SG.hu

Magyar siker a Sun fejlesztői versenyén

A Sun Microsystems idei fejlesztői versenyére a világ minden tájáról érkeztek pályaművek, a közönségdíjat mégis egy magyar kisvállalkozás hozta el.

Immár negyedik alkalommal rendezte meg a Sun Microsystems a Duke's Choice Awardot, a Java-alapú alkalmazások legnagyobb nyílt versenyét. A nemzetközi megmérettetésen 11 kategóriában indult meg a küzdelem, melyek közül egyben egy hazai szoftverfejlesztő cég, a Solware Kft. is leadta nevezését. A magyar kisvállalkozás munkatársai körében a díj szakmai presztízse miatt nagy izgalmat okozott, hogy március elején a "Java.com Alkalmazások" kategóriában benevezett 3D Biliárd játékprogram a szavazás színhelyéül szolgáló weboldal látogatóinak választása alapján a legjobb öt alkalmazás közé verekedte be magát.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

"Ezzel a programunkkal a tavalyi CeBIT-en már elnyertük az Európai Kiválóság a Multimédiában Díj arany fokozatát, így titkon számítottunk a sikerre" - árulta el Hontvári József, a Solware ügyvezető igazgatója. A cégre ezt követően még jó kéthónapnyi várakozást rótt a versenyszabályzat, majd május első hetében az első helyhez gratulált - akkor még csak e-mailben - a Sun Microsystems képviselője.

A 8 éve alakult, egyedi szoftverfejlesztéssel foglalkozó Solware 2000-ben kezdett Java-alapú - kifejezetten a nemzetközi piacra szánt - játékok fejlesztésébe. A cég vezetése ekkor krédóként fogalmazta meg, hogy e programoknak a felhasználók számára a valósághoz közeli játékélményt kell nyújtaniuk. Így komoly tudományos kutatómunka - a most díjazott 3D Biliárd alapjai a részecskeszimulációból és merev testek fizikájának törvényszerűségeiből származnak - és kreatív, a folyamatos innováción alapuló számítógépes programozás vette kezdetét. A siker nem is maradt el: a Real.com, majd az Eurosport is a Solware játékait választotta nemzetközi weboldalainak népszerűsítésére.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

"A 3D Biliárd 6 éves fejlesztő- és kutatómunka gyümölcse, melynek eddigi legrangosabb elismerése a Duke"s Choice Award" - mondta Szabó Dániel, a Solware vezető fejlesztője a 11. JavaOne konferencián, San Franciscoban. A díjat a Solware Kft. szakembere csütörtökön személyesen veszi a Sun Microsystems igazgatóságának elnökétől, Scott McNealytől, Jonathan Schwartz elnök-vezérigazgatótól és nem utolsó sorban a Java programozási nyelv atyjától, James Gosling műszaki igazgatótól.

"A Duke’s Choice Award-on évről évre a legjobb szoftverfejlesztők versenyeznek egymással, ráadásul idén az előző évekhez képest még színvonalasabb megoldásokkal találkoztunk. Ezért különösen nagy öröm számunkra, hogy egy magyar vállalkozás is kategóriagyőzelmet aratott" - gratulált a Solware Kft. első helyéhez Kristóf Judit, a Sun Microsystems hazai képviseletének marketing managere.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)