MTI

Bezárták a romaellenes honlapot

A német rendőrség megszüntette annak a magyar nyelvű romaellenes honlapnak a működését, amelyről a magyar hatóságok értesítették őket - közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) csütörtökön.

A "Halál a romákra" elnevezésű, Németországban bejegyzett domain-név alatt futó honlapot egy Budapest XIII. kerületében található szerveren keresztül töltötték föl egy fizikailag Németország területén működő szerverre - olvasható a nyomozó iroda közleményében. A tájékoztatás szerint az NNI internetfigyelő egysége soron kívül intézkedett, és az Országos Rendőr-főkapitányság az Interpol Irodán keresztül kérte a német hatóságokat a tartalom levételére, tekintettel arra, hogy az nemcsak a magyar, hanem a német jogszabályok szerint is bűncselekményt valósít meg. A közlemény szerint augusztus 23-án 20 óra óta a tartalom már nem tölthető le az internetről.

Mivel a honlapot egy magyar szerver közbeiktatásával hozták létre, a Nemzeti Nyomozó Iroda tiltott önkényuralmi jelkép használatának gyanúja miatt az iratokat megküldte az illetékességgel rendelkező rendőri szerv részére - közölte a szervezet. A közleményében az is olvasható, hogy a nyomozó iroda a vizsgálatot Csányi Klára, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium civilkapcsolati és esélyegyenlőségi főosztályvezetője bejelentése alapján indította.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Jötün #2
    Nem baj majd feltesszük, az ugandai haver szerverére...
  • Daudi Baldr #1
    Persze..ilyenkor intézkednek egyből, de mikor Szlovákiában nyíltan magyar zászlókat égetnek és az egyik nagypárt nyíltan magyarellenes kijelentéseket tesz-akkor meg kuss van. Hogyisvanez???