Specker Balázs

A Skype és a Vonage VoIP-dömpingre készül

A piac két zászlóshajója úgy tűnik, nem várja ölbe tett kézzel, hogy az óriáscégek is felfedezzék maguknak a technológiát. A Skype a napokban 27 millió dollár értékű eBay részvényért két VoIP-os céget vásárolt meg egy kalap alatt, míg a Vonage már a tőzsde felé kacsintgat.

A tavaly szeptemberben eBay-tulajdonba került vállalat 700 ezer eBay részvényt adott a Sonorit Holdingért és leányvállalatáért a Camino Networksért, amely elsősorban a mobil alapú internetes telefonálásra szakosodott. Niklas Zennstrom, a Skype társalapítója szerint cégének ezzel a lépéssel sikerült megszereznie "az online hangtechnika több vezető szakemberét" is. "Örülünk, hogy a tehetséges Camino Networks gárdáját immár a Skype kötelékében tudhatjuk. Jelentős tapasztalattal gazdagítják majd az egyébként is világszínvonalú technikát képviselő csapatunkat" - foglalta össze a dolgot némi marketingízzel Zennstrom a Skype sajtóközleményében.

A Skype Camino iránti érdeklődését a vállalat internetes hangfeldolgozásban való jártassága keltette fel. Ez a terület kulcsfontosságú lesz a VoIP-os illetve más típusú - interneten keresztül működő - hangszolgáltatások esetében - véli a TechNewsWorld. A Skype jelenleg egy harmadik féltől, a Global IP Soundtól licenszeli hangfeldolgozási eljárását. A Global IP a Sonorit számára sem ismeretlen. Tavaly a cég üzleti titkok megsértéséért perelte a Sonoritot, azt követően, hogy néhány Global IP Sound-os alkalmazott átigazolt a táborába.

Az internetes telefonpiacon közben egyre kiélezettebb a verseny. A Skype legnagyobb VoIP ellenfele, a Vonage a közeljövőben a tőzsdére is belép. Jeff Kagan telekommunikációs piacelemző szerint a részvények kibocsátása több tízmillió dollárt is hozhat a vállalatnak, amely így kiterjesztheti marketing tevékenységét és megerősítheti helyzetét a piacon, mielőtt a nagyobb kábelszolgáltatók és hagyományos telekommunikációs vállalatok elhappolhatnák a VoIP előfizetőket. "A hosszú távú nyertesek a jól ismert nagyvállatok közül kerülnek majd ki. Rövidtávon azonban a kisebb piaci szereplők is sikeresen építhetik ki ügyfélkörüket és vehetik fel a versenyt a konkurenciával szemben" - összegezte a piaci körképet Kagan.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!