Napi Online

Cseh beszállító cég költözik a Sanyo dorogi gyárába

Még februárban döntötte el a Sanyo, hogy beszünteti dorogi gyárában egyik termékének, a lítiumionos akkumulátoroknak a termelését.

Azóta hozzákezdtek a gyártósorok leszereléséhez és azokat Kínába szállítják annak reményében, hogy ott nyereséges lesz a cellák előállítása. Az áttelepítési, költöztetési munkálatok várhatóan két hónapot vesznek majd igénybe. A gyártás leállítása miatt összesen csaknem 180 ember munkahelye szűnik meg, ám részükre munkát kínáltak-kínálnak a gyár más részlegeiben - mondta a NAPI kérdésére Kalocsai Péter humánerőforrás-igazgató.

Eddig az érintettek kétharmada fogadta el a felajánlott új beosztást. Az igazgató megjegyezte, hogy az üressé vált területre egy csehországi cég települ be, méghozzá a Sanyo egyik beszállítója. Alvállalkozóként háztartási kisgépekhez, például hajszárítókhoz, elektromos fogkefékhez, borotvákhoz szükséges - nem újratölthető - telepek gyártására rendezkedik be. Ez viszont 300 új munkahelyet teremt a dorogi gyárban.

A helyieken kívül szlovák munkavállalók jelentkezésére is számítanak. A dorogi Sanyo jelenlegi munkaerőhelyzetére jellemző, hogy az összeszerelő gépsorok mellett több betöltetlen állás is van. Az igazgató az előzőekhez hozzátette: a tervek szerint szeptemberben beindítják az épületklímák gyártását is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!