Berta Sándor

Videókat és szoftvereket kínál a Google

Újabb ötlettel állt elő az amerikai vállalat: a tervek szerint egyrészt videókat kínálna letöltésre, illetve megvásárlásra, ezenkívül különböző szoftvereket is elérhetővé tenne a honlapján. A cél, hogy ezzel is jelezze: minden területen kemény konkurense akar lenni a Microsoftnak.

Az új szolgáltatásokat Larry Page, a Google társalapítója a Las Vegas-i Consumer Electronics Show (CES) kiállításon fogja hivatalosan is bejelenteni. A letölthető videók között lesznek például az NBC műsorai, népszerű sorozatok - a cég együttműködési megállapodást kötött az amerikai Nemzeti Kosárlabda Szövetséggel (National Basketball Association - NBA) is.

Ezenkívül érdekes lesz az úgynevezett Google Pack nevű szoftvercsomag is. Ennek része többek között a Firefox nyílt forráskódú, világszerte népszerű alternatív böngésző, a Symantec Norton Antivirus egyik változata, az Adobe Acrobat Reader PDF-olvasó szoftver, a RealNetworks Real Player nevű programja, a Cerulean Studios cég Trillian nevű azonnali üzenetküldő alkalmazása, valamint a Lavasoft Ad-Aware nevű, kémprogramok elleni szoftvere. A Google a csomagot kiegészítette saját fejlesztéseivel, többek között a Google Earth nevű műholdkép-böngészővel, a Picasa fotóalbummal, a Google Talk azonnali üzenetküldő programmal, egy képernyővédővel és számos böngésző-kiegészítő modullal.

Gyakorlatilag mindegyik szoftver ingyenes és érdekesség, hogy a Google fejlesztői az egész csomagot egy egységes telepítővel látták el. Bár irodai szoftvercsomagot (például Open Office) a Google Pack nem tartalmaz, ám bármikor kiegészíthető egy hasonló alkalmazással.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dikki*yysw #6
    igaz hogy discontinued, használhatatlan, és 1000 éves, de végül is van, ja. értelme nincs hogy használd, de tényleg van.
  • Ahhoj #5
    mé?
    macintosh-ra is van internet explorer, és már meg se kell venni a win-t :))
  • Caro #4
    Mondjuk én VLC-t raktam volna bele :)
    Bár lehet az átlaguser nem akar streamelni :P
  • saxus #3
    Ennek a google packnak nem is az a lényege, hogy hasznot szerezzen belőle. Már bőven elég az is, hogy nem az MS-t, hanem a Google-t választod. Ha megfigyeltétek csupa olyan program van benne, amelyet alapból tartalmaz a Windows, vagy ajánlott letölteni.

    IE - Firefox
    Trilian, Google Talk - Messenger
    Ad-Aware - Anti-Spyware vagy mi
    Real PLayer - WMP

    És ha azt nézzük, az IE is "ingyenes" (leszámítva, hogy a Windowst meg kell venni mellé), az MSN Messenger is, az Anti-Spyware, a WMP, stb.
  • Sliders #2
    mármint a videokat nem ingyen. Vagy ha mégis valami üzleti érdek lehet mögötte, mert nem játszanak azért Teréz anyát.
  • Sliders #1
    ez kb. egy nagy semmi. Ilyen packet hintenek alánk, elég szánalmas. AMugy gondolom nem ingyen akarják letölteni. Googlisok nem tudják már mit csináljanak? Akkor MS-nek akarnak vetélytársa lenni ideje a Win-el kezdeni :D