Dojcsák Dániel

Telefon­elő­fi­ze­tés nélküli ADSL2+!

Végre valóra válhat sok lázadó internetező álma, akik a T-birodalom csápjaihoz már csak egy rézdróton és az ahhoz tartozó havi legalább 3210 Ft-os számlán keresztül kapcsolódnak. A GTS-Datanet vezérigazgatója, Szathmári Géza a mai napon bejelentette, hogy 2006 nyár végétől telefonelőfizetés nélküli ADSL2+-szolgáltatást nyújtanak majd.

Hol a trükk? Ugye senki nem gondolja komolyan, hogy van olyan szolgáltató a világon, aki kibéreli a T-Comtól a rézdrótot teljes hurokátengedési konstrukción keresztül, majd azt ajándékba odaadja az előfizetőnek. Szathmári kérdésünkre még a tájékoztató előtt elárulta, hogy természetesen a rézdrót költségét továbbra is az előfizető állja, csupán a magenta számlától szabadulhat meg és a két díjat egy darab sárga csekken fizethetik majd be. Ugyan végig arról beszélt, hogy az új szolgáltatás ADSL-áron lesz, részleteket azonban nem árult el, hisz addig még több akció is lefut majd.

Első körben Budapesten indul majd el az ADSL2+-szolgáltatás, s már az első előfizetők bekötése. Jelenleg még csupán csak 12 telefonközpontnál fizethető elő a hurokátengedett szolgáltatás (a belváros, a Városmajor, Krisztinaváros és Kelenföld). Őszre azt ígérik, hogy Budapest nagy része, majd ezután 40 vidéki város válik elérhetővé 1,5 év alatt, ami a vidéki lakosság egynegyedét jelentené. A GTS-Datanet ügyfeleinek számát saját bevallása szerint dinamikusan növeli. Jelenleg 22 ezer ügyfelük van, ehhez havonta csatlakozik kb. 1500 új DSL-ügyfél, viszont minden hónapban 150 távozik is az előfizetők táborából.


Szathmári elmondta, hogy a T-Com telefonközpontok között saját backbone hálózatokat építenek ki, tehát igyekeznek minél jobban kibújni a magenta takaró alól. A tervek szerint az internetszolgáltatás mellett VoIP szolgáltatást is nyújtanak majd opcionálisan, illetve teljesen klasszikus vezetékes telefon szolgáltatást is kérhetnek ingyenesen a felhasználók, ami lehetővé teszi a 112-es vészhívó hívását is (ami egyébként a VoIP halála). "Ráadásul a normál VoIP alatt a fax nem támogatott. Ha eladod egy kisválallatnak és nem működik a fax, csak néha, az nem jó. Tehát olyan megoldást kellett találnunk, ami mindenkinek megfelelő."

"Várhatóan az előfizetőink nagy része igénybe fogja majd venni az ingyenes vezetékes telefon opciót, hisz a magyarnak minden kell, ami ingyen van, csak nehogy kettőt akarjon" - mondta Szathmári. Innentől kezdve viszont parasztvakítás hangulata van a dolognak, hiszen a díj megmarad, csak éppen jó marketing fogás a telefonelőfizetés nélküli DSL. A GTS-Datanet vezető szerint a rézdrót egységnyi fenntartása jelen pillanatban nettó 3000-2700 forint körül mozog, amit természetesen az előfizető fog kifizetni. Év végére ez körülbelül 2000 forintra csökken majd, de ez nem azt jelenti, hogy ennyiért fogják adni, mert akkor nekik még nulla lenne rajta a haszon.

Továbbá Szathmári elmondta, hogy az őszi T-Online IPTV-vel kapcsolatban most még kérdéses, hogy a nem T-előfizetők igénybe tudják-e majd venni. Az NHH ajtaján jelenleg ezzel kapcsolatban is kopogtatnak, mert a T-Online saját maga fogja értékesíteni ezt a szolgáltatást és elméletben lehetséges, hogy kizárja majd az alternatív szolgáltatók előfizetőit, ha máshogy nem, akkor lehetetlen viszonteladói konstrukciókkal. Úgy tűnik a szolgáltatók arra törekszenek, hogy hónap végén mindenki lehetőség szerint egy darab és egy színű borítékot kapjon.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gameplusz #59
  • GLewy #58
    a 3200 forint a vezérigazgató fizetésére meg bónuszára kell
  • Windforce #57
    Nem. Upc nem egy varosra koncentral...
    Viszont amirol te beszelsz az az adott varosokban (es kornyekukon) fellelheto kabelszolgaltatas. Es korantsem jo ajanlatokkal kecsegtetnek.
  • rotaboy #56
    mért a chello mindenhól elérhető? Szerintem a chello is regionális (területileg az ország 10-15% án érhető el, populárisan a lakosság 20-30%számára hozzáférhető) Még a T-gecis adsl sem mindenhol van.
  • Windforce #55
    de az regiokra vonatkozik... megin mas
  • rotaboy #54
    Nem csak CHELLO-s tv net létezik Magyarországon. Van azon kívül még vagy 30-40 másik kábeltévés net szolgáltató , mindnek más és más ára és sebessége van. Nekem pl. 3Mbit/1Mbit-es nettem van havi 10 Gb-os korláttal, de nem úgy mint a CHELLO-nál, hogy egytizedére visszaveszik az up. és dow. Sebességét, hanem csak az down-t felezik be. Tehát a hónap első napjának éjfélétől 1.5/1 Mbit-es netem van elméletileg. Igaz a második hónaptól kitotóztam, hogy hogyan lehet kikerülni egyszerűen a korlátot. Azóta nincs korlátozásom (kb. 1 éve). A havi nettforgalmam meg kb. ugyanannyi, mint amikor bekorlátoztak kb. 200-250 GB/hó. A megbízhatósággal meg maximálisan elégedett vagyok minden vasárnap éjfélkor, van egy félóra kimaradás ezen kívül 2-3 havonta váratlan hiba, a sebességem meg mindig a fizetettnél 5-10% több (le és feltöltésnél is). Szóval szerencsére vannak más szolgáltatók is mint a T-geci meg a CHELLO geci. Igaz 10% drágább mint az említett két szolgáltató hasonló előfizuja. Ja és ha nem kell a kábeltévé akkor nem kell fizetni érte, de 10% kedvezményt adnak mind a net mind a kábeltévé előfizujából ha mindkettőt kérem. Így kb. ingyen van a kábeltévém.
  • BiroAndras #53
    "csak arról beszélek, hogy itt olyasmin háborogtok, ami teljesen triviális. az ADSL technológiát a vezetékes telefon rézdrótjaira találták ki, ezért aztán azon működik"

    Ezt értem, de mért kerül pár száz méter rézdrót havi 3200Ft-ba?
  • BiroAndras #52
    "nagycucc, aki nem akar telefondíjjat fizetni az mérnem köttet be vmi kábeltévén használható netet?"

    Mert aki komolyan használja a netet, annak a 30-60 gigás korlát kevés.
  • Yv@n #51
    A jelenleginél stabilabb netet nem igénylek(bezony t-adsl). Akkor nem megy egyedül, ha áramszünet van, sajnos a modem még nem képes áram nélkül üzemelni.
    Hűségszerződésesként fair use policy sem érint.
  • MrTressy #50
    én is minimalban vagyok hivni meg nem nagyon tudnak mivel levan húzva a telefon