SG.hu

Jogvédő szervezetek együttműködése az ORFK-val

Együttműködési szerződést írt alá az Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közcélú Alapítvány (ASVA), a Business Software Alliance (BSA) és a Szövetség a Szerzői Jogokért (ProArt) jogvédő szervezet az Országos Rendőr-Főkapitányság (ORFK) Bűnügyi Főigazgatóságával, hogy a jövőben együttesen vegyék fel a harcot a szerzői jogsértő tevékenységek ellen.

Az együttműködés célja a szerzői és a szerzői joghoz kapcsolódó jogsértések elleni közös fellépés, illetve a legális szoftver-alkalmazások, valamint a művészeti és szellemi alkotások törvényes terjesztésének elősegítése. A jogvédők közleménye szerint az együttműködés az utóbbi időben különösen szükségessé vált, hiszen az internet használatának terjedésével a szerzői jogsértő tevékenységek - mint pl. a filmek, zeneművek, szoftverek illegális letöltése és terjesztése - száma növekszik. A lobbiszervezetek szerint a bűncselekménynek minősülő szerzői jogsértő tevékenységek nagy kárt okoznak az államháztartásnak, a jogtulajdonosoknak, az alkotóknak, előadóművészeknek és a jogdíj-tulajdonosoknak egyaránt.

A három szervezet és az ORFK nyitott további jogvédő szervezetek csatlakozására is, hogy egymás tevékenységének kölcsönös támogatásával eredményesen fel tudják venni a harcot a szerzői jogsértések ellen.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • pepe003 #4
    Remélem a magánszeméyleket békénhagyják...
  • mrzed001 #3
    Vissza a rendőrállamba?
    Én NEM ERRE szavaztam
  • Frank99 #2
    most majd legálisan kopogtathatnak mindekinél, ha lesz velük egy b*zi rendőr, aki biankó házkutatási parancsot lobogtat majd...

    szép új világ....

  • worldwideweb #1
    Eddig még nem működtek együtt? Vagy csak én tudom rosszul?