Specker Balázs

Internetes hívásra is képes lesz a Nokia 770

A Nokia 770-es tábla PC új verziója magában hordozza majd a Google internetes telefonálásra és azonnali üzenetküldésre alkalmas szoftverét is.

A gyártó bejelentette, hogy a Google Talk nevű alkalmazást előre feltelepítik majd az új hordozható eszközre, amely a szélessávú, vezetéknélküli internethozzáférés-támogatás jóvoltából alkalmas azonnali üzenetküldésre, böngészésre és e-mailezésre is. A finn óriáscég a cég stockholmi sajtótájékoztatóján jelentette be az új készüléket. Azt még nem lehet tudni, hogy a frissített modell ára emelkedik-e majd.

Az egy évvel ezelőtt debütált Nokia 770-es készüléken Linux-alapú Nokia Internet Tablet 2005-ös rendszer futott. A vállalat már egy ideje tervezte az operációsrendszer frissítését. Most javítják a szövegfelismerő rendszert, a memóriakezelés teljesítményét és kinézetét is frissítik.


A többi otthoni gépeket kiváltó, internetkapcsolattal bíró hordozható eszközhöz hasonlóan a Nokia 770 sem igazán váltotta még be a hozzáfűzött reményeket. Egyes elemzők szerint az is közrejátszhatott a siker elmaradásában, hogy a Nokia modellje nem használható mobiltelefonként. A Google Talk vélhetően segíthet majd áthidalni ezt a szakadékot. "Teljesen logikus fejlesztésről van szó. A Nokia most már tényleg olyan dolgokat igyekszik kipróbálni, ami különbözik a hagyományos mobiltelefonoktól" - foglalta össze a helyzetet Jussi Hyoty, az FIM Securities elemzője.

"Ez egy olyan jelenség, ami egyre gyakoribban számíthatunk a közeljövőben. Az évtized végére már rengeteg különböző funkció közül válogathatunk a mobiltelefonokon vagy a mobil számítógépes eszközökön" - vetítette előre a jövőt Hyoty a Seattle Post Intelligencer oldalán.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ZilogR #12
    csak h upoljak - de amúgy sem fontos már az info:
    előfizetéses ugye soha nem lesz ez a kis masina, merthogy nem telefon! Azaz GSM telefonálni nem lehet vele. Ez arra való, h hotspotra ráakaszkodj és nyomjad a Google Talk-ot.
  • ubuntu #11
    300k Ft-al aligha lehetne versenyképes a piacon, biztosan jóval olcsóbb lesz. Egy új Zaurus 120k-150k Ft közötti áron kapható. És abban 4Gb miniwinyó is van, meg beépített teljes billentyűzet. Természetesen ez "kártyafüggetlen" ár, csak úgy kapható.
    A Nokia 770 előfizetéssel 100k Ft alatt kell legyen, különben egyszerűen nem éri meg.
  • Gerygrey #10
    Jaja, voda gprs rullzik :) Sajna a p900-ban nincs wifi, de böngészésre meg mailre tökéletes a géprizs. Mivel online streaming rádiók a sávszélhez képest igazán jó minőségben szólnak, lazán mehetne ezen voip teló is (persze a full duplex mód miatt csak fele-fele sávszél jutna a kimenő-bejövő adatnak, de beszédhez (pláne ingyen) egy jó audiocodec-kel bőségesen elég ennyi)
  • Hegyikecske #9
    3125? akko te vodás vagy :D
    Amúgymeg mit tehetnek ez ellen? Max csökkentik az amúgy is irreálisan magas áraikat, és te gondolom gprs-en keresztül böngészel, ezzel pedig hotspoton keresztül is tudsz... Abból pedig van sok ingyenes is! Végülis a nokia gyártott már mindent, egyértelmű h ha a mobilteló kategoriában már nem tud újat mutatni akkor a pdaszolgáltatások felé kezd kacsingatni...
  • Gerygrey #8
    Persze a magyar mobilszolgáltatókról el tudom képzelni hogy mindent megtesznek majd a mobil VoIP megoldások elterjedése ellen, bár erre nagyjából annyi esélyük lesz mintha most valaki be akarná tiltani a torrentet ;)
  • Gerygrey #7
    Rolika #2: Én ebben a pillanatban épp SE P900 PDA-telóról, Opera böngészővel olvasgatom az SG-t, mindez havi 3125 forintomba kerül. Ennyit nekem lazán megér, PC-hez közelítő webböngészési élményt nyújt (már csak egy Flash plugin kellene, oszt' menne a Honfoglaló is - na meg egy symbianos Skype-ot is elfogadnék) Ez a Nokia igen tetszetős, bár gondolom lesz vagy 300kHuf előfizuval...
  • the Godfather #6
    Amint azt sem, hogy a projekt manager aki fejleszti az utodot egy magyar gyerek.
  • zpe #5
    Á kössz a konkrét infót :)
    Sokmindenről nem tudunk ami az egyetemeink boszorkánykonyháiban zajlik !
  • bnfront #4
    Nett tud meg mit fejlesztünk mi ott :D vagyis én nem
  • Valentino #3
    Erre gondolsz nem?
    http://www.inf.u-szeged.hu/jffs2/
    Épp tegnap néztem meg a honlapot :))
    Nem is gondoltam hogy ilyen menő cuccokhoz fejlesztenek :))