A te idiótád, aki nyilvánvalóan nem töltött többet mint egy hapcit a gépen , de még azt is lezseren, póbálva M? fost futtatni, Mac OSX alatt; mert ugye ez a zseni attól többet nem tud."

    Majd ha leülepedett a vörös köd, olvasd el újra azt az írást. Egyrészt kiderül belőle, hogy a srác nem most kezdte a Mac-et birizgálni, másrészt az is, hogy alapvetően elégedett vele.

    "´ES TE ELHISZED MIND AZT AZ ÖkÖRSÉGET ??? És még már megint nyomod is ???"

    Én csupán egyszerűen idéztem egy Mac tulajdonos tapasztalatait.

    Egyébként meg, most hogy kellemesen széjjelfikáztad szegényt, esetleg utánnanézhetnél, hogy ki is ő tulajdonképpen.
  • TeFigyeljHaver #36
    Óh bocs, elfelejettem emliteni, hogy ezt a #35-st mondja a Bíró András szakembere.

    A Tex-Edit Plus-ba belehet illeszteni; mozit, képet, hangot a szöveg bármely részébe, és neadjisten át lehet változtatni akármilyen létezö formátumba, mint ahogy alul látható. Ára; $ 10.00

    TH448 - most kezeltem le...eddig csak próbáltam gyengéden célozni, hogy haggya már abba az alattomos, másokra utalt Mac fikázását. O.K. ?
  • TeFigyeljHaver #35
  • TeFigyeljHaver #34
  • TeFigyeljHaver #33
  • TeFigyeljHaver #32
  • TeFigyeljHaver #31
  • TeFigyeljHaver #30
  • TeFigyeljHaver #29
    "Te miért húztad fel magad?"

    A BA ezt már nem elöször irta, és eddig elengedtem, hozzászólás nélkül.

    "BA nem a mac-et fikázta, csak azt írta, hogy az sem tökéletes. Egyébként csak az egyik cikk címét olvastam el, amelyikben vmi fagyási problémáról volt szó."

    Igaz, ö SZEMÉLYESEN nem fikázza, inkább azt "lekezelö" gavalléros módon valaki másra haggya, aki nylivánvalóan az MBP-ét csakis divatból vette.

    Máskülönben, ha már hozzá akarsz szólni, akkor igenis lélgyszives elolvasni mid a két cikket elejétöl végéig, mert mert anénlkül nem tudot, hogy miröl van szó.

    "Sztem nem kellene azonnal lekezelően válaszolnod, és ne áraszd a felsőbbrendűségi érzésed. Senki nem szidta a mac-et, de hibák mindenhol előfordulhatnak, nem rég volt hír, hogy macbook-ok fagytak, mert vmi vakcot bennehagytak a ventillátornál a gyárban, így nem volt kielégítő a hűtés."

    Óh, értem; ha valaki egy rátermettt választ ad, akkor az "lekezelö" meg "felsöbbrendü". DE! ha valaki eleve azzal kezdi, hogy a Mac sem tökéletes (tehát bizonyiss egy negatívot), az normális. (morden23 SEGÍTS ; ).

    Én soha nem mondtam, hogy a Mac perfekt, söt. De azért ha valaki olyanokkal jön, mint az a Joel-balfasz, az már tényleg béna. ("bouncing beachball" nem létezik) És ami már tényleg röhely ez a faszi ezt mondja magáról;

    "About the Author: I'm your host, Joel Spolsky, a software developer in New York City. Since 2000, I've been writing about software development, management, business, and the Internet on this site. For my day job, I run Fog Creek Software, makers of FogBugz - the smart bug tracking software with the stupid name, and Fog Creek Copilot - the easiest way to provide remote tech support over the Internet, with nothing to install or configure."

    Smart bug-tracking...with the stupid name...Aaahha...

    Ami a wordprocessor gondjait illeti, talán kipróbálhatná a "TexEdit"-et USD 10.00-ért. De ha nem fizet érte, akkor is 100%-osan müködik...becsület kérdése.

    Fentebb megpróbálok betölteni néhány screenshots.

    "Ami durva, hogy tényleg egy majdnem teljesen pártatlan hozzászólás volt, mert ugye nem szidta, csak ott is előfordulhat hiba, és igaza van, nekem még nem kellett registrit piszkálni, és normális támogatású hw-nél tényleg pár klikk és már megy is."

    Szerinted egy cinikus, simlis célzás mióta nem szidás ?

    Egyébként, a laptopom (ölbevevöm ?) Dell-Inspiron-6000, XP-Pro-val, és én sem piszkálom...


    "Az meg különösképp nem érdekel, hogy ki melyik oldalról milyen cikkeket bányászik elő, nálam jobban megy win is, mint az átlagnál, ami érdekes..."

    A BA álltal linkelt cikkek lényege az,hogy a Mac egyszerüen használhatatlan, és tényleg jó bányász kell, hogy legyen ilyesmit találnia. Ö KEZDTE !!! És ha téged ez nem érdekel, akkor miért szólsz hozzá ???

    abzu: nekem pl. jobb a win, mint mac, mert pár progi egyszerűbben beszerezhető rá. De nem is szidtam a másikat. Nem jobb a win, de attól felmegy bennem a pumpa, amikor valaki egyből az istenmac-fújwin hozzáállással jön. Nem szidok senkit, és semmit, és ezt mástól is elvárom, unom a fent említett elvakult embereket. (nálam kékhalál is csak hw hibánál volt, meg amikor vistára akartam ráerőszakolni az xp-s drivert)