Gyurkity Péter

NFC-vel tölthetjük fel kütyüinket

A vezetéknélküli töltés lehetőségével bővül hamarosan a szabvány.

Az NFC évek óta jelen van az okostelefonok és egyéb hordozható megoldások piacán, és bár a nagy többség számára talán még mindig kissé idegennek tűnik a mobilfizetési technológia ezen formája, egyre gyakrabban látunk a mindennapokban érintés nélküli, immár a telefonnal lebonyolított tranzakciót, ahogy a szabványt támogató készülékek elterjednek. A platformért felelős testület most a funkcionalitás kibővítésén dolgozik.

Az NFC Forum saját hivatalos oldalán jelentette be, hogy egyre jobban körvonalazódik a vezetéknélküli töltés támogatásának megvalósulása, a napokban ugyanis már közzétették a szabvány frissített változatát, amely a megszokott funkciók mellett már ezt is támogatja. Nem teljesen új kezdeményezésről van szó, hiszen a kibővített szabvány, pontosabban az eredeti Wireless Charging Specification (WLC) már tavaly felbukkant a szervezet háza táján, igaz akkor még pusztán egy lehetséges jelöltről, vagyis korai javaslatról beszélhettünk, mostanra azonban (a jelek szerint) kellően érettnek találták a megoldást ahhoz, hogy hivatalosan is a szabvány részeként említsék meg a bejelentésben.

A fejlesztés természetesen nem minden hordozható kütyü feltöltésére szolgál majd, hiszen ez tulajdonképpen egy mindössze 1 wattos feltöltési megoldásnak felel meg, vagyis elsősorban a kisebb, szerényebb méretű akkumulátorral rendelkező készülékek még kényelmesebb kiszolgálását valósíthatjuk ezzel meg. A fenti korlátozással tehát rögtön kiesnek a pixisből a noteszgépek és maguk az okostelefonok is, viszont a még kisebb, elsősorban viselhető termékek már kellő sebességgel, tűrhető idő alatt feltölthetők lesznek, legyen szó a fülhallgatókról, vagy akár a fitnessz-karkötőkről. Sajnos az egyelőre nem világos, hogy az új szabvány megőrzi-e a visszafelé való kompatibilitást, ez csak a későbbiekben derül majd ki.

Lesz bőven időnk a pontos technikai részletek megismerésére, mivel az egyes gyártók az elkövetkező hónapokban, években alkalmazzák majd a frissítést, az is előfordulhat, hogy idén ilyen készülékek még nem látnak majd napvilágot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Palinko #1
    Az NFC az amiben olyan sok lehetőséget láttam mégsem használtam soha