SG.hu·

Három grafikus kártya az ATI Crossfire-ben

Az ATI nem kevesebb mint három grafikus kártyát passzírozna bele egyetlen alaplapba, amivel a fizikai számításokra szakosodott Ageia PhysX-et igyekszik kiváltani. Az új megoldásban többet variálhatunk.

A vállalat közleménye szerint a háromkártyás megoldással kifejezetten a fizikai számításokkal kapcsolatos igényeket szeretnék kielégíteni. Az Ageia szintén erre törekszik saját speciális PhysX kártyáival, míg az ATI a Havok FX motorra és házon belüli, akár gyengébb chipjeire építene. A hangsúly a minden eddiginél nagyobb teljesítményen és a rugalmasságon van.

Az új Crossfire esetében ugyanis eddig példátlan keveredést engedélyeznek: összekapcsolhatunk csúcskategóriás zászlóshajókat középkategóriás, kevésbé erőteljes kártyákkal, és eldönthetjük, hogy szükségünk van-e mindhárom kártyára, vagy megelégszünk kettő egyesített erejével. Példaként említik a Radeon X1900 XTX és X1600 XT kártyákat - itt az erősebb példányok viselnék a fő terhet, míg a kisebb testvér végezné a fizikai számításokat. Az ATI szerint még egy ilyen megoldás is messze maga mögött hagyná az Ageia fejlesztésének teljesítményét, mivel puszta erőben még egy X1600 XT is kedvezőbben áll annál.


A szoftveroldali megvalósításért természetesen a Havok FX motor lenne felelős, amelyet kifejezetten a Shader Model 3.0-t ismerő grafikus kártyák erejének befogására hoztak létre. Korábban azért kritizálták ezt a megoldást, mert úgy vélték, hogy az amúgy is kellőképp igénybe vett vga kártyák nem tudnak kellő "tartalékot" mozgósítani a fizikai számításokhoz, és a jelek szerint az ATI ezzel a meglehetősen brutális lépéssel igyekszik eloszlatni a kételyeket. "Nincs elég kraft? Tegyünk bele még egy grafikus kártyát!" - gondolták a cég mérnökei, amivel minden bizonnyal nem aratnak majd nagy elismerést a vásárlók körében. Igaz, a prímet itt az Nvidia viszi négykártyás szörnyetegével, de ideje lenne letérni erről az útról, mielőtt még végképp eldurvul a helyzet.

A vállalathoz kapcsolódó hír, hogy az Asus a tajvani Computex kiállításon bemutatta két grafikus chippel szerelt X1600 XT kártyáját. A vadonatúj alaplapokkal és saját PhysX változatával érkező cég nem árult el részleteket fejlesztéséről.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© PeeTeR2006. 06. 24.. 23:39||#74
szanalmassan jo :D
© dez2006. 06. 09.. 17:49||#73
Akkor maradjunk annyiban, hogy mindkettõt reklamálta. :)
© BiroAndras2006. 06. 09.. 13:49||#72
"GPU-teljesítményrõl volt szó, nem CPU"

Akinek válaszoltam, az konkrétan a procit reklamálta. De GPU sebességben se kérdés, hogy volt-e a fejlõdés.
© Ironka2006. 06. 08.. 23:20||#71
Valószínûleg marketingrizsa vagy Kutaragi újabb rohama, de azért a bõvíthetõ memória elég húzós. A többi nagyjából eddig is volt. De ha a trend megvalósul, az gáz.
© dez2006. 06. 08.. 22:11||#70
No azért a memória és vinyó késõbbi (évek múlva) bõvítése nem egy kategória az összes alkatrész állandó csereberélésével.
Az meg nem tudom, miért gond, hogy rá lehet majd tolni USB-n billentyûzetet, egeret, és játékokon kívül egyebet is futtatni.
© Zsoltika 0072006. 06. 08.. 21:14||#69
Szerinted? Meddig jó egy vga? Na addig. Ez tart a legkevesebb ideig. Max 2 generáció-ig halogathatod a cserét ha tényleg játszani akarsz mindennel.
© Cowek2006. 06. 08.. 21:11||#68
És meddig álja az idõt? Kifejtenéd? :-D
© Cowek2006. 06. 08.. 21:11||#67
Miért mennyibe kerül?
© Zsoltika 0072006. 06. 08.. 21:03||#66
Annyira sokat nem tud hozni mint amennyibe kerül. Ráadásul nem idõtálló. Puszi pá! <#integet2>
© Cowek2006. 06. 08.. 20:46||#65
Azért jó olvasni hogy itt mindenki lehúz egy terméket hogy milyen drága és mennyire nem éri meg, amikor még ára és teljesítménye sincsen nyilvánosságra hozva :-) Szerintem az emberek hozzáállása a lol...