MTI

Olcsóbb roaming - magyar vélemények

Várhatóan már a jövő nyáron élvezhetik a külföldön nyaraló magyarok annak a szerdai európai bizottsági (EB) döntésnek a hatását, amelynek alapján várhatóan mintegy 70 százalékkal csökkennek a mobiltelefon-hívások úgynevezett külföldi roaming, azaz barangolási tarifái. A hazai szolgáltatók szerint szabályozás nélkül is ugyanide jutnánk.

Minderről György Gábor, az Európai Bizottság magyarországi képviseletének vezetője beszélt Budapesten egy sajtóbeszélgetésen. A bizottság által megfogalmazott tervezet megalkotására - amelyet még el kell fogadnia az Európai Parlamentnek is - azért került sor, mert az unió illetékesei úgy ítélték meg, hogy a mobilszolgáltatók túlságosan magas díjat szednek az európai polgároktól akkor, amikor azok maroktelefonjukon külföldről telefonálnak.

A barangolás díja a tényleges költségekhez viszonyítva nemzetközi hívások esetén mintegy ötszörös, a helyi hívások költségeit figyelembe véve pedig mintegy négyszer több jelenleg a bizottság által reálisnak tartott díjnál. A külföldről bejövő hívások esetén a tényleges költség 4-6-szorosát fizeti a mobiltelefonáló, ha roamingol.

Kecsmár Krisztián, az Európai Bizottság Információs Társadalom és Média Főigazgatóságának magyar munkatársa elmondta: jelenleg az európai roaming-díjak évente mintegy 8,5 milliárd euróra rúgnak. Ebből a bizottsági határozat-tervezet életbe léptetése után hozzávetőleg 5 milliárd eurót takaríthatna meg az a mintegy 147 millió európai polgár, aki rendszeresen használja mobiltelefonját külföldön. A külföldi mobiltelefon-használat mintegy 80 százaléka üzleti hívás.

A szakértő szerint roaming esetén a tényleges hívásköltség híváskezdeményezés esetén 20 eurócent, míg a szolgáltatók egymás között nagykereskedelmi áron ezért 75 eurócentet számláznak. A kiskereskedelmi ár pedig átlagosan eléri az 1,15 eurót percenként. Ezeket az árakat szeretné mérsékelni az Európai Bizottság úgy, hogy a mobilszolgáltatók roamingoláskor alkalmazható árrését 30 százalékban limitálná. Így az országon belüli hívás, ha azt külföldi kezdeményezi, 33 eurócent lenne percenként. A nemzetközi irányba, azaz a külföldre irányuló hívások esetén a percdíj 49 eurócent lenne. A külföldi hívásfogadásért pedig 16,5 eurócentet kellene fizetni percenként.

A jelenlévő szakértők arra nem tudtak konkrét választ adni, hogy ez a változás miként érinti majd a magyar szolgáltatókat. Egyes információk szerint a magyar roaming-tarifák 20 százalékkal drágábbak az európai átlagnál. György Gábor közölte: szerinte a tervezetet az EP már csak jövőre hagyja jóvá és az így 2007-ben léphet életbe. A nagykereskedelmi áraknál a tervezet elfogadását követően azonnal be kellene vezetni az új díjszabást, míg a kiskereskedelmi árak esetében 6 hónapos türelmi idő elteltével. A szolgáltatók - szakértők szerint - akár bíróságon is megtámadhatják a tervezetet.

Időközben világossá vált, hogy a magyarországi mobilszolgáltatók még kivárnak az Európai Parlament végső döntéséig a roaming-díjak európai szabályozásáról, és bár ahhoz természetesen alkalmazkodni fognak, továbbra is úgy vélik: a piac hatékonyabb az árak csökkentésében, mint a szabályozás.

Márton György, a Nemzeti Hírközlési Hivatal szóvivője az MTI-nek elmondta: amikor megszületik a strasbourgi döntés, akkor az azonnal beépül a magyar jogrendszerbe, így azt azonnal alkalmazni is kell majd az érintetteknek. Hangsúlyozta, hogy az NHH is egyetért azzal a véleménnyel, hogy a jelenlegi roaming-díjak magasak és a fogyasztók számára nehezen átláthatók. Ez utóbbi probléma enyhítése érdekében a hivatal honlapján működtetik a Tantusz roaming-szolgáltatást, amely világosan ad tájékoztatást az ügyfeleknek, hogy külföldön hova mennyiért tudnak telefonálni mobiljukról.

A szolgáltatók azon kijelentésével kapcsolatban, miszerint a piac hatékonyabb lehetne az árcsökkentésben az NHH szóvivője utalt arra, hogy az utóbbi időben több szolgáltató - köztük magyar szolgáltatók is - jelentettek be árcsökkentést, de szerinte a díjak még így is magasak.

"A T-Mobile véleménye szerint a roaming-díj csökkenése elérhető uniós szabályozási beavatkozás nélkül, üzleti megállapodásokkal" - közölte a cég az MTI kérdésére. Hozzátették: a csak az uniós országokra kiterjedő szabályozás nem megfelelően szolgálja ezt a célt. A nemzetközi T-Mobile csoport tagjaként a magyar T-Mobile is csatlakozott a legnagyobb szolgáltatócsoportok nemzetközi roaming-díj csökkentési javaslatához. Hangsúlyozzák: a cég az elmúlt években is számos kedvezőbb roaminghasználatot eredményező megoldást, ajánlatot vezetett be a piacon.

A Pannon - az MTI-hez eljuttatott közleményében - úgy fogalmazott, hogy a jogszabálytervezet szövegét áttekintik, az üzletmenetre gyakorolt esetleges hatását az elképzelések elemzése után mérlegelik. Emlékeztetnek júniusi bejelentésükre, amely szerint a Pannon az európai mobilszolgáltatókkal - köztük a T-Mobile-lal - együtt, önszabályozó módon, 2007 októberére 50 százalékkal mérsékli a nagykereskedelmi roaming díjakat, aminek révén jelentősen csökkennek a felhasználói tarifák.

A megállapodás alapján a mobilszolgáltatók vállalják, hogy ügyfeleik számára átadják a szolgáltatók közötti tarifák csökkentéséből származó anyagi előnyt, azaz a lehető leggyorsabban és legteljesebben érvényesítik azokat az előfizetőknek megszabott piaci roaming díjakban.Ennek a konstrukciónak az Európai Bizottság által javasolt megoldással szemben az a fő előnye, hogy megfelelő mozgásteret ad a versenyzésre a cégeknek - állt akkori közleményükben.

A Vodafone közleményében szintén azt hangsúlyozta, hogy a piaci verseny, és nem a szabályozás szolgálja leginkább az előfizetők érdekeit. A verseny a szabályozással összehasonlítva nemcsak hatékonyabban, de gyorsabban is képes alakítani az árakat - hangsúlyozzák. Megjegyzik: az új uniós szabályozás egységes díjazása felszámolja a versenyt és megöli az innovációt.

Ennek egyik sajátos mellékterméke az lehet, hogy a Vodafone megszüntetni kényszerül az előfizetőknek kínált eddigi legalacsonyabb árú csomagját, hogy minden hívás minden egyes perce azonos díjazású legyen. Az elmúlt egy év alatt a Vodafone Magyarország roamingoló ügyfeleinek közel fele választotta a Vodafone Passport szolgáltatást, az ő egy percre eső átlagos hívásköltségük ez által 80 százalékkal csökkent.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • AgentKis #12
    "Időközben világossá vált, hogy a magyarországi mobilszolgáltatók még kivárnak az Európai Parlament végső döntéséig a roaming-díjak európai szabályozásáról, és bár ahhoz természetesen alkalmazkodni fognak, továbbra is úgy vélik: a piac hatékonyabb az árak csökkentésében, mint a szabályozás."

    Ja a piac eddig is elég hatékonynak tűnt.

    Biztosan kevés a kínálat, sok a kereslet, ezért ilyen drága, nem azért mert a cégek megálapodnak a háttérben 1-2 dologról...
  • Neakardtudni #11
    Olcsóbb roaming megint a "gazdaság szekerét húzó" bizniszmeneknek jó, mert az átlagos telefonáló szerintem külföldön igencsak kikapcsolja a mobilt. Emlékszem, annó hazaszóltam Angliából, hogy megjöttem, minden rendben van, jó a hely, és jött a 28ezer forintos telefonszámla, ami 1998-ban még nem volt semmi. Az a baj, hogy a sok szemétláda cég tuti a belföldi telefonálókkal fogja megfizettetni.
  • peba #10
    Anno volt pannonnál még 500-ért wap.. meg hát lehetett vele művelni sok érdekeset is :)
    Hát elmúlt istenem.
    Aztán volt 2000/400 konstrukció, volt mindkettőm, emailre klienssel 400 ft/hó.. nagyon szerettem. meg hát nem is volt pénz érte.

    De most? 50 mega 2000? Azóta leszoktam a wapról.
    Nem is tudom mikor nyitottam meg utoljára a böngészőt. Pedig symbianos telcsim van, tudnám mire használni még wapon kívül. De így nem fogom.

    Amúgy napi 4-5 mega GPRS-szel beérném. Csak hát ez drága (nekem) :-/
  • Yurij #9
    A Roaming Dij:Az a dij mikor kint vagy kulfoldon es mondjuk a muterod felhiv a mobilon es mind a 2-en fizetek mint a pejva.
    Undorito mocskos intezkedes ez mindegyik szolgáltatotol.
    Annak kellene fizetni aki felhiv nem nekem,en nem akkartam hivast kezdemenyezni.
  • junior117 #8
    5-6 szoros szép is lenne ha igaz lenne.Pl:románia 280ft szal idelye volt.Remélem ADSL is bekerül a EU látoterébe.Itteni kártelezöket meg remélem ugy megbüntetik h megzödülnek...
  • Kain #7
    Undorító, hogy ezek a kartellező rohadékok papolnak a versenyről.
  • pemga #6
    Ezt már ha jól tudom harmadszorra csinálják (nyári két hónapban), tehát semmi köze ehhez a megmozduláshoz. Erre volt "válasz" a Vodafone passport, ami szerintem sokkal jobb. Különösen ha nem csak hazai, hanem helyi is számokat hívsz, vagy egymást hívjátok külföldön.
  • close05 #5
    ha komolyan akarod használni a mobilt netre akkor fizess elő külömböző netcsomagokra és olcsóbban meguszod ;)
  • Elrond #4
    Hát igen aki már csak ezt a fajtáját ismeri a kommunikációnak az megérdemli, hogy minden pénzét elszedjék. Ráadásul lehet, hogy ez csak utólag tudatosul benne; esetleg, vagy nem.
    Sajnállak bennteket, örüljetek, hogy fizethettek.
  • metaljesus #3
    ti nem láttátok a t-mobil új akcióit az óriásplakátokon? 50%-kal kevesebb roaming díj, csak most. nem mondom, ügyesek. pár hónap múlva úgyis csökkenteniük kellenne a roaming díjat, és eladják akciónak amíg csak kevesen tudnak róla.
    a versenyről meg annyit hogy akkor működne igazán ha lenne kábé 5-6 nagyjából egyenrangú szolgáltató, nem pedig 3, amiből 1 különben is már majdnem uralja az európai piacot. :(