SG.hu

A magyar cégvezetők nem tudnak a WLAN-ról

A hazai intézmények kétharmada kapcsolja össze számítógépeit; a döntéshozók jelentős hányada még nem hallott a WLAN technológiáról.

A BellResearch megvizsgálta a költségvetési forrásokból gazdálkodó szervezetek helyi hálózati infrastruktúráját: 16 260 hazai közintézményből közel 15 200 szervezet rendelkezik legalább két darab működő személyi számítógéppel, és ezek kétharmada, mintegy 10 ezer intézmény kapcsolja össze PC-it. Az egy évvel korábban mért eredményekkel összehasonlítva ez kismértékű, csupán néhány százas növekedést jelent a LAN-ok számában. A helyi hálózatok elterjedtségében a vizsgált intézményi főágak között jelentős eltérések tapasztalhatók. A rangsor élén a központi forrásokból gazdálkodó, jellemzően nagy alkalmazotti létszámmal dolgozó és egyéb infrastrukturális szempontokból is jól felszerelt közigazgatási intézmények állnak, ebben a körben gyakorlatilag 100 százalékosnak tekinthető a LAN-ellátottság.

A középmezőnyt az oktatási, illetve az önkormányzati finanszírozású intézmények alkotják [a több PC-vel rendelkezők 63-67 százalékánál találunk helyi hálózatot]. Az egészségügyben százból idén is csupán 58 szervezet kapcsolja össze gépeit - megjegyzendő, hogy ebben az intézményi ágban a legmagasabb a csupán egy géppel rendelkezők aránya is. Az elemzésben a kutatók rávilágítanak: a statisztikát elsősorban a szociális ellátás szervezetei "húzzák le", de a járóbeteg-ellátásban - ahol az átlagos PC-szám 30 darab fölött jár - szintén csak minden második esetben szervezik hálózatba a számítógépeket.


A kutatók részletesen vizsgálták a LAN-ok jellemzőit is. Az ügyfél-kiszolgáló architektúrájú hálózatok munkaállomásainak számát figyelembe véve az elemzésből kiderül, hogy a hazai intézmények átlagosan 67 darab kliensgépet kapcsolnak a kiszolgálókhoz. A központi közigazgatásban minden második szervezetnél legalább 100 PC-s hálózatot találunk, míg az önkormányzatoknál - a rangsor végén - átlag 36 darab gépből áll a helyi hálózat.

A WLAN technológiát - a lokális hálózat kiterjesztését a vezetéknélküli eszközökre - a kutatásban meginterjúvolt, távközlési-informatikai kérdésekben illetékes döntéshozók közel fele [45 százaléka] még nem ismeri. Az ebben a témában való tájékozottságot tekintve a központi finanszírozású intézmények illetékesei járnak az élen [83 százalékuk hallott már erről a megoldásról], a többi szegmensre nagyjából azonos informáltság jellemző.

Ugyancsak a központi közigazgatás jelentette azt a kört, amelyik a leginkább értékelné a WLAN-t: itt a vezetők harmada kifejezetten hasznosnak találja a technológiát a dolgozók intézményen belüli mobilitásának biztosítására. A BellResearch elemzői rámutatnak: a döntéshozók véleményének összegzése alapján a hazai közszférában mintegy 100 ezer alkalmazott munkáját könnyítené meg a WLAN megoldás.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Xantia #1
    Drága a struktúrált kábelezés, ráádásul más büdzsében kell elszámolni beruházásként.
    Tojnak ők a dolgozók szabadságára.