Gyurkity Péter

Hivatalos HTDV logó Európában

Az európai digitális ipart képviselő EICTA kiadta a HDTV készülékek hivatalosnak szánt emblémáját. A szervezet szerint ezzel elülnek a jelzés és a fogalom körüli félreértések, azonban nem mindenki ilyen optimista.

Az Európai Információs és Kommunikációs Technológiai Ipar Szövetsége (European Information & Communications Technology Industry Association, EICTA) közleményében úgy fogalmaz, hogy az új, immár hivatalos HDTV logó lehetővé teszi, hogy a vásárlók "könnyedén felismerjék a nagy felbontású televízió szignált fogadó és feldolgozó készülékeket". Ezzel kívánják ugyanis eloszlatni a korábbi félreértéseket, amelyek a "HDTV Ready" 2005. januári bemutatkozását követően merültek fel.

A két jelzés ugyanis nem ugyanazt jelenti. A magyarázat szerint a HDTV Ready azon készülékeken található meg, amelyek probléma nélkül dolgozzák fel és jelenítik meg a nagy felbontású jeleket, míg a most kiadott HDTV logó ezen jelek, műsorok vételére és feldolgozására vonatkozik. Ennek megfelelően az első jelzés a kijelzőkőn, vagyis a televízió készülékeken kap helyet, míg a HDTV embléma a DVD lejátszók, felvevők, valamint a set-top-boxok területén talál otthonra. A beépített HDTV jelvevővel érkező televíziók várhatóan mindkét jelzést megkapják.


A brüsszeli székhelyű szakmai szövetség által kiadott két specifikációban ezen kívül egyetlen apró különbség található, amely azonban egészen érdekes következményeket vonhat maga után. Amíg ugyanis a HD Ready logóval ellátott készülékeknél előírják, hogy az analóg csatlakozó mellett mindenképpen jelen kell lennie egy DVI, vagy HDMI bemenetnek is (HDCP másolásvédelem támogatással), a HDTV jelzésű készülékeknél a gyártó már választhat a három közül. Ebből kifolyólag előfordulhat, hogy analóg és HDMI csatlakozóval ellátott televíziónk mellé egy kizárólag DVI kimenettel érkező lejátszót/felvevőt vásárolunk, és máris lőttek a kompatibilitásnak.

Persze azt a legtöbben kétségbe vonják, hogy bármelyik gyártó a minimális megoldást választaná, vagyis legalább kettő bemenetet elhelyeznek a készülékeken. A lehetőség azonban fennáll, így a jövőben is figyelnünk kell majd a választásnál.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zenty #12
    http://www.samsung.com/hu/products/tv/projectiontelevisions/index.asp
    Itt nézd meg ,hogy hozzá tartozik e HDMI a tiédhez.
  • dez #11
    Rajta van a "HD Ready" logó? Ha nincs, akkor nem kötelező (HDCP-s) digitális bemenetnek lennie rajta.
  • Chriss745 #9
    Hehe!

    Egy Samsung HDTV 1080i Ready rear projektoros TV-m van, de csak Component HDTV bemenet van rajta, ami ugye analóg. Én nem találtam rajta se DVI, se HDMI bemenetet eddig, de lehet, hogy jól eldugták..

    Vigyem vissza?

    Ez annyira jó, hogy az ember kidob rá százezreket, de a formátum még nem is igen kiforrott.

    Ha most az amcsiknál lennénk, kiperelhetnék a Samsungból vagy 10 misit, de hát ugye ez MAGYARORSZÁG...
  • Su0my #6
    most őszintén: NEM-TÖK-MINDEGY??
  • IMYke2.0.0.0 #5
    Mi szívjuk - ők dörzsölik a markukat.
  • maxpain #4
    http://www.eicta.org/files/LICENSEAGREEMENTpdf-104816A.pdf

    3. Requirements for the logo “HD TV”
    A television receiver has to cover the following requirements to be awarded the logo “HD TV”:
    The numbers between square brackets refer to the references listed at the end of this Annex A.
    3.1 Reception Function Requirements for HD television receivers
    The HD television receiver supports the following modulation and channel coding schemes:
    1. For a satellite HD television receiver:
    − DVB-S according to [2], and
    − DVB-S2 Non-Backwards Compatible (NBC) Broadcast Mode according to [3]
    An upper symbol rate of at least 30 megasymbols per second shall be
    supported.
    “HD TV” LOGO LICENSE AGREEMENT Page 12 of 28
    For a cable HD television receiver:
    − DVB-C including 256 QAM according to [4],
    For a terrestrial HD television receiver:
    − DVB-T as per E-Book [13]
    The HD television receiver complies with the following system layer specification:
    2. - MPEG-2 Systems, and
    - MPEG-2 Systems Amendment 3 Transport of AVC Video Data over
    ITU-T Rec H.222 / ISO/IEC 13818-1 according to [5], [9]
    The HD television receiver control system for service discovery and installation, channel and
    component selection and basic OSD and EPG (related to mandatory DVB SI functions as per
    [12] for service names as carried in the SDT and event information as carried in EITpresent/following)
    complies with:
    3. DVB-SI in accordance with [6] and [12], for terrestrial systems also in accordance with
    [13].
    The HD television receiver Video decoder supports the following compressed video formats, up
    to the resolution of 1280 x 720 progressive and 1920 x 1080 interlaced:
    4. MPEG-4 AVC HP@L4 for 50Hz according to [9] (implying [8]), and
    5. MPEG-2 MP@HL for 50Hz according to [9] (implying [7])
    The HD television receiver audio decoder supports the following audio formats:
    6. AC-3 according to [9] (implying [11]), and
    7. MPEG-1 Layer II (2.0) according to [9] (implying [10])
    3.2 Output Interface requirements for HD television receivers without
    display for video reproduction
    HD television receivers without a display for video reproduction have an HD video output that
    provides a reproduction of the HD source (television broadcast) that will allow it to interface to
    an “HD ready” display device; i.e.:
    8. Provides:
    - analogue YPbPr according to [17], or
    - DVI according to [14], or
    - HDMI according to [15]
    9. If the HD television receiver is intended to be used with HD sources (television
    broadcasts) some of which require content protection to permit HD quality output, then
    the HD television receiver should implement an HDMI or DVI interface with support for
    HDCP (according to [16]).
    10. Can reproduce any HD source (television broadcast) on its HD outputs in at least one of
    the following HD formats and timings with a 16:9 aspect ratio:
    a. 1280x720 @ 50Hz progressive, or
    b. 1920x1080 @ 50Hz interlaced
    11. The HD television receiver provides a mode in which it delivers 1280x720p and
    1920x1080i, 50Hz HD sources (television broadcasts) in their original format (unscaled)
    and timing on its HD output to an “HD ready” display device.
    “HD TV” LOGO LICENSE AGREEMENT Page 13 of 28
    An HD television receiver may operate exclusively in this mode, or may have it
    selectable via a setup menu, allowing the user to disable scaling by the HD television
    receiver.
    For HDMI and DVI, when available the HD television receiver should rely on the
    (E-)EDID information returned by the display device - indicating the video formats the
    display device can receive and render - to stay within the capabilities of and avoid
    interoperability issues with non-HD / non-“HD ready” display devices.
    HD television receivers without a display for video reproduction have an audio output that
    provides a reproduction of the audio of HD sources (television broadcasts) on:
    12. a consumer electrical or optical digital audio interface according to [18], carrying:
    - two channel PCM in case of MPEG1-layerII format reception,
    - originally received bitstream in case of AC-3 reception,
    and
    13. RCA stereo:
    - stereo out or mono-out on two channels for MPEG-1 layer-II,
    - two channel downmix in case of multi-channel AC-3 reception,
    and
    14. if HDMI is available it is able to carry the audio signal as:
    - two channel PCM, and optionally
    - originally received bitstream in case of AC-3 reception.
    3.3 Specific requirements for HD television receivers with display for
    video reproduction (Integrated High Definition digital TVs)
    The following requirements are applicable to HD television receivers with a display for video
    reproduction:
    15. HD television receivers with a display for video reproduction fully comply with the EICTA
    “HD ready” Minimum Requirements for display devices [1].
    16. HD television receivers with a display for video reproduction provide for multi-channel
    audio out on a consumer electrical or optical digital audio interface (as per requirement
    12 above).
    3.4 Additional Requirements for HD television receivers with recording
    capability for “off-air” signals
    Under the condition that there are no contractual or legal obligations constraining the recording
    of broadcasted content or playback of recorded content, and provided such is allowed by the
    content protection status of the received signal, HD television receivers with recording capability
    for “off-air” signals are able to:
    17. - record in HD quality any HD source (television broadcast) they can receive
    and decode, and
    - subsequently playback the content in HD quality, and
    - maintain the aspect ratio of the original signal in the above process, and
    - can record accompanying sound (including multi-channel sound) and
    - can playback the recorded sound so that an output can be generated equivalent
    to the originally received signal.
  • maxpain #3
    "Ebből kifolyólag előfordulhat, hogy analóg és HDMI csatlakozóval ellátott televíziónk mellé egy kizárólag DVI bemenettel érkező lejátszót/felvevőt vásárolunk, és máris lőttek a kompatibilitásnak."

    A HDMI felulrol kompatibilis a DVI-al, szoval elvileg nem lottek:)
  • bugger #2
    remélem megszívják ezzel azok, akik kitalálták.
  • Mo.Organ #1
    Hogy ezen mennyit törhették az okosok a fejüket