Berta Sándor

Csődbe ment az Onkyo

A gyártó az oszakai kerületi bíróságon indította el a kapcsolódó eljárást.

Az eredetileg 1946-ban Osaka Denki Onkyo K.K néven létrehozott cég főként erősítőket és egyéb elektronikai eszközöket készített. Tavaly a - többek között a Denon és Marantz márkák tulajdonosának is számító - Sound United azt tervezte, hogy megszerzi az Onkyo és a Pioneer márkák tulajdonjogát is, de végül az üzlet meghiúsult, mert a társaság felmérte, hogy az Onkyo már egyáltalán nem piacképes, sőt, a vállalat ugyanis összesen 3,1 milliárd jen adósságot halmozott fel - minderről a Nikkei Asia számolt be.

Az 1946-ban alapított vállalatra a nagy csapást az Apple iPod 2000-es évekbeli diadalmenete jelentette, az analóg zenei piac azóta sem tért magához. Az ügyfeleknek ugyanis újabb és újabb igényeik merülnek fel, például egyre több a stream-ajánlat, valamint számos digitális funkció (multiroom stb.) beépítését várják el a készülékektől, s akkor még ott van az okos kiegészítőfunkciók támogatása is. A kompakt sztereorendszerek helyét átvették az okostelefonokról bluetoothon át lejátszott muzsikák. Súlyosbítja a helyzetet, hogy egyre kevesebben vásárolnak komoly minőségi hangszórókat.

Az Onkyo két cége, amelyek hangszórók gyártásával foglalkoztak, már márciusban csődöt jelentettek, míg az audio- és vizuális üzletágat korábban megvásárolta a Sharp és a Voxx International, a fejhallgató-részleg pedig egy befektetési alaphoz került. A Sharp és a Voxx International jelezte, hogy számos terméket fognak piacra dobni Onkyo márkanéven.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #8
    Persze.
  • Gabbbbbbbbbbbb #7
    "Japánok hangsugárzókban nem igazán voltak jók"

    Nagyon is jók voltak és a mai napig jók, de a minőségi cuccaikat sosem exportálták Európába.
  • Tetsuo #6
    Japánok hangsugárzókban nem igazán voltak jók, viszont az olcsóság öli meg a japán cégeket, mert ott semmi nem lehet olcsó. Ha olcsósítanak, azt rosszul csinálják, mert nem tudják hogy kell, hiszen magas igényekből adnak lejjebb, míg a kínai mentalitás már alapvetően a sz@rból várat építés. Ezt a japánok nem ismerik. Sok tízmilliárd jeneket költenének innovációra, ha nincs, akkor be fog halni a cég, ez törvényszerű. Eljárt a japánok és a japán cégek felett az idő.
  • UUUU #5
    Inkabb az Apple ment volna tonkre.
  • kvp #4
    Megneztem az utolso termekeiket. Alapvetoen arultak hagyomanyos analog elektronikat es hangszorokat, amire ma mar nem nagyon van igeny es arultak egy rakat bluetooth-os es wifi-s rendszert, amikben belul ugyanugy chromecast van mint minden kinai vacakban. Se igazan innovativ, de meg egy modernnek tekintheto hifi rendszert sem talaltam. Sajnos eljart felettuk az ido, mint ahogy asztali sztereo hangszoros hifit se nagyon vesz mar senki.

    ps: A hifi iranyban elmehettek volna a networked (ethernet vagy hdmi) vagy az optikai csatolasu aktiv hangszorok fele. Mig a consumer piacon a wifi-s es bluetooth-os filleres kinai termekekkel kell versenyezni, ami egy japan cegnek anyagilag nem nagyon eri meg. Hagyomanyos analog rendszert mar szinte senki nem vesz, plusz a minosegre sincs igazan akkora igeny. Ahol van, ott viszont az epuletbe integralt halozati termekekre van szukseg. Ezekre rakeresve a sok olcso kinai cucc mellett olyan kevesse ismert nyugati cegek jonnek fol, mint a monacor vagy az aruna, bar jo esellyel a legtobb nyugati cegnev mar csak egy kinai ceg megvasarolt markaneve.
  • bajgunar #3
    A ~10k-ből legyártott hangfalat nem 500k-ért kellett volna árulni. S akkor lett is volna rá kereslet, forgalom, lesz nyereség. És akkor nem megy csődbe.
    Annyit viszont azért nem nyújtott, hogy megérje a 4-500k-et egy-egy hangfalszettje.
    De még 100k-et se, amit egy igényesen feltuningolt, átkábelezett, kitömött, behangolt, peremezett, központosított videoton dc2550a bőven kenterbe vert.
    Csak azért, mert Onkyo volt ráírva.
  • Macropus Rufus #2
    "Sosem volt "high-end", de a hifi egyik meghatározó márkája volt."
    meghatározó és azért high-end is volt.

    https://www.bassheadspeakers.com/best-hi-fi-systems/

  • Tetsuo #1
    Sosem volt "high-end", de a hifi egyik meghatározó márkája volt. Mára az egész hifi eltűnt, vagy legalábbis marginális lett. Bár gyártási darabszámokat tekintve megnézném azért a 80-as évek meg a mostani 20-as évek piaci összevetését.
    Akkor egy kisebb cég is rentábilis volt bőven, most meg döglődik mind.
    A kínai digitális erősítők meg streaminglejátszók mellett nincs is igazi fejlesztés. Bezzeg a 80-as években!
    A PC-ipar elvileg jóval nagyobb, mint annakidején, mégis nagyságrendileg kevesebb és kisebb volumenű fejlesztések vannak a múlthoz képest.
    Utoljára szerkesztette: Tetsuo, 2022.05.17. 15:43:24