SG.hu·

Öt DirectX 11 grafikus kártyával indít az AMD

Az AMD/ATI legújabb sorozata ősszel jelenik meg, erről pedig egy több részletet tudunk meg a kiszivárogtatók jóvoltából. Az nVidia főmérnöke igazi monstrumokra számít néhány éven belül.

Szinte egyszerre futott be két hír az AMD, illetve az nVidia háza tájáról, az elsőben a gyártó következő sorozatáról derülnek ki újabb részletek, a másodikban pedig a fejlesztésekért felelős vezető nyilatkozott a szegmens várható útirányáról, az elkövetkező években elkészíthető fejlesztésekről. Lássuk elsőként, hogy az AMD/ATI mivel kápráztatná el a felhasználókat idén ősszel.

A kínai forrásból származó hír szerint a minden bizonnyal Radeon HD 5000 néven megjelenő következő generáció öt eltérő példányt sorakoztat majd fel, ami némileg meglepő, hiszen a cég általában három különböző chipre építve alakítja ki teljes kínálatát. A Cypress kódnéven készülő példány a csúcskategóriát fedi majd le, kétchipes felállással, ennek megfelelően X2 jelzéssel, a chipek típusa pedig RV870. A Juniper egyetlen ilyen RV870 vezérlőt foglal majd magába, míg a mainstream vonalra szánt Redwood egy RV830 chipre támaszkodhat. A Cedar a belépő szintre készülő, egyetlen RV810 vezérlőre alapozó fejlesztés lesz, míg a Hemlock kódnevű példányok célja és felépítése egyelőre ismeretlen.

A Hemlock esetében egyfajta speciális kiegészítést, különlegesen olcsó, avagy drága és erős változatot tartanak valószínűnek, de az is lehet, hogy az ezt követő generáció egyik fontos képviselője lesz majd ez a változat, amely azonban a most elkészülő architektúrára épülne. Egyelőre nem tudni, és mivel a hír maga is nemhivatalos forrásból származik, érdemes ezt kellő óvatossággal kezelni.

Az nVidia részéről a cég főmérnöke nyilatkozott a napokban, ismertetve főbb várakozásait. Véleménye szerint 2015-re már akár 5000 stream processzort tartalmazó monstrumokkal dolgozhatunk majd, amelyek 20 teraflops teljesítményt is nyújtanának - ez mindenképpen hatalmas ugrás lenne napjaink grafikus kártyáihoz képest, ennek elérésében pedig az úgynevezett electronic design automation (EDA) eszközök nyújthatnak majd segítséget a tervezőknek.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© InfectedMann2009. 08. 11.. 06:29||#91
A DX10 is alig terjedt el, most mit várnak ettõl a DX11 -tõl? Valami nagyobb áttörésnek kell lennie különben nem sokan fognak áttérni. Az biztos, hogy brutálabb kártyák fognak kijönn DX11 -re, de meg fogja érni nekünk ez az újabb cécó? (Mondjuk azoknak biztos akik nem fognak váltani DX11 -re mert a bika DX10.1 -es karik ára tuti le fog menni)
Egy a lényeg: Valami nagy úttürõt kell bemutatniuk különben megint parasztvakítás az egész.
© jamborl2009. 08. 04.. 22:27||#90
Bocsi, a te szavaidat hasznaltam, de meg nem olvastam az egesz hozaszolast ( elkurvult jatekpiac)

Azert orulok hogy masok is igy gondolkodnak :)

#36.
© jamborl2009. 08. 04.. 22:06||#89
Ezt erdemes megneznie mindenkinek aki nem ismeri meg:

Debris - scene.org -

A fr-041_debris.zip -re kattintva letolti majd kicsomagolva egy 180kilobajtos demot kaptok. Nem jatek csak nezni kell. De ha belegondoltok mit is hoznak ki egy PCbol a sracok akkor elgondolkoztok egy picit miert is kell sokszor 2x8.5giga adatmennyiseg egy egy jateknak.
Mert nincs optimizalas a legtobb jatekban, mert arra mar nem jut ido es penz. El vagyunk kurvasodva jatekfejlesztes teren, de hat ilyen a piac, es mi abbol elunk.

Eleg jo gep kell hoza hogy fusson rendesen, ;)
© Sanyix2009. 08. 04.. 10:57||#88
Nem arról az oblivionról beszélünk, ami egy rendes gépen szépen ment, ellenben a user error itt is fennálhat. Na meg sli... hát annál meg minden error.
© Sanyix2009. 08. 04.. 10:55||#87
mit beszéljek meg? Szerinted nem volt 2003-ban radeon 9600? Bár ez nem lep meg.
© nkmedve2009. 08. 03.. 21:29||#86
Nem rossz, de ez nekem túl ösvényes<#vigyor2>
© nkmedve2009. 08. 03.. 21:12||#85
Konvertálásra most is lehet használni, van Avivo Video Converter ami GPU-n kódol. Nem a legtökéletesebb, kavés beállitással, de megy és idõvel még javitanak rajta remélem. Egy idõben reklámozták, hogy néhány ismertebb videómanipuláló progiba belerakják a GPU támogatást, nem tudom abból eddig lette valami.
© kvp2009. 08. 03.. 21:00||#84
10 eves mmofpsrpg, meg voodoo-ra irtak az elso valtozatot, de van opengl-es es dx6/7/9-es motorja is. Teljesen szoftver alapu geomtery shader-rel mukodik!

(http://1.bp.blogspot.com/__GpeMo77bfU/Sb0a8seXASI/AAAAAAAACFM/sAbDyY8yr68/s1600/neocron2_4.jpg)

Mindezt rendes fiziaki motorral, beleertve a lovedekek ballisztikus palyaszamitasat (gatlingek eseten is) es a kirepulo toltenyhuvelyek korrekt lepattanasat a kornyezet targyairol. Raadasul egy elosztott mmo rendszerben, valos ideju fps-es harccal, ahol pl. egy erkely racsai kozott at lehet loni, de csak koztuk, mivel a fizikai modell a grafikai modell sokszogeit hasznalja. Mindemellett a kornyezet reszben rombolhato. Tehat egy 10 eves jatekrol van szo, amihez kepest annyit azert nem fejlodtunk!
© Sir Ny2009. 08. 03.. 19:50||#83
ezt a 2007-es 2003-as 2008-as kártyát kvp-vel beszéld meg.
© Ahoy2009. 08. 03.. 19:07||#82
Cryengine legjobb képei

Szerintem a képek magukért beszélnek. Van itt nagyon sok olyan ami nem "ösvényes" és távolra is szép.