SG.hu·

Macedóniában lesz a világ legnagyobb WLAN-hálózata

Mostanában kevés hír lát napvilágot a kelet- és közép-európai országokban folyó informatikai beruházásokról, pedig Bulgáriában és a volt jugoszláv tagköztársaságokban sem állt meg az élet. Jó példák erre a mostani macedóniai fejlesztések is.

A tervezett hálózat több mint ezer négyzetkilométernyi területet fedne le és ezzel a világ jelenlegi legnagyobb WLAN-projektjének számít. A rendszert a macedóniai On.Net szolgáltató működteti majd, míg a szükséges hardvereszközöket az amerikai Strix Systems szállítja. A vezeték nélküli internet az ambíciózus tervek szerint kétmillió ember számára biztosít majd hozzáférést a világhálóhoz és a magán felhasználók, a cégek, illetve az állami intézmények egyaránt használhatják.

A Strix Systems és az On.Net közötti együttműködés régebbi keletű, Korábban a két cég már üzembe helyezett egy kisebb WLAN-hálózatot Macedónia félmillió lakosú fővárosában, Szkopjében. A vezeték nélküli internethálózat létrehozásának egyik fő indoka, hogy az országban a népsűrűség mindössze 81 lakos négyzetkilométerenként - ez körülbelül a harmada Németország népsűrűségének, de még Magyarországénál is jóval alacsonyabb.

Nehezíti a hálózat felállítását, illetve a fennakadásmentes működését, hogy sok a hegy, a völgy és a mélyen fekvő területek. Az On.Net pont azért választotta a Strix Systems céget, mert az ő rendszerei voltak a legkönnyebben telepíthetők és ezek működtek a legkisebb fennakadásokkal. A jövőbeni Strix-hálózat egyaránt képes lesz dolgozni a 2,4 és az 5 GHz-es frekvenciatartományban és a sávszélességével egyszerre több szélessávú csatornát is ki tud majd szolgálni.

A tervek szerint egy esztendőn belül a lakosság több mint 90 százaléka rendelkezni fog vezeték nélküli szélessávú internet- és telefoneléréssel. Mindez azt jelenti, hogy Macedónia lesz - Niue szigetállam után - a világ második országa, amelynek a területének majdnem az egészét lefedi a WLAN-hálózat. Korábban az USAID program keretében már az ország mind a 460 iskoláját ellátták számítógépekkel és szélessávú internethozzáféréssel. A számítógépeket és a szoftvereket Kína és a Microsoft szállította. Szintén az USAID finanszírozta a mintegy hatezer macedón tanár számítógép- és internethasználati tanfolyamát is.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© abelr2005. 11. 25.. 17:35||#8
<#taps>
© Derapo2005. 11. 25.. 15:37||#7
Nálunk is van ilyen,legalábbis én emléxem rá amikor a szüleim meg a hugom háza között készítettem wlan-t,akkor folyton bejött valami másik hálózat.Valami mikroizé volt a neve aztán rákerestem a neten és kiderült,hogy ezek ilyen wlan szolgáltatók ott a térségben.(Hatvan)
© abelr2005. 11. 25.. 06:03||#6
<#nemtudom>
© abelr2005. 11. 24.. 22:27||#5
világ legnagyobb WLAN-projekt! socializmus hagyaték minden áron legnagyobbnak lenni, egy ijen ország mint Macedonia ...
© abelr2005. 11. 24.. 20:48||#4
én is jártam Vajdaságban! szerintem jó hely! idõ kérdése és ismét irigykedve nézünk déli szomszédainkra mint annó(vagy akár már most is) aki nem hiszi - ha van rá lehetõsége - utazzon el Vajdaságba!
© BlackRose2005. 11. 24.. 19:06||#3
Csak egy kérdés... biztos vagy benne, hogy lecserélnéd a MO-i szélessávú netet egy ingyenes alig mûködõ byte-csepegtetõ valamiért?
Az igaz, hogy nyugaton sokkal jobban állnak mint MO-n, de hidd el, Magyarországi netezés fényévekkel lepipál mindent amirõl Vajdaság álmodozhat. Egész Vajdaság néhány megabiten lóg, míg Budapesten majdnem egymagad elkaphatod ugyanazt a sávszélességet viszonylag aprópénzért. Vajdaságban még a kopasz ADSL tudományos fantasztika, 56K modem az ami megy (a netezõk 90%-a), de nagyon sokszor 33K-nál kapcsol, mert szemét minõségûek a telefonvonalak, egyébként az említett falvakban azért csinálnak ilyen WiFi rendszereket, mert a lakosság 50%-ának nincs telefonja, és éveket kell várni, hogy hozzájussanak. A többi 10% ilyen WiFi vagy kábel TV által netezik, amelyek szintén általában 64 vagy 128K-ra vannak korlátozva, de mivel szemét felszerelésen megy a dolog és mivel nagyon gyenge a hozzáértés, soha sem mûködik minden ahogy kell, pl. nagyon ingadozó a sávszélesség (5 és 90% között, majdnem soha sem éri el a kellõ értéket), akkor sokszor feltõltési gondok vannak, pl. mûködik a letõltés meg a böngészés, de 300K fájl feltöltése olyan félorányi imádkozást és 1001x ismétlést követel mire sikerül... na de, hogy ne dumáljak sokáig, a MB-ra ott már mindenki sóhajtozik, hogy hû de nagy. Nem tudom Macedoniában milyen a helyzet, de tudomásom szerint Vajdaság sokkal fejletebb és ezért valószínüleg ott még roszabb a helyzet.
© vincuska2005. 11. 24.. 14:44||#2
jartam vajdasagban egy kis faluban. volt vmi helyi radionak egy antennaja, raszereltek a helyi suhancok egy normalis wlan ap-t. kozossen fizetnek 1 szolgaltatonak internet elerest, es majdnem egesz falu tud ingyen netezni.

akinek dedikalt sebesseg kell azzal megfizettetik, aki ismerkedik vele, azzal szereltetnek egy antennat a haztetore es hasznalja.

de nem kepzeld ide semmifele nagy letoltesi sebessegeket esatobbi. azert csinaltak hogy ne kelljen vagyont fizetni az atlagembernek csak hogy 'barangoljon a neten'

ha te csinalnal ilyet, jonne az allambacsi, es penzt kerne eltoled... mert csak.
© Cactus2005. 11. 24.. 12:35||#1
#1 Mennyibe fog kerülni egy átlag user számára az elõfizu?
#2 Amennyiben megfizethetõ (mondjuk mint egy ADSL M.o.-n), akkor mi a fenéért van egy nálunk sokkal csórobb országnak ilyenje, és nekünk miért nincs?