SG.hu

Az ADSL 2+ térnyerésére számít a VIVAnet

A VIVAnet ügyvezetője szerint még évekig az ADSL 2+ technológia jelenti a legtöbb felhasználó számára a legnagyobb sebességű internet-elérést.

Az ADSL-technológia fejlődése a telefontársaságok infrastruktúrájának egyre jobb kihasználását jelenti: a meglévő telefonkábeleken egyre nagyobb letöltési sebesség érhető el a kódolás hatékonyságának növekedésével. Az ADSL 2+ megoldással már 24 Mbit/s letöltési sebesség is megvalósítható, de az adott terület vezetékes telefonszolgáltatójától is függ, hogy ebből mennyit engedélyeznek az internetszolgáltatók számára. A VIVAnet mindkét szolgáltatási területén (T-Com és Hungarotel) kínál az ADSL2+ lehetőségeit kihasználó csomagokat az előfizetőknek, és a társaság úgy alakítja együttműködését a vezetékes szolgáltatókkal, hogy ADSL 2+ szolgáltatása országos lefedettségű legyen.

"Az ADSL 2+ technológia, amit 2006 elejétől kínálunk az előfizetőknek, várhatóan még évekig meghatározó lesz az exkluzív szolgáltatások piacán" - mondta dr. Bödecs Béla, a VIVAnet Kft. ügyvezetője. "Jelenleg döntően üzleti előfizetőink használják ezt a technológiát, de arra számítunk, hogy magánelőfizetőink aránya is nőni fog ebben a szolgáltatási szegmensben."

A magas letöltési sebesség elérését az egyes előfizetőknek a telefonközpontoktól, illetve a vonal koncentrátoroktól (ún. DSLAM) való távolsága is meghatározza: az ADSL 2+ technológiával a 4 Mbit/s sebesség 4-5 km-en belül érhető el, a 12 Mbit/s sebesség "hatótávolsága" 2-3 km, míg a 24 Mbit/s sebességé kb. 1 km. A vezetékes szolgáltatók által telepített eszközök sűrűsége gazdaságossági kérdés: jelenleg kb. 30 előfizető teszi kifizetődővé egy DSLAM telepítését.

"A fejlődés iránya egyértelmű: egyre több szolgáltatás jelenik meg, amely nagy letöltési sebességre épül, s mivel ezen szolgáltatásokra folyamatosan növekszik az igény, így a vezetékes szolgáltatók számára is egyre kifizetődőbb lesz a vonal koncentrátorok telepítése. A nagy sebességű internet-elérés kiterjesztésében és az előfizetők számának növelésében a következő években minden bizonnyal az ADSL 2+ technológia játssza a főszerepet." - mondta dr. Bödecs Béla.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • shabba #3
    A Tíkom júliusban tette elérhetővő 500 településen az ADSL2+ technológián alapuló nagysebességű 12 és 18 Mbps-es üzleti csomagjait. A Tíkom úgy ~800 településen kínál ADSL szolgáltatást. Az Invitel is utána hasonló bejelentést tett, szintén üzleti ügyfelei számára kínál ADSL2+ infrastruktúrán nagysebességű akár 20Mbps csomagot. És szerintem Hungarotel, Emitel, Monortel területen is vannak hasonló fejlesztések, csak ott még nem kínálnak hasonló csomagokat.

    Szóval az infrastruktúra a nagy távközlési cégeknél adva van, az már csak rajtuk múlik ezen milyen csomagokat alakítanak ki és mely előfizetői csoportok felé pozícionálják. Jelenleg az üzleti ügyfeleknek kínálnak ilyen csomagokat, de idővel megjelenhet majd a lakossági piacon is.

    A kis alternatív szolgáltatók mint a Pantel, TvNet, Actel, GTS-Datanet még csak nemrég kezdték el kiépíteni a saját ADSL infrastruktúrájukat így ezek területi kiterjedtsége igen csekély, ahogy te is írod Bp-nek jellemzően csupán töredék része. Mivel ezek újépítésű hálózatok így evidens hogy ADSL2+ alapon épülnek. Természetesen ezek a hálózatok nem fognak egyik hétről a másikra nagy területi kiterjedést elérni. Ahogy a nagy telekom cégek is a kezdetekkor 2001-ben csak kevés helyen kínáltak ADSL szolgáltatást és idővel bővítették a lefedettségüket egyre több települést bekapcsolva, úgy ezt a szamárlétrát az alternatívoknak és végig kell mászni. És nekik is hasonlóan évekbe fog telni mire több nagyvárosban megjelennek majd a szolgáltatásukkal. Kistelepülésekkel ezek a cégek nem valószínű hogy foglalkozni fognak, az üzletileg nem olyan vonzó. Az alternatívok szeretik kimazsolázni a jó helyeket és csak oda mennek.
  • okiteki #2
    Ez a mondat teccik " VIVAnet ügyvezetője szerint még évekig az ADSL 2+ technológia jelenti a legtöbb felhasználó számára a legnagyobb sebességű internet-elérést. "

    Milyen igaz hisz mégcsak Budapest 1/3 érhető el ez a szolgáltatás.

    Naná hogy évek keljenek hogy eljusson meg egy kisebb városba is, persze erről nekik nincs hivatalos információjuk alá most érdeklőttem
    náluk csak a pest 1-2 kerületében tudnak szolgáltatni.......

    Ja és mikor lesz adsl2+ máshol is passz nem tudja senki sem.

    ADSL2+ TÉRKÉP
  • shabba #1
    Ezek a számadatok igen csak túlzóak. A 4Mbps sebesség 4-5km-re igencsak irreális, inkább max 3km-ig. 4-5km-re jó ha 1 Mbps megvan. A 12Mbps 2-3km-re hasonlóan false, szűken 2km alatt meglehet a 12Mbps. A 24Mbps is hasonlóan szűken 1km alatt.

    Éppen ezért az ADSL2+ önmagában nem hoz érdemi feljődést csak a 2km-nél rövidebb kábelhosszak esetén, a fölött nincs igazán érdemi változás a korábbi ADSL szabványokhoz képest.

    Igazi fejlődést úgy lehet elérni ha a rézkábelek hosszát "lerövidítik" a jelenlegi 0-5 km vagy még nagyobb távolságokról 0-1.5km közötti tartományra. Akkor az ADSL2+ valóban változást hozhat hisz ilyen kis távolságra 15-24 Mbps közötti sebesség tartományokat lehet elérni, ami nagy előrelépés a hosszú rézkábeles 0-24 Mbps közötti tartományhoz képest amiben inkább a kis sebesség értékek dominálnak. Viszint ilyen kis rézkábel távolság mellett az elsőgenerációs ADSL is hozza a maga 7 Mbps-es kapacitását

    A hoszzú rézkábeles kialakítás mellett ami manapság a legtöbb telecom cégnél megtalálható világszerte a 0-24Mbps közötti sebesség tartomány átlaga úgy a 4Mbps-es érték közelébe tehető. Lerövidített 1.5km-es rézkábel hossz mellett a 15-24Mbps-es tartománynál ez úgy 18Mbps körüli átlagot hoz ami 4.5x-es emelkedés.

    Persze ezt minden felhasználó máshol éli meg. Az aki nagyon távol lakott a központtól és a hosszú 5km-es rézkábel hossz mellett csak 512kbps-es kapcsolódása lehetett, az egy 1.5km-re lerövidülő rézkábel mellett az 15Mbps-es sebességénél 30x-os gyorsulást fog érzékelni. Az a felhasználó meg aki korábban is ott lakott közel a telefonközponthoz és így akár 20Mbps fölötti sebességet is el tudott érni, semmilyen változást nem fog tapasztalni.

    Persze ehhez az kell hogy a rézkábeles hossz redukálódjon amihez viszont át kell építeni a telefon hálózati infrastruktúrát, úgy hogy az optikai kábel végpontok közelebb kerüljenek az előfizetőkhöz. És a DSLAM eszközöknél is el lehet felejteni a mammut 1-2 ezer portos monstre cuccokat, helyettük lego szerűen modulárisan bővíthető kis port kapacitású miniDSLAM-okból kell építkezni. Ez ilyen új hálózatot kialakítani pedig nem kevés idő, hosszú évek alatt kivitelezhető. És persze nem kevés pénz, sok tíz, száz milliárd attól függően milyen nagy terület átépítése a cél.

    És azért az hozzá kell tenni, ellentétben a Vivanetes vezér kijelentésével az ADSL technológia már jelenleg is idejétmúlt és elavult. Exkuzívnak meg aztán végképp mulatságos nevezni. Ami "új és friss" és valóban exkluzív az a VDSL2, passzív és aktív optikai hálózatok(PON,ASE), csak kár hogy ezek idehaza a mai napig nem ismert, legfőképp nem használt technológiák.