Berta Sándor

Harc indul a finn fájlcserélők ellen is

Északi rokonainknál eddig meglehetősen nyugodtan tevékenykedhettek a fájlcserélők, azonban úgy tűnik, hamarosan vége szakadhat az idillnek.

A fájlcserélő (p2p) rendszereket használó internetezők a jövőben nem ülhetnek majd nyugodtan a számítógépeik előtt. A finn kormány drasztikus ellenlépések bevezetését fontolgatja. Az elképzelések között szerepel például, hogy nagy újsághirdetések formájában hoznák nyilvánosságra a szerzői jogok ellen ily módon vétkező felhasználók neveit, illetve az általuk elkövetett bűncselekményeket. A nyilvános pellengérre állítás a kormány által a héten benyújtott törvénytervezet szerint az elrettentést szolgálja.

A javaslatból kiderült az is: a hirdetések költségét a vétkes fizetné meg. Akit pedig - immár visszaesőként - ismét rajtakapnak, hogy illegálisan másolt filmeket, zeneszámokat, zenei albumokat, elektronikus könyveket, fotókat, szoftvereket vagy számítógépes és videójátékokat töltött le vagy kínált letöltésre, azt bíróság elé állítanák és akár komoly pénz- vagy börtönbüntetést is kaphatna.

A finn kormány álláspontja szerint amennyiben a terv beválik, úgy a kisebb szerzői jogsértések száma is csökkenni fog. A döntő szót a finn parlamentnek kell kimondania. Polgárjogi szervezetek ugyanakkor adatvédelmi aggályokat vetettek fel, mivel szerintük személyes adatok nem adhatók ki sajtóorgánumban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • aaaaa #46
    Nem mondtam hogy bűn, sőt rengeteg eredeti CD-m van, de egy DRM-es lebutított másolhatatlan semmilyen minőségű valamiért, gyakorlatilag majdnem ugyanannyit elkérni , mint a rendes audio CD-ért, még nagyobb gusztustalanság.
    Na ez az amiért nem fizetnék...
    Az audio CD-vel még kaptál valamit, ami azért több mint egy MP3. Az internetes "legális letöltőheleyen" meg kapsz egy másolhatatlan ócska minőségű szemetet, teljes áron, amit kis szerencsével még az MP3 lejátszódra sem tudsz átmásolni...
  • P3h3ly #45
    aaaaa, látom a te szemedben az is bűn hogy vettem vmit ami eredeti, amúgy a kiadók a patkányságukkal az egyik véglet, te meg a "nem veszek semmit eredetiben" témával a másik, egyikőtöket sem ér túl sokat.
    Neurotoxin, DVD?
    éspedig miért?
    hogy legyen rajta xtra az együttesedtől?
    valszín téged ez érdekel, engem viszont az hogy tudjak válogatni sok zene közül és ne kelljen cds hülyeségekkel bajlódni.
    Na mind1, tudom úgyse fogjuk egymást meggyőzni az igazunkról szóval a vitát ezzel be is fejezhetjük.
  • Neurotoxin #44
    Csak gratulálni tudok aaaaa már leírta a soron következő mondanivalóm lényegét...
    Képzeld, van, amiért képes lennék pénzt kiadni(ill adok is pl:DVD), de sajna itthon nemkapható semmilyen formátumban!Az ebay-ről meg nem szeretnék vásárolni! Mit tehetek ilyenkor?
    Hát elindítok egy klienst...
    Szóval szeretem ezt a gondolkodást
  • aaaaa #43
    Kb. annyival érezheted magad jobban mint ha matricás DVD-t ,vagy CD-t veszel. Senki nem fog kitüntetni azért, hogy fizettél érte. Ha ez a lelkismereted megnyutatja... Minél több pénzt tömsz ezeknek a zsebébe, annál hatékonyabban tudnak majd fellépni ellened ! A zenészeket felejtsd el, azok valószínüleg 1 fillért sem látnak majd a pénzedből... (főleg az akinek pont megveszed a számát)
    Hiába van 99,5 % eredeti CD-t, nekik az fog fájni, hogy miért nem eredeti az a 0,5% is.
    De ha te így érzed jónak, pénzeld bátran az ellenségeidet !
    Nem lenne ez a véleményem ha a kiadók és bérenceik nem csinálnák ezeket a mérhetetlenül gusztustalan akcióikat...

  • P3h3ly #42
    hihi, képzeld, használtam!
  • apgetszaksz #41
    remek
  • arty #40
    én használnék, ha ilyet pl egy zenész üzemeltetne ... ahol a zenét én tőle megvehetném pénzért!

    semmi kiadó, stb költség! akkor igen ... nem szponzorálnék soha az életben olyna lobby-t, amit a kiadók nyomnak a politikába, miután szerencsétlen otthoni juzereket terrorizálva probálják meg a bevételeit növelni...

    Aki CD-t vesz, magára vessen, amikor kimegy az mp3kommandó ...
  • DVDMester #39
    "A fájlcserélő (p2p) rendszereket használó internetezők a jövőben nem ülhetnek majd nyugodtan a számítógépeik előtt. A finn kormány drasztikus ellenlépések bevezetését fontolgatja."

    Ezek után elvárható hogy a korrupt gec.i politikusokat minimum karóba húzással, a büdös tolvaj cigányokat meg kerékbe töréssel büntessék.
    Nehogy má pont ők üljenek nyugodtan a lopott számítógépeik előtt.
  • Neurotoxin #38
    "már kezdenek megjelenni a legális mp3letöltések, elviselhető áron..."

    Most nehogy azt mond, hogy használsz/használnál ilyet
  • P3h3ly #37
    Még hozzáfűznék annyit hogy mi a halálnak vegyek én CDket? Van rajta jó esetben 20 szám (soxor inkább 12-15)
    és utána mehetek cserélni a CDm a lejátszómban mert ugye a gép nem játsza le az eredetit...
    És ez a jobbik eset, mert mivan hogyha a cdn csak 1-2 fasza szám van? akkor számonként fogom cserélgetni a CDm? Hát ...t a ...be! Furcsa hogy a kiadók itt szívóznak mikor már kezdenek megjelenni a legális mp3letöltések, elviselhető áron...