Berta Sándor

Dél-koreai szoftverfejlesztőket támogat a Microsoft

A redmondi konszern a tervek szerint a következő három évben összesen 60 millió dollárt fektet be az ázsiai országban. A hírt Steve Ballmer, az amerikai vállalat elnöke jelentette be egy szöuli rendezvényen.

"Befektetésünk oka rendkívül egyszerű. Dél-Korea egyike a világ vezető és legdinamikusabban fejlődő gazdasággal rendelkező államainak. Mi pedig szeretnénk részt venni ezekben a folyamatokban" - indokolta a konszern döntését Steve Ballmer, az idei Szöuli Digitális Fórumon. A Microsoft a 60 millió dollár segítségével körülbelül 60 dél-koreai szoftverfejlesztő céget támogat majd és segíti őket abban, hogy megerősödjenek, majd kiléphessenek a nemzetközi szoftverpiacra is.

Nem ez a redmondi cég első dél-koreai beruházása, hiszen korábban már 30 millió dollárral támogatta egy innovációs és kutatóközpont létrehozását. Ezenkívül az amerikai vállalat segíteni szeretné a dél-koreai oktatási minisztériumon keresztül a helyi informatikai tanárok képzését, valamint az idősebb dél-koreai állampolgárok számítástechnikai továbbképzését is.

Szakemberek ugyanakkor rámutattak, hogy nem véletlen, hogy a felajánlást pont most tette meg Steve Ballmer. A Microsoft megpróbálja rendezni kapcsolatát Dél-Koreával. Mint ismeretes, a helyi versenyhivatal (FTC) tavaly decemberben döntésében kötelezte a vállalatot egy Messenger és Media Player nélküli Windows XP verzió kifejlesztésére, valamint 31,9 millió dolláros pénzbüntetés kifizetésére. A testület bizonyítottnak látta, hogy a Microsoft az operációs rendszerek piacán a Windows segítségével szerzett monopolhelyzetét felhasználva akarta megvetni a lábát más területeken is.

Az FTC végül elutasította a Microsoft fellebbezését, így akár a helyi legfelsőbb bíróság elé is kerülhet az ügy. Steve Ballmer elmondta, hogy bármi is lesz a vita vége, tiszteletben tartják a helyi törvényeket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • hPi #6
    Remélem támogatják a Joymaxot is - Silkroad :))
  • Sanyix #5
    Gondolom akkor majd pár év múlva követelik vissza a pénzüket ms-ék, vagy az ms fejlesztésekhez kell hozzádolgozniuk.
    És Kecsege ms :)
  • nedudu #4
    K*cs*g ms
  • Caro #3
    Miért, hiányzik?
  • droland #2
    Na? Hogy hogy még nem jött k*cs*g Microsoft szöveg?
  • droland #1
    Na? Hogy hogy még nem jött k*cs*g Microsoft szöveg?