Napi Online

Radikális leépítésre kényszerül a Sun

Négy-ötezer fős, azaz 11-13 százalékos létszámleépítést jelentett be a világ negyedik legnagyobb számítógépes szervergyártója, az egyesült államokbeli Sun Microsystems Inc., amely évek óta nem tud kilábalni a veszteségekből.

A létszámcsökkentés 340-500 millió dolláros költséggel jár, viszont évi 480-590 millió dollár megtakarítást várnak tőle. Jonathan Schwartz, aki most áprilisban vette át a vezérigazgatói posztot a leépítéseket ellenző Scott McNealytől, a költségcsökkentési program végrehajtása ellenére folytatni kívánja elődje erőfeszítéseit, hogy növeljék piaci részesedésüket.

A Sun helyzete az internetes és távközlési buborék kipukkadását követően, 2000-2001-ben ingott meg, miután korábbi vevői az olcsóbb szerverek felé fordultak. A cég immár ötödik egymást követő pénzügyi évét fogja veszteséggel zárni a jövő hónapban, árbevétele 2001 és 2005 között 39,3 százalékkal csökkent, miközben üzemi költségei csak 26,5 százalékkal, de a júliusban kezdődő 2007-es pénzügyi évben már 1-5 százalékos forgalomnövekedést vár. Az elemzők várhatóan kevesellni fogják a létszámcsökkentést, miután korábban legalább tízezer fős létszámleépítést sürgettek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • turul16 #1
    Tul sokat költenek a java népszerüsítésére is,(hiába) bevétel meg nem sok van belöle. Szvsz.