Gyurkity Péter

Az Apple is visszahívja akkumulátorait

Steve Jobs cége nem sokkal a Dell hasonló lépését követően 1,8 millió akkumulátor visszahívása mellett döntött, míg a Sony - a komponensek gyártója - esküdözik, hogy ez volt az utolsó ilyen akció.

Az amerikai fogyasztóvédelmi hatóság jelentése szerint a mostani a második legnagyobb horderejű döntés az Egyesült Államok történetében, amit mindössze a múlt héten bejelentett azonos akció előz meg. Az okok ezúttal is megegyeznek: néhány laptopnál túlmelegedési problémák léptek fel, két esetben pedig kisebb tűz ütött ki ennek következében. Érdekesség, hogy mindkét céget a Sony látta el akkumulátorokkal, amely legutóbb még arra hivatkozott, hogy a Dell gondjait a speciális elrendezés és a komponensek felosztása okozták.

Úgy tűnik azonban, hogy a probléma ugyanígy érinti az Apple termékeit is, erre enged következtetni, hogy a cég 1,1 millió példányt hív vissza az Egyesült Államokban, külföldről pedig további 700 ezret várnak. Ezek többnyire a 2003 októberétől napjainkig értékesített iBook G4 és PowerBook G4 masinák, amelyekbe szinte kivétel nélkül a japán gyártó akkumulátorai kerültek. Ez utóbbi most esküdözik, hogy az Apple az utolsó a sorban, és nem lesz több visszahívás. Jobsék a Dell lépését követően szánták el magukat, hogy körülnéznek saját házuk táján, igyekezvén megelőzni a nagyobb bajt. A jelek szerint nagyon is jól döntöttek.



Ahogy arról mi is beszámoltunk, az első számú PC-gyártóként számon tartott Dell négymillió akkumulátort hívott vissza, mégpedig a híresség vált tokiói és egyéb hasonló esetek miatt, amikor laptopjai túlmelegedtek, illetve kigyulladtak. Az akcióban a Dell Magyarország is részt vesz, vagyis a hazai felhasználóknak sem kell lemondaniuk a csere lehetőségéről.

A többi gyártó a Sony által közölt adatok alapján úgy döntött, tartózkodik a hasonló lépésektől. Ilyen értelemben nyilatkozott a HP, a Gateway, az Acer és a Lenovo is. Utóbbi elárulta, hogy más elrendezésben, eltérő újratöltő technikával használják fel a Sony termékeit, így nem érintettek az ügyben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Hegyikecske #4
    sony adja a formáját :DDDD
  • dez #3
    Lehet, hogy a túl gyors (nagy áramú) töltés a gond. Kicsit szolídabb értéket kellett volna megadni a specifikációban...
  • Super DANTE #2
    Azért az nagy poén, hogy sem a VAIO laptopokban nem jelentkezett ez a probléma, sem az Acer hordozható gépeiben, tényleg a töltési rendszerrel lehet gáz.
  • Szemi90 #1
    A terroristák már biztos betankoltak belőle. Éppen idejében, mert már kezdtek kifogyni a Videoton Super Color tévéből.