Gyurkity Péter

Törvény óvhatja az internet semlegességét

Meglepetésszerű győzelmet aratott a világháló semlegességét garantáló javaslat az amerikai képviselőház jogi bizottságában, ám a fontos kérdés a szemben álló testületek közti vitává degradálódhat.

A jogi bizottság a napokban 20-13 arányban elfogadta az internet semlegességéről szóló javaslatot, amely előtt ezzel megnyílt az út a törvénnyé válás felé. A nagyobb internetes cégek - mint például a Google, a Microsoft, vagy a Yahoo - meglepetésszerű győzelmeként értékelik a döntést, ezzel még nem zárult le a vita, hiszen energetikai és kereskedelmi bizottság egy ezzel többnyire ellenkező értelmű javaslat mellett foglalt állást. Könnyen lehet, hogy a felhasználók szabad mozgását érintő, rendkívül kényes kérdés politikai huzavona tárgyává válhat.

Amint arról az elmúlt hetekben beszámoltunk, az ügy igen nagy vitákat váltott ki a képviselőházon belül. A végleges döntés jelentős következményeket vonhat maga után, és az otthoni internetezők életét is befolyásolhatja. A szolgáltatók a különdíj felszámításával megnyíló prémium vonalak és elérhetőségek előnyeit hangoztatják, míg az ellenzők - köztük a már említett nagyobb internetes cégek - attól tartanak, hogy ez egyfajta adóként nehezedik majd rájuk, és a legrosszabb eset válik valóra, amelyben korlátozhatják a felhasználók mozgását. Előfordulhat ugyanis, hogy a szolgáltatók elzárják előfizetőik elől a konkurensek oldalait, bármennyire is igyekeznek az érintett cégek minimalizálni ennek esélyeit.

A jogi bizottság most állást foglalt a semlegesség biztosítása mellett, ám javaslatuk szemben áll az energetikai és kereskedelmi bizottság COPE névre hallgató kezdeményezésével, amelyből hiányoznak ezek a megszorítások. Ez utóbbi testület republikánus vezetője a bíróságokra bízná az egyes ügyek eldöntését, miközben szabad kezet engedne a szolgáltatóknak, akik minden bizonnyal csak erre várnak és rögtön megalkotnák saját prémium csomagjaikat, amelyekben gyorsabb és könnyebb elérést ígérnek majd némi felárért cserébe.

A szakértők nem biztosak a képviselőház vezetésének következő lépésében. Előfordulhat, hogy megpróbálják összemosni a meglévő és időközben felbukkanó javaslatokat, de akár mindkét, egymással ellentétes megoldást is szavazásra bocsájthatják. Egy biztos: a döntés súlyos következményekkel járhat, nemcsak az Egyesült Államokban, hanem idővel a világ egyéb részein is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • GABOR16 #5
    "Köv lépés: illegális az, ha két szolágltatónál is előfizetsz, sőt terrorista vagy :))))"

    Ugyan-ugyan, elég csak gondolni rá, hogy egy második szolgáltatónál is előfizetsz, vagy szolgáltatót tervezel váltani és ha váltáskor nem töltesz ki egy 500 oldalas kérdőívet ami még a azt is megkérdezi másodpercre pontosan, hogy mikor melyik oldalt nézted, mit néztél és miért. És persze mind ezt 3 évre visszamenőleg igazolni kell, ha nem tudod, már terroristának nyílvánítanak.
  • bertino #4
  • Praetor #3
    Mondjuk a cikkből kiderül, de jó lenne, ha az ilyen jellegű híreknél hangsúlyozná az sg, hogy amerikai törvényhozásról van szó. Minket legfeljebb áttételesen érinthet.
  • irkab1rka #2
    kemény dolog.
    Eddig fizettél az internetért: aminek ip címe volt elérhetted.
    Terv: fizethetsz az internetért (minden ugyanaz), de csak azt a tartományt éred el, amit a szolgáltatód enged (lásd még Cenzúra, Kína). Köv lépés: illegális az, ha két szolágltatónál is előfizetsz, sőt terrorista vagy :))))
  • ukulele #1
    ha az érintett lobbyk még több pénzt szedhetnek ezért, akkor máris biztosak lehetünk benne, hogy ezt ki is harcolják... cudar egy világ ez