Gyurkity Péter

Lezárulhat az USA legnagyobb kalózpere

Bűnösnek vallotta magát a bíróságon az a két férfi, akiket a hatóságok az Egyesült Államok történetének legnagyobb kalóz-CD-fogásának eredményeként kerítettek kézre. Legfeljebb öt év börtönt kaphatnak.

A Kaliforniában tevékenykedő Ye Teng Wen és Hao He bűnösnek vallotta magát a bíróságon a kalóz-CD-k gyártását, illetve a szerzői jogok megsértését is magában foglaló öt vádpontban. A hatóságok több mint 200 ezer hamisított lemez előállításával vádolták a két 30 éves fiatalembert, amelyek legnagyobb része latin zenét tartalmazott, de ugyanúgy megtalálható volt közöttük néhány nagyvállalat számítógépes szoftvere is.

A Remaster fedőnevű akció keretében felgöngyölített vállalkozás tagjait mintegy 200 000 illegális CD lemez értékesítésével vádolták meg. A nyomozók emellett 494 000 üres korongot és 5500 préselő, illetve egyéb eszközt foglaltak le, amelyeket a sokszorosításnál vettek igénybe. A sikeres akciót követően 13 alkalommal tartottak razziát különböző kaliforniai és texasi helyszíneken, amelyek során begyűjtötték a hamis anyag legnagyobb részét - a lemezek egy részén az FBI kalózellenes védjegyének jól sikerült másolata is ott volt. "Ezek a példányok az előadók által készített legális termékeket cserélték volna le a piacon" - emelte ki Brad Buckles, a RIAA kalózellenes részlegének vezetője.

A két férfit - harmadik társukkal együtt - még tavaly októberben tartóztatták le, és a jogvédők már akkor a legnagyobb fogásnak tartották a sikeres akciót. Hármójuk közül csak ketten amerikai állampolgárok, társuk munkaengedéllyel tartózkodott az országban - nem tétlenkedett, hiszen azt a hatóságok is hangsúlyozták, hogy ipari méretekben végezték a tartalmak hamisítását. A zenei anyagok mellett a Symantec és az Adobe Systems egyes termékeinek másolatait is megtalálták.

Szakértők szerint az öt vádpontban bűnös férfiakat a törvény értelmében legfeljebb öt év börtönre ítélheti a bíróság. Társuk, a 33 éves Yaobin Zhai ugyanakkor nem tett vallomást, az ő tárgyalása májusban folytatódik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • hugi_0 #14
    Sztem egy termeket ugy arrazak, hogy "nekem" 20 Ft kerult elkesziteni, akor 40 ert eladom.
    Nagyker - kisker - ... 120 ert megvetted.
  • strogg #13
    oszi1113:

    Most attól függetlenül, hogy ezek fickók valóban mint az állat ipari szinten hamisítottak, és ezért még kevés is az 5 év. Azért tedd a szívedre a kezedet. Te sem gondolod komolyan, hogy az sw, vagy audio CD azért kerül ennyibe, mert sok a warez. Annyiba kerülnek ,amennyiert megveszik. Ez kizárólag a profit mértékéről szól a cégeknek, és nem már régen nem az éhhalálról.

    Ha nem lenne a sok home warez win, attól még ugyanennyi lenne az ára, csak az m$ lenne még gazdagabb. Ennyi. Sőt, ha mindenki megveszi a cég még feljogosítva is érzi magát ennyiért, vagy drágábban adni, a "megveszik, tehát az ár is megfelelő" felkiáltással.
  • AgentKis #12
    Sőt kötelezővé tenném, hogy minden ember vegyen évente mondjuk 20 rugóért szoftvert, 5ér zenét, 30ér meg filmeket...

    Még 3-4 év és ez a két tag is alapított volna saját kiadót, ahogyan egykor a most meglevő kiadók is tették. Csakhát az ugye konkurencia...
  • bundee #11
    szerintem az usa-ban az fbi es a rendorseg ugyanolyan erofeszitessel kuzd a buncselekmenyek minden tipusa ellen - az ilyen hamisitok pedig mar valoban merheto kart okoznak, ugyanis nem a havernak masol le par cd-t, hanem hamisit, a szo eredeti ertelmeben, a vevo megtevesztesenek celjabol, es elsodleges cel a profitszerzes...

    amugymeg, az sg-n ilyen temaban milyen hireket varnatok? hogy hany tolvajt, gyilkost, dealert kaptak el? attol, hogy ilyesmirol ITT nincs szo, meg ugyanugy dolgoznak rajta a szervek...
  • oszi1113 #10
    A lopás, az lopás. Tök mindegy, hogy kis tételről beszélünk vagy nagyról. Ez igenis siker, annak érdekében, hogy visszaszorítsák a kalóz másolatok számát! Nekem az a bajom, hogy ha én megveszek valamit, akkor tudom, hogy annak a terméknek az ára azért olyan magas, merrt egyesek nem hajlandóak fizetni uazért a termékért, ezért nekem kell a fejlesztést kifizetnem. Tehát ha mindenki megvenné, akkor olcsóbbá válhatna minden termék, nem kellene illegálisan letölteni mindent!
    Na megyek vissza, lejött megint valami dc-n!!!!
  • Sadist #9
    Ott a pont. Aki ilyen nagy tételben csinálja, azt igenis csukják le egy pár évre. Inkább az ilyenek szívjanak, akik nyereségvágyból hamisítanak, mint azokat, akik csak letöltenek néhány filmet vagy játékot...
  • Peetor #8
    Sokat kaszáltak vele, mikor még ment az üzlet! :)
  • HUmanEmber41st #7
    Jah azért ez tényleg a vásárlók megtévesztése:D
  • SmallGreenET #6
    Na, azér ezeket nem kell olyan nagyon sajnálni! Amikor tök normális embereket apróbb, pár filmes fájlcserélések miatt akarnak meghurcolni, na az gáz és felháborító! Na de ez, kérem? Ezek kis helyi ipart csináltak a hamisításból, s eredetinek álcázott hamisítvényt dobtak a piacra, hogy a vásárlókat becsapják, közben hülyére keressék magukiat. Közönséges bűnözők. Sittre velük...
  • drizzt1666 #5
    A RIAA most úgy érzi erős, h elkapta őket, most végre megmutathatta h mire is képes (szerintük)
    Szerintem ez is, mint sok más eset csak pár napig hordoz viszhangot, utánna süket fülekre talál.
    Akik kalózkodással foglalkoznak, azok tudják, h törvényellenes amit tesznek, így a lehetséges lecsukás is benne van a pakliban, pont ez teszi az egészet olyan izgalmassá, sőt ha már így nézzük a dolgokat, akkor ez olyan, mint egy extrém sport, csak egy kicsit rizikósabb.

    Waterhorse példája teljesen idevágó, nevetséges, h az igazi bűnőzők, akik fegyvereket, kábítószereket árulnak, embert, vagy egy egész népet írtanak, azokat tizedannyi erővel sem keresik, mint a kalózokat. A pénz körül forog a világ, de ezt gondolom mindenki tudja...