Gyurkity Péter

Új grafikus kártyák az AMD oldalán

Az AMD hivatalos oldalán néhány új grafikus vezérlő neve is felbukkant, amelyeket eddig még nem jelentettek be a nagyközönség előtt - az asztali processzorok szegmensében a hárommagos példányokban bíznak.

A hivatalos oldalon a Catalyst szoftveres meghajtók által támogatott vezérlők listájában találjuk meg az új fejlesztéseket, amelyekről azonban eddig semmilyen technikai jellegű információ nem látott napvilágot. Azt tehát nem tudjuk, hogy ezek a fejlesztések pontosan milyen specifikációval érkeznek majd, mint ahogy az árról és a pontos piaci besorolásról sincsenek híreink.

Azt mindenesetre rögtön tudjuk, hogy az ATI RV740 az asztali számítógépekben, az M93 és M97 jelölésű vezérlők pedig a laptopokban és noteszgépekben kapnak elhelyezést. Az igazi érdekesség, hogy ezek a chipek már 40 nanométeres csíkszélességen készülnek, ami nagyobb hatékonyságot jelent az ár növekedése nélkül, így az AMD kedvezőbb pozícióból folytathatja az nVidia elleni versenyfutását. Ezzel egy időben egy újabb chipkészlettel is elkészültek, a PCI SIG oldala szerint ugyanis immár az RD890 jelölésű lapkakészlet engedélyei is rendben vannak. Szakértők szerint ezen termékek már mind készen állnak a megjelenésre, már csak a hivatalos bejelentésre várnak.

Ami az asztali processzorok piacát illeti, az AMD itt a Phenom II családdal erősítene helyzetén - ezek a chipek végre már 45 nanométeren készülnek, amivel eddig adós volt a cég. A BetaNews elemzése szerint továbbra is fontos szerepet szánnak a hárommagos példányoknak, annak ellenére, hogy sokan "béna kacsának" tartják ezen fejlesztéseket (lévén eredetileg négymagos példányokról van szó). Erről azonban David Schwartzbach, az AMD asztali marketingmenedzsere szerint szó sincs, amit az is jól bizonyít, hogy ezek minden Xbox 360 konzolban megtalálhatók.

A hárommagos változatok tehát fontos rést töltenek ki, bár az még kérdés, hogy a nagyjából 30 dolláros árkülönbség mennyire lesz majd vonzó a vásárlók tömegei számára.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Hunreal #48
    Én egy HAZAI VISZONYRÓL BESZÉLTEM! Komolyan, értelmezési gondokkal küszködsz? Olvasd már el mit írtam és értelmezd, ember!
  • arty #47
    ha lenne pofánvágó szmájli ...

    Hunreal: van adatod a deadspace eladásokról? klikk - nem lettek világmegváltó eladásai ennek sem.

    igen, az árazási hiba miatt biztosan több kelt el itthon, mintha 12 ezerért árulták volna. de elkelt négyszer több, hogy ne legyen kissebb a bevétel tőle?
  • jaspercry #46
    A hír még mindig az uj ati 40nano-s lapkái,ami alaplapra integrállt videokarit takar!Mit keresnek ezen a fórumon játékkonzolos beszolások???
    Aki nem ért a PC-hez,ismerek egy pár ilyet,de játszani szeret az konzolt vesz...aki meg szereti formatálgatást meg rencerbuzizást az meg simán PC-vel játszik...(mondom ki mivel játszik otthon az magán ugy)
    Nem tudnak a konzolosok meggyözni,így a vita meddö.......
    (krémezzétek kenegezkessétek csak a konzolt)
  • Hunreal #45
    Nézzük csak a Dead Space példáját, ami bevezető áron 3 ezer forintért kínálta (elírási hiba volt) az egyik nagy hazai áruház. Szerintem a játékosok nagy része ott vette meg. :) Ez hazai viszonyban is mindent elárul. Igaz tegyük hozzá, hogy jó kis játék. Az, hogy valami olcsó, de sz*r, attól még a vásárlók nem fogják elkapkodni.

    A STEAM rendszer bejött, az apple zenei rendszere bejött. Előbb-utóbb a fejlesztői cégek rá fognak jönni, hogy a kiadó kikerülhető és ezáltal saját pénzügyi stratégiát követhet.

    Hogy miért is bukta a mirrors edge? Rövid, de nagyon rövid és ennyi pénzért ilyen szolgáltatásért ne várja azt, hogy az emberek kapkodnak utánna. A piac változik! Lásd élelmiszer-ital-dohány gyártó, nagyker, kisker részen. Kb. 2004-2005 óta tapasztalható informatikai téren elmozdulás, ami már csak változni fog. Nagy változások fognak történni az elkövetkező pár éven belül a kereskedelmi értékesítéssel kapcsolatban. Muszáj lesz, mert a piac folyamatosan változik.



  • Csak77 #44
    Ha lenne legyintő smile, akkor betenném. De nincs.
  • arty #43
    " "Pofa be, amig te CSAK ÉS KIZÁRÓLAG a játékot vásárlók kegyelméből játszhatsz."
    Te kis álszent fügyike. "

    Álszent akkor lennék, ha itt verném magam, h én bezzeg nem warezolok. Szó nincs erről. Csak bántja a szemem, amikor egy kis pondró (Te) lebalekozza azt, aki megvesz egy játékot.

    ---

    Sanyix: arra próbáltam célozni, h észre kéne venni, h nem készül annyi repkedős cucc (sem), mint mondjuk 2000 körül. Gondolom, ha minden évben jönne uj IL2 és LocOn, nagyon szomoru lennél és inkább a 2003assal repkednél ... ugye nem? ;)

    Ráadásul az FS sorozatnak is úgy néz ki vége :(

    ---

    Hunreal: nehéz kérdés, hogy egy kétezerért kiadott játék elkel-e hatszor akkora példányszámban, mint egy tizenkétezerért árult... Te miből gondolod, hogy igen? Vajon aki baleknak nézi az eredetit vásárlót, az kétezerért megvenne egy egyébként drága játékot?

    Sokszor a kiadó megszivatja a fejlesztőt, nade ki vállalja a kockázatot? a havi fizetést mindenképpen kapo fejelsztő vagy a saját vagyonát odahitelező kiadó?

    A relative innovatív Mirror's Edge egyelőre bukta.

    Steamen rengeteg KIADÓ értékesít, talán többet kinálnak, mint a "fejlesztők". EA, ATARI, csak hogy a két nagyot felemlítsem. A játékok pedig egyáltalán nem olcsóbbak a legtöbb esetben, pláne nem megjelenéskor. És a pénzemért legalább kapok egy dobozt is, amit a polcra tehetek.

    Lehet hogy konzolon is nő a kalozkodás aránya, de az eladott példányszámok/bevételek is nőnek. Pécén sajnos a bevételek növekedése csak az MMO-kra igazak, azok közül is a WOWra.

    PC-t senki nem fikázta, Narxis flémkeltő baromságát ignorálnia kellett volna mindenkinek :) De ha már reagáltak sokan, azokra pedig én reagáltam - és igy továbbb :))
  • Hunreal #42
    Annyira bírom az olyan KONZOLOS embereket, akik ha látnak valami PC-s játékkal kapcsolatos hírt, hibát, akkor egyből jönnek a: szar a pc, vegyél konzolt, a konzol sokkal jobb stb.. Most minek kell ez? Őszintén? Én soha nem veszek konzolt! Hogy miért? CSAK! Viszont, nem írkálom körbe az sg-t vagy épp fikázom azokat az embereket, akik inkább a biztonságosabb platformot választják.
    Hogy a PC-s játékok leáldoztak? Nem fejtem ki, inkább Gratulálok a tisztelt nagyérdeműnek...
    A Warezzal kapcsolatos Pc-s esettel viszont elmondok egy gyenge kis gondolatmenetet..: Tény az, hogy a warez minden területen kárt okoz, de milyen okokból történik mindez? Szerintetek mennyi pénzt kap a játékfejlesztő a kiadótól 1 eladott játék után? Az egészet? A felét? Szép álom... Felteszem a kérdést: Miért kerül ennyibe a zenei cd, film, játék? Azt gondoljátok, a fejlesztő cég határolja be és diktálja az összegeket?! Aki nem vette volna észre, a KIADÓ az, aki sz*rta a spanyolviaszt.
    Mit lehet a warez ellen tenni? A jelszó: INNOVÁCIÓ! Ha olcsóbb egy termék BEVEZETŐ ÁRA, akkor nagyobb kört foghat be magának. Hogyan is lehet ezt megvalósítani? A legegyszerűbb példája a Valve STEAM alapú rendszere, amivel a cég halálra keresi magát... (Ezért is röppentek fel olyan kósza hírek, hogy a az egyik nagyobb cég (nevet nem mondok, ha érdekel keress rá) fel akarja vásárolni a Valve-t a steam hálózat miatt...) Jöttök itt a statisztikákkal, de a steam alapú vásárlókat NEM TARTALMAZZA! Miért érdemes itt vásárolni? 1. sokkal olcsóbb, mivel a bevételek a fejlesztő cég számlájára kerülnek
    2. folyamatos akciók
    3. kényelmesebb

    Valamint! Lehetséges az, hogy a konzolon jelen pillanatban a warez nem annyira elterjedt, mint PC-n, DE megállítani ott sem lehet.. Hülyeséget beszélek? Akkor gondolj csak bele, hogy 2002 óta mennyire növekedtek konzolon az illegális tartalmak. Bökjek számokat, statisztikát? Ha érdekel, akkor majd TE magad rákeresel! Nem kell elhinni amit beszélek, elvégre a drága fejecskénket a homokba dugással elérjük azt amit hallani szeretnénk, nemde?

    Nem tudom miért jó ez a Pc-t fikázzuk, mert az a divat.. Szexuális izgalom egy-egy naénmegmondom embernél ez??? Esetleg dedó kettő?

    Kötözködőknek: Olvasd el mégegyszer és ALAPOSAN értelmezd! Hülyeségekre nem válaszolok. A véleményem nem (ismétlem: NEM) a konzolosokat sérti, hanem az olyan elméjű embereket, akikre a fenti tényezők hatást gyakorolnak. Ez legyen BÁRMILYEN szórakoztató eszközt birtokló!
  • who am I 7 #41
    Egyértelműen a sima joyra gondoltam...nem pedig a repszimekhez használt joyhoz.Ez már csak szőrszálhasogatás.
  • Sanyix #40
    ki beszélt új repszimről idén?
    Ugyanakkora 2003-mas (egyébként 2008-as) cuccokkal repkedni, mint újonnan.

    Tudod ezek nem olyan egy perces fosok mint a konzolos játékok 99%-a.
  • Andrews2007 #39
    Elég említeni a Wow 11.5 miliós előfizető táborát vagy csak a Blizzard nevét és máris láthatjuk nem áldozott le a Pc-s játékipar de mindjárt itt van a következő nagyszerűnek tűnő Total War rész az Empire vagy Említsek olyan 'fosnak' nevezhető és 'kicsi bevételszerzéssel' várható játékokat mint Starcraft2-Diablo3? 1-2 éven belül azért már jönnek azok is.