Gyurkity Péter

Netscape 8.1: kémszoftverek a célkeresztben

A nagyobb védelemre összpontosít a böngésző legújabb verziója, amely tegnap jelent meg. Fejlesztői szerint a beépített védelem a felhasználó tudta nélkül fogadott tartalmakat is átvizsgálja.

A Netscape hivatalos oldalán szerda óta elérhető a böngésző legújabb, 8.1-es verziója. Az újítások között említik a kémszoftver- és reklámellenes védelmet, a kibővített RSS támogatást, a beállítások és a kezelőfelület kisebb javításait, illetve a a futási sebességben elért növekedést. Az AOL fejlesztésért felelős részlege ezzel kívánja tartani a lépést a konkurensekkel, és hozzájuk hasonlóan az eddiginél nagyobb biztonságra - és a meglévő hibák kiszűrésére - helyezi a hangsúlyt.

A legnagyobb figyelem ennek megfelelően az új beépített védelemre összpontosul. Ez ugyanis a cég szerint automatikusan átvizsgálja a felhasználók által letölteni kívánt fájlokat, sőt, még a háttérben, minden figyelmeztetés nélkül beérkező tartalmakat is. Az új verzió emellett kibővített, frissített feketelistával és biztonsági központtal érkezik, míg a profilkezelő révén több felhasználó is saját beállításaival, kedvenceivel láthat neki a böngészésnek. A két fő célterület tehát a biztonság és a kényelem, amire szükség is van, hiszen az interneten terjedő kártevők egyre inkább az egyes szoftverek - elsősorban a böngészők és operációs rendszerek - hibáit, biztonsági réseit igyekeznek kihasználni.

A Netscape tavaly megjelent legutóbbi nagy frissítése egy igazán érdekes újdonságot kínált: a felhasználók menet közben bármikor átválthattak az Internet Explorer és a Firefox motorjára, így készítői szerint sikerült egészen minimálisra csökkenteni a kompatibilitási problémákat. Az egykori kiemelt pozícióját elvesztett böngésző azonban számos idegesítő hibával jelent meg és azonnal javításra szorult. A legtöbb problémát sikerült kiküszöbölni, és megindulhatott a lassú növekedés, amiben fejlesztői reménykedtek.

Ez be is következett, bár a böngésző népszerűsége még mindig nem vetekedhet a Firefoxszal, amelyet Európában már 20 százalékosra becsülnek.

Netscape 8.1 letöltése

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sil78 #8
    Kompatibilitási teszthez tök fölösleges, nincs neki saját motorja. Amikor épp nem az IE motorját használja, akkor tökugyanazt a Gecko motort, ami pl a Firefoxban is van (mivel eleve a Firefox kódjára építették). Ez már kb csak a nevében Netscape.
  • rumos #7
    hja az évezredfordulóig még én is netscape 4-gyel nyomtam, de aztán behódoltam a m$-nak.
    a mail kliensem viszont még mindig a netscape. tlaán így kevesebb spam is jön mittomén.
  • Murry #6
    Látom te is rögtön a látszat alapján itélsz, pedig nem kéne.

    A új netscape-ben pont ez a lényeg, hogy ha akarod egy mozdulattal át tudod rakni IE motorra, miközben megtartja az új védelmi módszereket.
    Tehát többet nyújt mint az IE, és mindezt biztonságosabban is teszi.

    Mióta kijött a 8.0-s én már csak ezt használom, nekem nagyon bejött. Ugyan eleinte találtam benne bug-okat, de ahogy frissítgette magát, ezek szépen megszüntek.
  • NFP #5
    Épp gondoltam rá, hogy a munkáim kompatibilitás-tesztjéhez felnyomom, amíg meg nem láttam, hogy a telepítő közli, hogy igen sokszor IE-motort használ a cucc.
    Na, mondom, akkor ez is csak egy pofon a sz*rnak :)
  • fawcet #4
    Nekem mindegy szerintem ennek is meglesz maga rajongói tábora.
  • raingun #3
    én is úgy tudtam hogy az aol leállította a fejlesztést, hát mindenesetre sok sikert neki.
    Szerintem én is kipróbálom
  • Flashy #2
    Netscape-fanatikusként kezdtem a netezést, de szerintem ez már rég veszett ügy. ingyenes alternatív böngészőből (mármint ami nem IE) se kell végtelen darab, annyival jobb nem tud lenni hogy bármiről is átálljanak Netscape-re.
  • Enkil #1
    azt hittem már csődb mentek