Gyurkity Péter

A Google megegyezett az adatkiadásról

A keresőcég emberei már a bírósági döntést megelőzően megegyeztek az amerikai igazságügyi minisztériummal az átadandó adatok mennyiségéről. Az eredetinél kevesebb anyagot tesznek elérhetővé.

A Register tudósítása szerint 90 perces meghallgatáson dőlt el, hogy a Google a jövőben köteles átadni bizonyos keresési adatokat, illetve internetes címeket (URL) a minisztériumnak, amely felhasználhatja azokat tervezetének vizsgálatához. Erről azonban a két fél már a meghallgatást megelőzően megegyezett, így biztossá vált, hogy a kényes, sok vitát kiváltó ügyben az eredeti helyett jócskán lecsökkent mennyiségről van szó.

A minisztérium eredetileg egy hónapra visszamenő anyagra szerette volna rátenni a kezét, amely állításuk szerint nagy segítség lett volna egy, a korábbinál hatékonyabb internetes gyermekvédelmi törvény elkészítésében. Az erre a célra megalkotott COPA törvény ugyanis alkotmányos problémákba ütközött, márpedig a kormányzat mindenképpen szerette volna keresztülerőszakolni a szigorúbb szabályozást. Szóba került, hogy súlyos büntetést szabnak ki a keresőcégre engedetlensége miatt, ám a cég nem engedett. A napokban hivatalosan is visszautasította a megismételt kérelmet, és felkészült álláspontjának megvédésére.

A jelek szerint azonban ez az elhatározás korántsem volt olyan szilárd: a megállapodás értelmében átadnak bizonyos adatokat a minisztériumnak, ám ennek mennyiségét egymillió keresésre, illetve egymillió URL-re korlátozzák. Sokak szerint a meghallgatás - és az egész bírósági hercehurca - mindössze a két fél "arcának megőrzését" szolgálta, miközben a háttérben igyekeztek mindkettejük számára elfogadható megoldást találni. A kormányzat minimális elvárása tehát teljesült,és megértésre talált az a vélemény, miszerint a szövetségiek jóval kevesebb információt szeretnének, mint amennyit a cég saját akaratából közzétesz a Google Zeitgeist oldalon.

A Google ezzel csatlakozott az MSN, a Yahoo és az AOL táborához, amelyek már korábban teljesítették a minisztérium kívánságát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • strogg #3
    várható volt. Az USa egyre inkább a '38-as német birodalmi struktúrát kezdi ölteni. Nem meglepő ez az eredmény.
  • immovable #2
    Ez várható volt...
    Éljen a demokrácia örök és dicső harcosa a szabadság megtestesítője a USA!!! -ök!!
  • Amergin #1
    Na erről beszéltem...