Magyarorszag.hu

A kancelláriaminiszter az informatikai fejlesztésekről

Az önkormányzatoknak kevés pénzük van arra, hogy teljesítsék a Közigazgatási eljárásról szóló törvényből fakadó e-kormányzati feladatokat, a második Nemzeti fejlesztési tervben azonban számos forrás szolgálja majd ezeket a célokat. Az Országgyűlés informatikai és távközlési bizottságának tagjai ezenkívül az EDR-rendszerről és az informatikával kapcsolatos kormányzati munkamegosztásról kérdezték Kiss Pétert.

Az idei ciklusban létrejött az Elektronikus Kormányzati Gerinchálózat, elindult a Kormányzati Ügyféltájékoztató Központ, hatályba lépett az elektronikus ügyintézést lehetővé tevő Ket. (Közigazgatási eljárásról szóló törvény), és lezajlott a készenléti szervek egységes rádió-távközlési rendszerének (EDR) pályázata. Erről Kiss Péter kancelláriaminiszter beszélt az Országgyűlés informatikai és távközlési bizottsága előtt kedden.

Rendben lezárult a készenléti szervek egységes rádió-távközlési rendszerének kiépítésére meghirdetett pályázat, jelenleg a Miniszterelnöki Hivatal irányításával folyik az EDR-titkárság létrehozása - mondta el a miniszter. A titkárság nem állandó létszámmal fog működni, a munkatársak számát az aktuális feladatokhoz igazítják - tette hozzá Baja Ferenc, az e-kormányzati szolgáltatásokért felelős kormánymegbízott. A titkárság a rendszer felügyeletével és monitoringjával foglalkozik majd, az üzemeltetés a nyertes szolgáltató feladata. Tavasszal a fővárosban, a jövő év végére pedig az egész országban működhet az EDR-rendszer.

Kiss Péter szerint bevált az a kormányzati munkamegosztás, amelyben az Elektronikuskormányzat-központ (EKK) a kormányzati e-szolgáltatásokkal, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium pedig a lakosságnak szóló informatikai fejlesztésekkel foglalkozik. Az informatikai alkalmazások elterjesztésében ma a legnagyobb kihívás, hogy a szolgáltatások minden tekintetben megfeleljenek az adatvédelmi követelményeknek - fogalmazott a miniszter.

A meghallgatáson Szabó István (Fidesz) felvetette, hogy az önkormányzatoknak nincs elég forrásuk a Ket.-ből fakadó feladatok megvalósítására. Baja Ferenc a válaszában elmondta, hogy az EKK biztosítja az Ügyfélkapuhoz való csatlakozást azoknak az önkormányzatoknak, amelyek GVOP-támogatást kaptak informatikai fejlesztésekre, így az elektronikus azonosítási rendszert gyakorlatilag ingyen kapják a helyhatóságok. Kiss Péter hozzátette, hogy a második Nemzeti fejlesztési tervben számos forrás lesz informatikai fejlesztésekre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!