MTI

Melyik a leghaszontalanabb háztartási gép?

A fagylaltgép bizonyult a leghaszontalanabb háztartási eszköznek, legalábbis Nagy-Britanniában, ahol a háziasszonyok legfeljebb havonta egyszer használják.

A szigetországban évente 2,5 millió fontot, azaz több, mint 948 millió forintnak megfelelő összeget költenek háztartási gépekre, amelyek többségét legfeljebb egyszer, vagy kétszer használják, mielőtt végleg megfeledkeznek róluk - olvasható a Lenta című hírportálon. A felmérés készítői arra kerestek választ, hogy milyen gyakorisággal használja a lakosság az ehyes háztartási eszközökett. Az így nyert adatokat összevetették a technikai újdonság fogyasztói árával és így számították ki, hogy végül is mennyibe kerül a háztartási gépek egyszeri használata.

A haszontalansági toplistán a fondü készítésére szolgáló alkalmatosságot lett az ezüstérmes. A szerkentyűt ugyan még a fagylaltgépnél is ritkábban veszik elő a háziasszonyok a szekrényből, ám lényegesen olcsóbb volta miatt a második helyre szorult. A bronzérem pedig a szobabiciklinek jutott, de előkelő helyezést foglal el a listán a DVD-lejátszó, az autós GPS, vagyis a műholdas helymeghatározó rendszer, a játékkonzol, valamint a notebook. Érdekes módon a szobabiciklinél valamivel hátrébb szorult a szobai evezőpad, amelyet feltehetőleg gyakrabban használnak a britek.

A leggyorsabban a háztartásokban az elektromos teafőző, a kenyérpirító, az elektromos fogkefe ára térül meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • halaszocsi #26
    Érdekes kiállítás, érdemes megtekinteni ;)
  • Thaison #25
    Az ismerősöm, aki azt állítja, hogy "aki pont azt nyilatkozta, hogy szerinte épp ezek azok az eszközök, amik a nőket a munkához vagyis a háztartási munkákhoz kötnek..."

    Igen, pont ez a kiállítás lényege, ezért is az a címe, hogy Nagyszerű innovációk nőknek
  • Accera #24
    :) Az egész a nőkért, és az állandó foglalkoztatottságukért...
    De gondolom akkor arra van kihegyezve, hogy a modern dolgokkal mennyivel könnyebb a dolog nem?
    Ki nem komplett?
  • Thaison #23
    Érdekes, hatalmasak ezek kiállított dolgok. Bár egyiket sem mondanám haszontalannak (ha már ebben a topikban vagyunk), épp arról szól az egész, hogy rengeteg olyan eszköz van, ami nélkül egy ma élő modern nő élete elképzelhetetlen lenne. Legalábbis a kiállítás erre akart rávilágítani, bár volt olyan ismerősöm, aki pont azt nyilatkozta, hogy szerinte épp ezek azok az eszközök, amik a nőket a munkához vagyis a háztartási munkákhoz kötnek... szerintem nem komplett szegény :D
  • fantomas11 #22
    én láttam ezt a kiállítást ... véletlenül tévedtünk arrafelé barátnőmmel és őt nagyon lekötötte,ugyh biztosan van benne valami!
  • Accera #21
    Köszi! Milyen volt?
  • Thaison #20
    Van, én tegnap voltam, április 8-ig tart.
  • Accera #19
    Meddig van? Van rá még esélyem, hogy megnézzem?
  • fishsticks #18
    Gödörnél vagyis konkrétan a gödörben van egy kiállítás, ott csináltam a képet.
  • Wattin #17
    Ez de k. jól néz ki!! :D Ez pesten van ugye? Marhára bírom az ilyen reklám installációkat.
    Ez nem épp az a lakásba való darab. :) Ipari mosodában is jártam már, még ott se voltak ekkorák.