Gyurkity Péter

SGI: csődvédelem után feltámadás?

A Silicon Graphics nagyarányú átszervezéssel, valamint a potenciális befektetőknek nyújtott kedvezményekkel zárná le a csődvédelmet, hogy megújult erővel és kibővült kínálattal térjen vissza egykori sikerei helyszínére.

A cég közleménye szerint a napokban eljuttatták kiegészítő beadványukat a bíróságnak, amely reményeik szerint jóváhagyja a hitelezőkkel és befektetőkkel kötött megállapodást. Ennek megvalósulása esetén lefaragnák a meglévő adósság legnagyobb részét és újult erővel - valamint némileg kibővült terméklistával - vágnának bele újra az üzletbe, hogy a romokon ismét életképes vállalatot építsenek fel.

A megállapodásnak köszönhetően a cég adóssága rövid időn belül 345 millió dollárról 70 millióra olvadna. Ezt többek között a befektetőknek nyújtott kedvezmények és privilégiumok révén szeretnék elérni, ám mindehhez szükséges a bíróság jóváhagyása. Az átszervezési terv értelmében szeptemberre zárnák le a kellemetlen periódust, hogy újra az üzletre koncentráljanak. "Elégedettek vagyunk a folyamat alakulásával és az átszervezésekkel egy időben szeretnénk javítani a cég teljesítményén" - jelentette ki Dennis McKenna vezérigazgató, utalva az új stratégiára. Ebben a Xeon-alapú szerverek megjelenése is szerepel, amelyek kiegészítenék az Itanium chipekre épülő jelenlegi kínálatot.

A cég májusban kért csődvédelmet és ezt követően nem sokkal az okok megvitatására is sor került. Felmerült egyes termékek, egész termékcsaládok felszámolása, ám mindez nem váltotta be a reményeket. A jelek szerint azonban nem adják fel: a Register által júniusban közzétett interjúban a vezérigazgató a tervekről beszélt, kiemelve, hogy bár az Opteron eddigi teljesítménye lenyűgöző, az Intel Woodcrest chipek nem hagynak esélyt az AMD versenyzőjének. Éppen ezért továbbra is a nagyobbik processzorgyártó mellett teszik le a voksukat és nem váltanak a gyorsan terjedő Opteronokra.

Jönnek tehát a Silicon Graphics-féle Xeon szerverek - már amennyiben jóváhagyják az átszervezési tervet és zöld lámpát adnak a vezetés elképzeléseinek. Egyelőre kérdéses, hogy a vállalat talpra tud-e állni a katasztrofális évek után.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #3
    Jah, LOL. A dolgozók szerint az ok: McKenna, és az ő Intel-mániája.
  • irkab1rka #2
    LOL. A jelenlegi vezetés tönkrebaszta a SGI-t, és most ilyet mond a faszi:
    "bár az Opteron eddigi teljesítménye lenyűgöző, az Intel Woodcrest chipek nem hagynak esélyt az AMD versenyzőjének"
    Mikori is az Opteron? 2 éves? Lassan kanyarodik a következő generáció, de addigra az SGI már sehol nem lesz. Annyira lent vannak a részvényeik, hogy mindjárt veszek én is. Mondjuk úgy 1-1.5 kiló SGI részvényt :)))
  • Benoke #1
    Ezek igen merész és optimista becslések. Na de kérdem én ha ilyen hatalmas fölény is lesz az inteles cuccok esetében ami gyakorlatilag nem lesz, de tegyük fel, akkor sem az SGI lesz az akitől első sorban jól bevásárolnak. Az SGI ugyan olyan szerver gyártó mint az összes többi. Ez a kilábalás csak lehetőség. Az SGI annó fogalom volt, ma egy szürke Inteles szerver gyártó a hatalmas mezőnyben.