Berta Sándor

Kína saját DVD-t, a Microsoft eldobható lemezeket fejleszt

Kína a HD-DVD-re épülő, de azzal nem kompatibilis optikai adattárolót akar kifejleszteni és a piacra dobni. Ezzel szemben a redmondi szoftveróriás az egyszer használható DVD mellett tette le a voksát.

"Egy saját DVD utódformátum kifejlesztésével bebizonyíthatjuk, hogy nekünk is szavunk van a DVD-iparban és a piacon. A tervek szerint HD-DVD-inket 2008 előtt dobjuk majd piacra és ezzel egy új fejezet kezdődhet a jövő szabványa címért folyó harcban" - nyilatkozta Lu Da, a kínai National Disc Engineering Center igazgatóhelyettese a Xinhua hírügynökségnek. A fejlesztés fő indoka, hogy Kína így akarja megspórolni a DVD után fizetendő licencdíjak egy jelentős részét.

Kínában készül az asztali és a számítógépes DVD-lejátszók 70-80 százaléka is, mindez pedig azt jelenti, hogy a felhasznált technológiák után a kínai cégeknek jelentős mértékű összegeket kell kifizetniük licencdíj gyanánt. "A licencdíjak egy DVD-lejátszó gyártási költségeinek átlagosan a 40 százalékát teszik ki. Ezzel a megoldással viszont a következő tíz esztendőben egy milliárd dollárt tudna megtakarítani az ország ipara" - mondta Lu Da. A szakember szerint az új optikai adattároló legfontosabb jellemzője, hogy ugyan a HD-DVD-n alapul, de azzal mégsem lesz kompatibilis.


Az "eredeti" lassan a sorozatgyártáshoz ér

Az új kínai DVD-n - hasonlóan a HD-DVD-hez - legfeljebb 30 GB-nyi adatot lehet majd tárolni és támogatni fogja az MPEG2, az MPEG4, a Windows Media Video 9 és a saját fejlesztésű Audio Video Coding Standard (AVS) szabványt.

Néhány napig úgy tűnt, hogy a Microsoft is saját DVD-t akar elkészíteni és piacra dobni. A szabványos adattárolónak az lett volna a különlegessége, hogy csupán egyszer lehetett volna lejátszani - így akarták megkadályozni a kalózmásolatok gyors elterjedését. A konszern azonban a PC-Welt nevű német online hírportálnak cáfolta, hogy ilyen termék kifejlesztésére vagy piacra dobására készülne és nemes egyszerűséggel hírlapi kacsának minősítette az információt.

A korábban felröppent hír valószínűleg abból az információból indult, hogy a Windows Media formátum digitális másolásvédelme az adott tartalomnak csupán az egyszeri lejátszását teszi lehetővé. Ettől függetlenül sok felhasználó úgy véli, "nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél"...

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Hegyikecske #30
    Jahh erre találták ki a streamot, mostanába kezték népszerűsítenmi az origo tékát is ahol kifizeted, aztán 1napig megnézheted a filmet folyamatosan és nincs semmi szemét, de itt szerintem megint a kiadók forszirozták ezt a terjesztési módot!


    Amugy nekünk tuti nem lesz jó ha megoszlik a piac, bár ezt eddig is elérték a gyártók (pl külön kínai változat volt dvdkből) csak kínai nyelv, semmi szinkron, semmi felirat,de nagyon olcsó volt...
  • Hegyikecske #29
    Ez mindennel így van ma már, most nem értem mit kell ezen csodálkozni? pont a napokba volt téma ugyanez a dvdnél.. Ott se annyi a költsége, de ezen mér kell meglepőni???
  • Hegyikecske #28
    Na csak figyeld meg, a jelen állás szerint még semmi nem dőlt el, és könnyne meglehet h még korszerűbb lesz az ő technikájuk mint az "eredeti" lásd könyvnyomtatás... megcsinálták eltitkolták, és sok idővel később kiderült h még akkor is az volt a legkorszerűbb, jelenleg ez lehet túl erős példa lenne, de kína a legnagyobb akkor is és jelentős esélyük van az új formátum bevezetésére...
  • Mike #27
    príma ez a kis eldobható lemez
    legalább mégnagyobb lenne a környezetszennyezés
  • h4x0r #26
    Nem kötözködésből mondtam. Nem is akarok flémelni. Lassú, régi gépen írok (hétvégi hazalátogatás :))

    Bocs az OFFot.
  • Caine #25
    Ha kicsit "visszalapozunk" nem egy cikket találhatunk, hogy Kína milyen módon próbálja meg (sikrül is neki) cenzúrázni a médiát (főleg internet). Innen már csak egy lépés volt, hogy saját formátumot vezessen be és ezzel megakadályozza, hogy mindenféle züllesztő és bomlasztó nyugati filmek bekerüljenek az országába. Ez cenzúra kérem. Kíváncsi lennék, hogy fizetőkées-e a kínai piac DVD filmek terén (bár ekkora népességnél bizos van aki megveszi, bármi is adsz ki) és ha igen, valóban megengedhetik-e maguknak az rurópai és amerikai kiadók, hogy ne legyenek jelen a kínai piacon. És akkor ki fog kinek jogdíjakat fizetni?
    Csaak zárójelben jegyezném meg, hogy nem lepne meg, ha nyugaton is elterjednének a kínai lejátszók, mert másolásvédelem nem nagyon lesz benne és az "anayaországból" lesz rendes warez utánpótlás. Nem is merek ezek hosszú távú következményeibe belegondolni. Lehet hatalmas öngólt rugnak maguknak a kiadók az új DVD formátumokkal. Egyiken több a másoláscédelem, mint a másikon és nyilvánvaló, hogy ezt ki lobbizta ki.
  • FTeR #24
    a támogatás annyit tesz, h alapból benne vannak a driverek...
  • FTeR #23
    // ff winen nagyon zabálja a memóriát, 2-5 tab és 1 nap után több memót foglal, mint dreamweaver+photoshop együtt, és innen csak növekszik
  • h4x0r #22
    Vagy mindkettő. :)

    Mellesleg szerencsére anno a tervezett eldobható mobil sem jött be (letelefonálod a pénzt, kidobod a pár száz forintos telót), technikai, környezetvédelmi és fogyasztói (ennyire senki nem hülye) okok miatt.

    // Tetves Win98+FF páros, mindíg megakad töltésnél :)
  • Caro #21
    :)
    Vagy inkább azért mert kicsit röhejes lett volna a konkurens formátumát választani... :D