Gyurkity Péter

Megalakult a Microsoft Live Labs

A Microsoft Research és az MSN részleg szakembereiből alakult meg a szoftvercég legújabb divíziója, amely nevéhez híven az internetes Live szolgáltatások fejlesztését végzi majd.

A cég bejelentette a csoport megalakulását, amelynek élére a Yahoo egykori szakembere, Gary Flake került. Feladatuk a tavaly ismertetett, és a többnyire béta verzióban jelenleg is elérhető Live szolgáltatások fejlesztése, kibővítése lesz. A cél továbbra is az ezen a területen vezető riválisok, a Google és a Yahoo utolérése, illetve leelőzése, amelyet a korábban is széles körben használt és az újonnan kifejlesztendő funkciók ötvözésével vélnek megvalósíthatónak.

A közlemény szerint az új csoport mintegy 100 főből áll majd. A kutatórészleg 30, míg az MSN 70 embert bocsát rendelkezésre, akik ezentúl közösen dolgoznak majd a fejlesztéseken. Ezen belül elsősorban az internetközpontú technológiák, szoftverek kidolgozására koncentrálnak, és emellett azt vizsgálják, hogy a kutatások eredményeit hogyan lehet hasznosítani a világhálón és a szoftverpiacon. Szorosan együttműködik velük a Search Labs, amely Dr. Ashok Chandra vezetésével kifejezetten a keresési technológiákra koncentrál majd, figyelembe véve a személyes adatok védelmét is.


Az első Live szolgáltatásokat maga Bill Gates és Ray Ozzie ismertették tavaly novemberben. Egészen pontosan két fő csoportról van szó, a Windows Live és Office Live csomagról, amelyek közül előbbi áll jobban, igaz még csak béta változatban. Megtaláljuk itt az MSN jól ismert keresőjét, webmail felületet, híroldalt, és a sort az azonnali üzenetküldő Live Messenger, a Safety Center, a OneCare Live, és a Favorites egészítik ki. A vállalat elnöke körlevelében óriási jelentőséget tulajdonított a web-alapú szolgáltatások elterjedésének. A folyamatot a kilencvenes évek átalakulásához hasonlította, amikor a vállalatnál a világháló által okozott változások adtak alkalmat a vitára.

A tudományos háttér tehát rendelkezésre áll - kíváncsian várjuk, az idei évben milyen elméleteket ültetnek át a gyakorlatba, és mennyiben teszik vonzóvá a jó előre beharangozott szolgáltatásokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • immovable #8
  • brainscan #7
    Honnan szuljek IE-t? :D
  • ViperNet #6
    Nézzétek meg az alábbi oldalt Firefox-al, és IE-vel:
    http://video.msn.com/v/us/v.htm?f=00&t=m5&g=6ce6d6d1-4c9f-4f0e-b2bd-2822bc883d28&p=Source_CNBC

    Ha ez nem a konkurrens böngésző kiszorítása, akkor mi?
  • brainscan #5
    Nem csak a megelhetesre van.. lenne szo, azert is ilyen a vilag amilyen, mert mindenki csak az anyagiakra gondol es semmilyen mas erteket nem becsul
  • kbupdate #4
    jól teszik, látszik, hogy tudják hogyan kell megélni.
  • the Godfather #3
    Talan a .mac-re is egy picitt
  • airwalker #2
    Tudom, hogy ez flame, de egyszerűen nem mehetek el mellette szó nélkül:
    "amelynek élére a Yahoo egykori szakembere, Gary Flake került" -- A jó reégi ms taktika: ami jól megy azt lemásoljuk, lehetőleg a konkurens cég fejlesztőivel tesszük mindezt a jobb hatás kedvéért.
  • Caro #1
    Hmm...
    A live.com már működik firefoxal.
    Ez viszont dícséretes tőlük.