Gyurkity Péter

Energiatakarékos chipen dolgozik egy kisvállalat

A nemrég indult amerikai vállalkozás új, energiatakarékos processzort dobna piacra, amely a Power-architektúrára épül. A megjelenésig azonban akár két év is eltelhet, ami megkérdőjelezi a projekt esélyeit.

A P.A. Semi a nem túl fantáziadús "PWRficient" névre keresztelt processzorcsalád révén hódítaná meg a piacot. A 64 bites technológiára épülő, többmagos, skálázható processzorok az IBM Power-architektúráján alapulnak, amely véleményük szerint megadja a kellő alapot az eredményes munkához. Céljuk nem más, mint egy hatékony, nagy teljesítményű, ám alacsony fogyasztású termékcsalád kifejlesztése, amely főleg ez utóbbi téren hagyná maga mögött a jelenleg elterjedt termékeket. Az első PWRficient chip például ikermagos felépítésű, 2 GHz-en fut, és mindössze 5-13 watt között fogyaszt, a feladattól függően.

A vállalat élén nem akármilyen szakemberek állnak. Bár maga a P.A. Semi csak 2003-ban alakult meg, élén az a Dan Dobberpuhl áll, aki jelentős szerepet játszott a DEC Alpha, illetve a StrongARM processzorcsalád kifejlesztésében. Két alelnöke, Jim Keller és Pete Bannon, szintén részt vettek a DEC Alpha projektben, ám míg Keller az AMD-hez igazolt (és az Opteron születésénél segédkezett), Bannon csak a Digital-Compaq és a Compaq-Hewlett Packard egyesülés után távozott az Intelhez, hogy rövid idő múlva visszatérjen egykori munkatársaihoz.


Dan Dobberpuhl társalapító/elnök és Jim Keller

A vállalat tervei szerint a PWRficient-család révén még akár a vezető chipgyártókkal, azaz az Intel és az AMD kettősével szemben is megállhatják helyüket, különösen, ha kellő időben piacra dobják az alacsony fogyasztású chipeket. Ehhez természetesen megfelelő teljesítményre is szükség van: a jelenlegi példányokon akár 2,5 GHz-ig felsrófolhatják az órajelet, és állításuk szerint ezzel a teljesítmény/fogyasztás arányában tízszer hatékonyabbak, mint a jelenleg vezető márkák. Termékeiket elsősorban szerverekbe szánják, ám a sikeres bemutatkozást követően akár az asztali és mobil szegmensek meghódítására is eséllyel pályázhatnak.

Az első, már említett példány a PA6T-1682M, amely két, 2 GHz-en futó processzormagot, két DDR2 memóriavezérlőt, 2 MB másodszintű gyorsítótárat foglal magában. A chip I/O alrendszere kettő 10 Gbites Ethernet XAUI vezérlőt, négy Gigabit Ethernet SGMII vezérlőt, valamint akár nyolc PCI Express illesztőt támogat. Megjelenése 2006 harmadik negyedévében valószínű, míg az egy-, illetve négymagos változat 2007-ben várható. Egy évvel később már a nyolcmagos példány is megjelenhet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • BiroAndras #6
    Nem elsősorban a villanyszámla érdekli őket. Sokkal fontosabb a melegedés. Ahol több száz (vagy ezer) proci van egy kis helyre összezsúfolva, ott nem egyszerű dolog a hűtés. Képzeld el, hogy van egy szekrényed, amiből 100KW hőtteljesítményt kell folyamatosan elvezetni.
  • arty #5
    helytelenül nem érdekli őket :)

    egy több száz processzort "tartalmazó" géperemben a 100wattok hamar kilowattokká érnek, s ez 24/7 működés okán 1 év alatt milliós kiadás!
  • FTeR #4
    tapasztalat...
  • Caro #3
    Miért? Egy millió cuccnál csak a processzort kell átállítani, és már fordulhat is az új architektúrára.
  • Andris #2
    Szervert akarnak belőle??? Miért? Ott nem hiszem sokakat érdekel a fogyasztás... Inkább a mobil procikra kéne nyomulniuk szerintem. Amúgy meg egyetértek az előttem szólóval, ha x86-ot nem támogat akkor bukta.
  • Emmegki #1
    Csináljanak akármilyen jó processzort, ami nem eszi az x86 utasításokat üzletileg bukta az asztali gépek szegmensében. Remélem ez a Power-arch. megbirkózik velük.