Berta Sándor

Amerikai félelem a Lenovo számítógépek miatt

900 újonnan szállított Lenovo számítógépet vonnak ki az amerikai külügyminisztérium hálózatából. A lépésre azért került sor, mert mind a demokrata, mind pedig a republikánus politikusok attól tartanak, hogy a hardverek elõsegíthetik a kínai kémtevékenységet.

Az amerikai külügyminisztérium biztonsági rendszere, a Secret Internet Protocol Router Network (SIPRnet) a washingtoni és más városokbeli PC-ket köti össze az amerikai nagykövetségek számítógépes rendszereivel. A mostani döntés értelmében csak azért vonják ki a vadonatúj gépeket a hálózatból, mert a Lenovo cég szállította õket és így a politikusok szerint fennállt a veszélye annak, hogy a számítógépeket felhasználnák a Kína számára való kémkedésre.

Az eset nem egyedi, az amerikai képviselõház egyik vizsgálóbizottsága ugyanis folyamatosan nyomást gyakorol az amerikai kormányra, hogy a korábban leadott, összesen 15 000 Lenovo PC-re vonatkozó megrendelését vonja vissza. "Nem titok, hogy az Egyesült Államok a kínai titkosszolgálatok fõ támadási célpontja" - mondta Frank Wolf republikánus képviselõ. Hasonló véleményem vannak a demokraták is, akik szerint szintén "nyugtalanító" a helyzet és ezek a számítógépek potenciális biztonsági veszélyt jelentenek.

Wolf többek között tagja a külügyminisztériumot ellenõrzõ bizottságnak is és ott szintén napirendre került a kérdés. A képviselõ szerint egybehangzó a vélemény abban a tekintetben, hogy a jövõbeni beszerzéseknél minden eddiginél fontosabb lesz a pályázó cég származási helye. A paranoiának még az sem szab gátat, hogy a Lenovo számítógépeit is az IBM észak-karolinai gyárában készítik el és ott ellenõrzik is õket.

Ezek után kérdésessé vált az is, hogy egyesülhet-e a Lucent és a francia Alcatel. Egyre erõsebbek ugyanis az amerikai Kongresszusban azok a hangok, miszerint meg kell akadályozni a két óriáscég egyesítését. Hasonló ellenkezés miatt nem vásárolta meg az izraeli Check Point Software cég a Sourcefire vállalatot. Az eset azért érdekes, mert maga az FBI és az amerikai védelmi minisztérium is rendszeresen vásárol tûzfalakat és más biztonsági programokat az izraeli cégtõl. Ebben az esetben azonban annyi megpróbáltatást és keresztkérdéseket kellett kiállnia a Check Point Software vezetõinek, hogy inkább elálltak az üzlettõl.

Úgy tûnik, hiába van tehát együttmûködés az amerikai hatóságok és a külföldi vállalatok között, az érzékeny beszerzések ügyében továbbra is a "Csak a hazait!" mottó marad érvényes.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #45
    Huhhahhahheha. Nem pont ilyen Certificate-je van véletlenül EQU-nak is!?

    I do however admit an admiration for the company that gave us the modern computer and invented both the Internet and the world-wide web. Where would we have been without Microsoft?
  • noss #44
    csak magukból indulnak ki... :) Xerox spy

    amúgy+ szerintem ez inkább csak egy újabb ócska indok a protekcionizmusuk indoklására... pl.1, pl.2
  • IDZ #43
    De ez csak szivatás, nem?

    Nézd meg ezt , főleg a "A typical Linux desktop: Note in yellow the Linux “equivalent” to Microsoft’s Outlook." című részt : )
  • h4x0r #42
    Ja, ez a hupon mar leragott csont :)
  • Monkey #41
    Itt van pl. a mobiltelefon. Sztem mindenki tudja, h. egy bekapcsolt állapotú készülékkel le lehet hallgatni annak környezetét a tulajdonos tudta nélkül.
  • rigidus #40
    "Nézd meg az elnöküket. 1 alkoholista famer volt, gyerekei is azok + volt valami drogos problémájuk is...inkább nem is írok róluk, hogy lehet ilyen embereket betenni akárminek is az élére...nekem Bush rohadtul unszinpatikus."

    Wikipedian olvassal bele az eletrajzaba.
  • Darth Sith #39
    "vadonatúj gépeket a hálózatból, mert a Lenovo cég szállította õket és így a politikusok szerint fennállt a veszélye annak, hogy a számítógépeket felhasználnák a Kína számára való kémkedésre."
    ezek bolondok.. Vagy túl sok Drábik János féle összeesküvés elméletet olvastak vagy egyszerüen kurvára nem értenek ehez. Nem hiszem hogy az IBM megmerné azt csinálni hogy kissé meghekkeli a saját laptopjait hogy Kína kémkedni tudjon az USA kormányszervek után. Továbbá hogyan lehetne ezt kivitelezni? Mert ha tolnak egy format-t az egész vinyóra, akkor max valami alaplapra integrált billenyűzetet loggoló memória mentheti el, de azt meg úgyis észrelehet venni ha próbál adatot elküldeni. Ergo, ha még loggolná is a gépena tevékenységeket, ha elakarná küldeni neten keresztül a kínaiaknak, azt egyből észrelehetne venni, csak megkell nézni a kimenő csomagokat. Abszurdum az egész...
  • ReTeK #38
    "It’s just some primitive European substitute for a real operation system like the mighty Windows XP."

  • Inquisitor #37
    "Linux hackers call Torvalds a “Dictator”, because he has based Linux on the principles originally developed by the Cuban Marxist terrorist Fidel Castro."

    Heeeee?
  • airwalker #36
    Ha már a szövetséges izraéltől is félnek az csak azt jelenti, hogy valójában az amerikai gyártók érdekeit nézik. Nem akarják, hogy az ezer gép ára a kínaiak zsebébe vándoroljon.