Berta Sándor

Robert Fripp írja a Vista zenéjét

A Microsoft komolyan gondolja, hogy a Windows Vista szinte tökéletes operációs rendszer lesz. A cél, hogy ezt érezzék a felhasználók is, éppen emiatt nem hiányozhat az igényes háttérzene sem.

A redmondi konszernnek sikerült megnyernie a feladatra az elismert brit rockzenészt, Robert Fripp-et és a munkák azóta is gőzerővel folynak. A gitáros több héten keresztül tartózkodott a cég székhelyén.



Fripp többek között a King Crimson rockbanda kísérletező kedvű alapítójaként vált ismertté. Az együttes első lemeze 1969-ben jelent meg. A "Mr. Spock of Rock"-nak is nevezett előadóművész később olyan zenészekkel dolgozott együtt, mint például Tony Levin, Brian Eno, Peter Gabriel és David Bowie. A Microsoft sokszor kísérletezett zenék felhasználásával. Tíz évvel ezelőtt, a Windows 95 piacra dobásakor például az amerikai vállalat a Rolling Stones Start me up dalát dolgozta fel - több-kevesebb sikerrel. 2002-ben pedig a redmondi konszern Lenny Krawitz Fly away című dalát használta fel az MSN reklámkampányában.

Az érdeklődők a Channel 9 oldalról - ami a Microsoft fejlesztőinek portálja - letölthetnek egy közel 26 perces, WMV formátumú videófájlt, ami Robert Fripp-et mutatja munka közben. Ezt meghallgatva, illetve megnézve ki-ki így is benyomást szerezhet arról, hogy valóban igényes operációs rendszer lesz-e a Vista vagy sem.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • hdo #41
    Ami ekkora rendszererőforrás használtatával nem fut stabilan az eleve halott dolog.

    Amúgy most ezt az egészet nem értem. Háttérzene? Folyamatos? Szerintem itt csak az eseményekhez rendelt pár másodperces hangrészletekről van szó, semmi másról. Az meg win 95 óta alapból van.
  • Hegyikecske #40
    Lehet hogy jó lesz, de én tutira nem fogok az elsők között váltani, nem jön be a designja amin pőedig nem lehet visszaállítani az eredeti xpsre, persze nekem azóta van xp amióta kijött, de az elején ettől is paráztam, de ez jó lett, viszont arra meg nincs is szükségem.
    Amugy közlöm h még a winfosnál is linuxtűzfalakat használnak...
  • bakterrier #39
    na azé' nem egy gitárhíró
  • pemga #38
    Viszont most már lehet tudni, miért is kell játékgépnek megfelelő konfig a Vista futtatásához :). Pár napja volt a cikk.
  • asysoft #37
    "Lehetne saját mappája minden usernek, csak oda lehessen írni, stb."
    WindowsXP-ben (2000-ben, gondolom NT-ben is) pontosan meg lehet adni, mely könyvtárba melyik felhasználó mit csinálhat (pl csak olvasás).
    Elvileg Vista biztonságát növelték, illetve a stabilitását is. Talán lesz hasznos új szolgáltatás is, pl nekem az új kereső tetszik, más kérdés, hogy azt már a Tiger tudja... (Illetve talán a grafikus kártya által számolt GUI is jó lesz (nem a 3D-re gondolok), majd kiderül:))
  • mb66 #36
    Függetlenül attól, hogy jó lesz e a Vista vagy sem, azért azt kijelenthetjük, hogy Robert Fripp továbbra is félisten :)
  • Garfield #35
    - Egyik fő bajom az, hogy hülye hosszú neve van (és jó mély is), és mire végigmászok rajta, megunom az életem.

    1. Van AutoComplete a prompt-ban.
    2. Ott a grafikus felület.
    3. Ilyen hülye érvet már rég hallottam, ne is haragudj...

    - Az userek 99%-a rendszergazda módban használja a profilját. Akkor meg oda ír, ahova akar. Ez a linuxos csak a /home/ konyvtarat birizgalod minta jó lenne win alatt is, ha több helyen használnák.

    Ha én a Linuxot rendszergazda módban használom, akkor ugyancsak oda írok, ahova akarok, nemdebár? Akkor meg? Júzer errorról beszélünk, kezét csókolom.
  • fawcet #34
    Nekem saját hangszerkesztőt is tegyenek Word mellé, akkor lesz az igazi.
  • fflx #33
    en copy con mestert kernem meg a windows zenei alafestesere :)

    kek vagy milyen szinu halal eseten razenditene a "Ne basszon mar fel egy kurva program" orokzoldre...
  • blackeagle #32
    A sok pancser megveszi ,hallgatja a zenét és nézi a 3d-s okosságot. Közben elgondolkodik hogy miért cserélte le a vasat 5x erősebbre és miért cserélte le a nem éppen tökéletes ,de már bevállt xp , majd elgondolkodik miben tud többet a vista ( mármint ami használható is ) .