Gyurkity Péter

Korábban jöhet a Nintendo DS Lite

A Nintendo újratervezett hordozható konzolja egyes brit források szerint jóval korábban bemutatkozhat a már napvilágot látott, ám eddig meg nem erősített augusztusi dátumnál.

A valószínű változásról a gamesindustry.biz számolt be, mégpedig egy brit forgalmazótól származó értesülésre hivatkozva. A napokban megtudták ugyanis, hogy a Nintendo DS Lite már jócskán a korábban valószínűsített augusztus 16-i dátum előtt bemutatkozhat. Ez utóbbi időpont német forrásoktól származik, de a gyártó eleddig nem volt hajlandó nyilatkozni az ügyben, így a 130 eurós, azaz mintegy 33 ezer forintos kereskedelmi ár is spekulációként kezelendő.


A DS Lite érkezéséről már a múlt hónap végén beszámoltunk. Akkor annyit tudhattunk meg, hogy a régi-új készülék Japánban márciusban debütál, és fejlesztői nagyobb népszerűséget várnak elődjéhez képest. Nevére kisebb súlyával és méretével szolgált rá: a Lite mindössze 218 grammot nyom, méretei pedig 13,3 x 7,4 x 2,2 cm, míg az előd esetében ez 14,9 x 8,5 x 2,9 cm. Fehér külsejével az iPod zenelejátszóra hasonlít, amitől szintén nagyobb elfogadottságot várnak. A technikai paramétereknél nem számíthatunk újdonságokra.


Satoru Iwata, a Nintendo elnöke a múlt héten úgy nyilatkozott, hogy a DS Lite március második napján mutatkozik be hazájában. Elmondása szerint az első két héten mintegy félmillió készüléket terveznek leszállítani, hogy kielégítsék a várható igényeket, az első hónapban pedig összesen egymillió példányra számítanak. Az eredeti változatot ezzel egy időben nagy valószínűséggel lassú kihalásra ítélik, és még idén - az Egyesült Államokban például augusztus-szeptember környékén - kivonhatják a piacról.

A vállalat hivatalos információt nem árult el az európai megjelenés dátumáról és a várható árról, mint ahogy arról sem nyilatkoztak, hogy Japánban azonnal megkezdik-e az eredeti DS kivonását. Ez utóbbira minden bizonnyal néhány hónapos csúszással kerül majd sor.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • krugman #3
    én is japán vagyok mégsem veszem meg a legújabbat mindenből. na jó csak ezt a kicsit fogom beszerválni, DS Lite-ot ....... :)
  • mad mind #2
    A japánok képesek mindenből a legújabbat megvenni, még akkor is, ha megvan nekik az előző verzió.
  • rolika #1
    "nagyobb elfogadottságot várnak"
    mennyit akarnak még eladni? :-)
    japánban lassan mindenkinek lesz egy